A hét többi napja ugyanúgy telt el. Munka és valamilyen edzés. Voltam jógázni, pilateszezni és elmentem ismét poledance órára. Kata mindenhova jött velem és készített rólam képeket a Facebook oldalamra. Péntek és szombat este pedig hivatalos voltam két fogadásra. Az volt a jó, hogy nekem sehova sem kellett mennem estélyit keresni, főleg, hogy időm sem volt rá, mert a Daalarna és a Sugarbird is küldött nekem pár ruhát az irodámba, amik közül válogathattam. Kata segítségével kiválasztottam kettőt. 
Közben pár bulvárlap lehozta hírként az én edzős képeimet. " Patocska nagyot bukott!" címmel. Ugyanis mindegyikben arról írtak, hogy én milyen gyönyörű és szexi vagyok. Ez az! A hétvége után hétfő reggel hatalmas mosollyal az arcomon mentem dolgozni. Jól éreztem magam.
- Szia Beth! De jól nézel ki! - mondta Kata.
- Szia! Köszönöm!
- Van egy jó hírem! - kezdte.
- Micsoda? - néztem rá kérdően.
- Ma este karaoke bárba megyünk. Sziki, Ya Ou, Olivér, Lili, te és én.
- Én? Biztos nem.
- Dehogynem. Különben Ya Ou egyedül lenne.
- Kata biztos, hogy nem megyek el. Olit és Lilit együtt látni. Tuti, hogy nem. Aranyos vagy, hogy gondoltál rám, de nem, köszönöm.
- Kérlek, gyere el! Kérlek! Hozd el magaddal Svent!
- Még az kellene!
- Akkor csak gyere te! Ya Ouval úgyis jóban vagy. Ha meg nem érzed jól magad, akkor hazamész és kész.
Hosszas gondolkozás után beleegyeztem. Munka után hazamentem, felvettem a szombat esti piros ruhámat, kicsit behullámosítottam a hajamat és felfrissítettem a sminkemet.
Annyira éreztem, hogy nekem nem szabad odamennem. Az a tipikus rossz előérzet volt bennem, de már a kocsiban ültem plusz Katának is megígértem. Majd beszélgetek Ya Ouval.
- Sziasztok! - köszöntem, mikor beértem a karaoke bárba, és az egyik sarokban megtaláltam őket. Az egész asztaltársaságnak kollektívan intettem egyet, majd leültem Ya Ou és Kata közé. Nem sokkal később jött a pincér, akitől egy igazi csajos koktélt rendeltem. Majd elkezdődött az éneklés. Bár ne lett volna.
Mindegyik fiú megcsillantotta az ének tudását. Aztán csak azon kaptam magam, hogy megragadom a mikrofont a színpadon. Megnéztem gyorsan a választható dalok listáját és pont ott volt az a szám, aminek nem kellett volna ott lennie. Adele Someone like you dalát énekeltem. A többieknek pedig persze tátva maradt a szájuk, mert nem tudta senki sem, hogy tudok énekelni. Méghozzá nagyon jól. Hosszú évekig jártam ének- és zongoraórákra. Imádtam, de sosem tekintettem az éneklésre úgy, mint egy karrierlehetőségre.
Alig bírtam ki a szám végéig. Ledobtam a mikrofont és kiszaladtam a dermesztő januári éjszakába, hogy lehűtsön. Éreztem, hogy hatalmas könnycseppek csorognak le az arcomon, mikor meghallottam, hogy a hátam mögött nyílik az ajtó.
- Te mit képzelsz magadról? - indította. - Mikor fogod fel, hogy köztünk mindennek vége? Mikor jut el az agyadig? Minek jöttél ide? Senki sem hívott téged!
Közben megfordultam, hogy lássam az arcát. Düh és elszántság sugárzott róla. Majd folytatta.
- Hagyj már engem békén! - üvöltötte az üres és fagyos pesti éjszakába. Hirtelen lefagytam. Egy percig levegőt sem kaptam. De ez az idő óráknak tűnt. A sötét, a hideg és a csönd nem csak az utcán volt ott velünk, hanem Olivér belsejében is.
Majd egyszer csak megtaláltam a hangomat.
- Rendben - feleltem kurtán. Beszaladtam a kabátomért, elköszöntem hipergyorsan és elindultam hazafelé. Kb, 3 km-t gyalogoltam a hidegben, de én mégis melegnek éreztem. A lakás fájdítóan üresnek hatott most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése