37. Fejezet

Az este remekül sikerült és nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, a legjobb döntést hoztam azzal, hogy hamarabb idejöttem. A legeslegjobbat. Katával ma e-mailezgettem egy kicsit. Ő hiányzik a legjobban. Furcsa, hogy ilyen kevés idő alatt milyen jó  barátok lettünk.
A szombati lapok tele vannak velem. Főleg a magyar napi újságok. " A Rudas lány elvarázsolta Berlint " meg " Rudas lábai előtt hever Berlin ". A cikkek csak arról szólnak, hogy milyen gyönyörű vagyok, meg, hogy Berlinbe menekültem a szakítás után. Igen, a lapok megírták a szakítást, mert Oli elárulta nekik. Én egyik újságírónak sem vettem fel a telefont, de ő persze igen. Mindegy.
Ma el kellene mennem ajándékot venni apának és a nagyszüleimnek, de semmi ötletem sincs. Hiszen meg van mindenük. Szóval valami személyes kellene. 
 
A kedd hamar eljött és azon kapom magam, hogy a karácsonyfát díszítjük apával, mamával és papával. Nem engedtem, hogy a személyzet csinálja, én szerettem volna. Úgy hogy mi csináljuk, miközben a háttérben karácsonyi dalok szólnak. Csodálatos! 
A nagyapám karácsonyi partit ad, de nem tudjuk, hogy miért. Biztos, hogy tervez valamit.   
Miután végeztünk a díszítéssel, visszamentem a szobámba és felvettem ezt a gyönyörű piros, pánt nélküli ruhát. Aztán előszedtem a szekrényem a gardróbom mélyéből a becsomagolt ajándékokat. Arra gondoltam, hogy a parti kezdete előtt adom oda őket.
 - Apa, Omi, Opi! - mondom, mikor a lépcsőn megyek lefelé.
- A nappaliban vagyunk - feleli apa.
- Boldog karácsonyt! - köszönök mindegyiküknek, majd mindegyiküknek odanyomom a kezébe egy puszival az ajándékomat. - Gondoltam, inkább a felhajtás előtt.
Apának egy új Rolexet vettem, amelynek a hátuljába belegravíroztattam, hogy szeretlek, apa! Nagyon odáig volt érte. A nagyszüleimnek pedig egy exkluzív digitális fotókeretet vettem, és teleraktam egy milliónyi képpel. Arra gondoltam, hogy ennek örülni fognak, mivel sokszor úton vannak.
A karácsonyi vacsora után, mikor mindannyian a nappaliban beszélgettünk, nagyapámat szót kért.
- Kedves egybegyűltek! - kezdte. - Úgy gondoltam, hogy a mai este remek alkalom arra, hogy bejelentsek valamit.
Döbbenet lett úrrá a helységben.
- Mikor megjelentek a tévék, sok-sok évvel ezelőtt, senki sem gondolta, hogy ekkora hasznot fog hozni. De mégis, nézzetek csak körül! Lassan, 24 éve annak, hogy megalapítottuk az RTL Groupot, amely mára behálózta egész Európát. Viszont közben mind a 12-en megöregedtünk, így eljött az a pillanat, hogy tovább adjuk a stafétabotot. Egyet kivéve, egyikünk gyereke sem vitte tovább a szakmát. Egyet kivéve, engem. A fiam és az unokám is médiát tanult. Az elmúlt pár évben sikerült annyi pénzt összeszednem, hogy kivásároljam a többieket. Így fél éve csak az enyém az RTL Group, de a mai napon ezt a jogomat a fiamnak ajándékozom. Ő lesz a tulajdonos és az igazgató. Az első pár hónapban segíteni fogok neki, de immáron tényleg nyugdíjba akarok vonulni. Kedves Unokám! - néz felém. - Tudom, hogy most nagy kérdőjelek vannak a fejedben. Ne aggódj! Annyira büszke vagyok rád azért, amit az elmúlt pár hétben tettél az X-faktorban. Ezért te is jutalmat érdemelsz. Átveszed édesapád helyét plusz te leszel a magyarországi tulajdonainknak a vezetője. Köszönöm a figyelmet és további jó szórakozást kívánok!
Apával csak tátott szájjal bámultunk egymásra. Ez micsoda? Hogy én? Berlintől keletre minden az én igazgatásom alatt? 
- Apa! - szól apa nagyapa után.
- Ne aggódj, kérlek! Segítek neked.
- Nem erről van szó, apa! Mikor akartad elmondani? És miért pont most? 
Mondanom sem kell, nem nagyon kaptunk válaszokat. De januártól, amikor visszajöttem New Yorkból, alaposan meg fog változni az életem. Ingázni fogok Berlin-Bécs-Budapest és néha Ázsia között. Érdekes lesz, az már biztos. 
Másnap elutaztam New Yorkba, még messzebb Olitól. Amint egyedül voltam, újra előjött minden fájdalom.

36. Fejezet

A limuzin megállt a múzeum előtt. Apa szállt ki először, majd engem is kisegített az autóból az ajtóig vezető vörös szőnyegre. Ezernyi vaku villanás köszöntött minket, majd valaki egy miniinterjút is kért apától.
- És hogy hívják a barátnőjét? - kérdezte az újságíró.
Apával egymásra néztünk és mosolyogtunk.
- Ő  a lányom - feleli nevetve apa.
- Elnézést kérek! - feleli. - Hogy van Elisabeth?
- Remekül, köszönöm.
- Gyönyörűen fest ebben a ruhában - bókol.
Majd tovább mentünk apával. Jól éreztem magam az este. Finomat ettem és finomat ettem, és újra 15 évesnek éreztem magam. Amíg Berlinben laktam apával, minden ilyen eseményre elkísértem. Imádtam vele menni, meg persze a sok szép ruhát meg a készülődést, amivel járt az egész. Lány vagyok, vagyis lassan nő. Talán már nő. Apa nem tudom, hogy honnan érezte meg, mire van most szükségem. De hálás vagyok neki.
Éjfél körül érünk haza, majd rögtön is ágyba dőlök a fáradtságtól. Vele álmodom. Még sohasem tettem, de vele álmodom. Egy barna szemű, barna hajú lánnyal csónakázik egy tavon, én pedig mellettük fuldoklok a vízben, de még csak rám sem néznek. Majd felriadtam. Az Iphone-omon megnézem az időt. 7:57-et mutat. Kikelek az ágyamból, felveszem a köntösömet és lebaktatok a konyhába. Apa már az asztalnál ül és a mai újságokat bújja.
- Jó reggelt! - mondja.
- Jó reggelt Apa! - puszilom meg az arcát.
Majd előkerül a házvezetőnő, és megkérdezi, hogy mit kérek reggelire. Joghurt, gyümölcs és egy kis zabpehely. 
- Az jutott az eszembe, hogy elmennék ma egy kicsit várost nézni, ha nem bánod. Olyan rég csináltam már.
Amióta New Yorkban lakom, egyszer sem jöttem haza, mindig apa látogatott meg.
- Ez remek ötlet. Odaadom a kártyámat és azzal tudsz akkor vásárolgatni.
- Nem a vásárlás a fő célom, sőt! Inkább a városra vagyok kíváncsi, tömegközlekedéssel meg minden. 
- Nem baj, azért vidd el. Hát ha megtetszik valami. Viszont este lesz Benz karácsonyi fogadása és szeretném, hogy ha elkísérnél.
- Szívesen apa! Nagyon szívesen! - felelem mosolyogva.
- Fél 7-re készen itt kell lenned. De akkor mindenképpen kell vásárolnod valami ruhát is.
- Nem - felelem mosolyogva. - Van nálam pár ruha. Felkészülten jöttem.
- Inkább vegyél valamit, szerintem.

Nem felelek, csak egyszerűen felmegyek a szobámba, és előkapom az egyik kedvenc darabomat. Még nem volt rajtam, de gyönyörű. A tegnapi estére túl kivágott lett volna, de mára tökéletes lesz.

Édesapám lélegzete eláll, mikor meglát.
- Tényleg nem kell ruhát venned. Ez tökéletes!
- Köszönöm! - felelem és egy kicsit pukedlizem.
Majd visszamegyek a szobámba és felöltözöm a városnézéshez.

Visszamegyek, befejezem a reggelimet, majd elköszönök apától és a nyakamba veszem a várost. Jó móka lesz.
Az egész délelőttöt múzeumokban töltöm és Berlin látványosságait csodálom. Halomnyi képet csinálok, melyből párat fel is töltök a Facebook oldalamra. Csak ekkor veszem észre, hogy a tegnap esti fotókon már meg is vagyok jelölve. Egész jól nézek ki rajtuk. 
Délben nem voltam éhes, ezért csak beültem egy kávézóba meginni egy lattét. Nagyon finom és jól esett. A délutánom végét mégis csak vásárlással töltöm plusz a szépségszalonomban. Csak sminket kérek és hajgöndörítés. Pontban 6 órakor már otthon is vagyok. Felszaladok a szatyraimmal és felkapom a ruhámat egy hozzáillő magassarkúval. Felveszek még egy műszőrmekabátkát és már megyek is lefelé.
- Pontos vagy. Még mindig! - állapítja meg apa. - Ráadásul gyönyörű. Ma is mindenkit el fogsz varázsolni.
- Köszönöm! - puszilom meg.

35. Fejezet

Reggel, vagyis inkább délelőtt, mikor felkeltem a szobámban, olyan nyugodtság és boldogság töltött el. Talán attól, hogy újra itthon vagyok. Imádom a hálószobámat, mert olyan gyönyörű. Egyszerű és letisztult, mégis szép. Imádtam azon a kerek, rózsaszín kanapén ülni és olvasni. Jó lenne valamikor visszajönni ide.
Felkaptam a pizsamámra egy köntöst, és szaladtam le reggelizni. Apa már biztosan vár rám.
- Jó reggelt Apa! - mondtam neki és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Drágám! Hogy aludtál? - kérdezte. 
- Remekül.
Egy hatalmas mosollyal nyugtázta.
- Ma különleges nap lesz - kezdte.
- Miért is? - tudakoltam.
- Majd meglátod. Egyél gyorsan majd kapd össze magad, mert mennünk kell.
Nem kérdeztem, hogy hova, csak tettem, amit mondott. Megreggeliztem, majd felöltöztem. Aztán a limuzinnal elindultunk a belváros felé. 
- Meg is érkeztünk! - mondta, mikor a sofőr az ajtót nyitotta nekünk. Egy ruhaszalon előtt szálltunk ki.
- Ma este lesz egy karácsonyi jótékonysági bál és azt szeretném, hogy te kísérj el engem.
- Szívesen apa! Úgyis régen voltam már bálban.

 Mikor beléptünk, leültettek minket egy hatalmas bőr kanapéra és pezsgővel kínáltak. Majd apa elmondta, hogy mire is lenne szükségünk. 5 perc múlva több tucat báli ruhát hoztak oda nekem. Felpróbáltam kb. 10-et, de apával mindegyikre csak csóváltuk a fejünket, mert egyik sem volt a megfelelő.
- Körbenézhetnék? - kérdeztem az eladóktól.
Úgy meglepődött a kérdésemen, hogy 2 percig levegőt sem vett, majd persze igennel felelt. Gondolom itt nem divat, hogy a vásárló maga keresgél az üzletben. És akkor megláttam, a sarokban megbújva.
Tökéletes és gyönyörű.
- Ezt szeretném! - mutatok rá.
- Ez a ruha nem fog jól állni Önön.
Nem mondtam semmit, csak fogtam a ruhát és eltűntem a próbafülkében. Mi az, hogy nem fog rajtam jól állni? Rajtam minden jól áll, akár egy zsák is.
2 perc múlva kilibbentem az estélyiben és az üzletben mindenkinek elállt a lélegzete.
- Azt hiszem, hogy adja vissza az oklevelét! - állapította meg apa a nőnek.
- Elnézést kérek, szörnyen sajnálom - mondta az eladó bocsánatkérően.
- Apa, ezt szeretném.
- Hát persze, hogy ezt! - ért egyet.
Miután apa fizetett, visszaültünk az autóba. Pár perc múlva megint megálltunk, egy ékszerbolt előtt.
- Apa, ez már tényleg nem szükséges.
- Tudtam, hogy nem akarod majd, így csak kölcsönözni fogjuk. Viszont ezután sajnos el kell válnunk. Elviszünk a kedvenc szépségszalonodba és érted küldök egy kocsit majd.
- Rendben - feleltem.
Majd sikerült fél óra alatt kiválasztani egy fekete gyémánt karkötőt és hozzá illő apró fülbevalót meg egy gyűrűt. Nyakláncot nem akartam, mert szerintem nem szükséges. 
Miután felékszerezett apa, a szépségszalon előtt elváltunk.
- Este találkozunk! - mondta.
- Igen! Puszi!
- Szia Drágám!
Olyan kedvesen fogadtak rég nem látott ismerőseim a szalonban, ahogy nem is gondoltam volna. Gyönyörű hajat varázsoltak nekem, pedikűrt és manikűrt is kaptam, majd végül egy elkápráztató sminket.
- Köszönöm lányok! - mondtam, mikor elköszöntem tőlük.

Egy autó már kint várt rám, ami hazavitt, ahol már csak a ruhámat kellett felvennem és a hozzá vásárolt magassarkút.
Mire elkészültem és lementem a lépcsőn, apa is készen lett.
- Mindenki odáig lesz érted.

34. Fejezet

Az első gondolatom az volt, hogy nem állok meg, hiszen lehet, hogy csak képzelődöm. Ki tudja? De még egyszer meghallottam a kiáltást, így megálltam és megfordultam. És ott volt Ő. Egy pillanat alatt ezer meg ezer gondolat és érzés futott át rajtam. Örültem és egyben dühös is voltam. Megvártam, míg odaér elém.
- Szia Beth! - mondta.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle közönyösen.
- Egy egy hosszú történet, de Kata mondta.
- Remek. 
- Ezt neked hoztam - mondta és átnyújtott egy hatalmas csokor tulipánt.

- Köszönöm, de nem tudom magammal vinni és nem is akarom. 
- Sajnálom Beth! Annyira hülye voltam.
- Ez nekem nem elég - feleltem.
- Kellesz nekem!
- Ez sem elég, Olivér.
Erre hirtelen térdre ereszkedett elém.
- Elisabeth-Anne Rudas, hozzám jössz feleségül?
- Nekem nem ez kell! Nem érted? Hisz még 21 éves vagyok. Nem akarok még férjhez menni!
- Akkor mit akarsz? - nézett rám kérdően és egy kicsit szomorúan.
- Elmenni. Elmenni minél messzebb innen - feleltem neki.
- Én tényleg nagyon sajnálom, Beth! Nem tudom, hogy mi történt. Egy kicsit megijedtem, azt hiszem.
- Nem érdekel. Viszont most mennem kell, mert lekésem a gépemet - mondtam és már indultam is volna, ha nem ragadja meg a kezemet.
- Ugye visszajössz? - kérdezte aggódva.
- Nem tudom. 
- De hát a Csillag Születik! - mondta.
- Már nem köt ide semmi sem - feleltem életem egyik legnagyobb hazugságát. 
- De hát Kata és én! 
- Nem ismerlek sem téged, sem Katát olyan jól - válaszoltam a másikat.
- Nem engedlek el, ha nem mondod azt, hogy visszajössz.
- Nem vagy nekem senki, tehát akkor megyek és jövök, amikor akarok. De, ha nagyon szeretnéd, lehet, hogy visszajövök. Most pedig megyek!
Nem vártam meg míg válaszolt, egyszerűen csak hátat fordítottam neki és ott hagytam, mert éreztem, hogy nem tudok még egy másodpercig sem tovább vele beszélgetni. A szemeimből már elkezdtek folyni a könnycseppek, végig az arcomon. És ez így ment az egész repülőúton keresztül, míg nem Berlinben nem landoltam. Amint leszálltam, összeszedtem a bőröndjeimet egy kocsira, és megrohamoztam a mosdót, ahol szépen kisminkeltem magam. Nem akartam, hogy bármi nyoma maradjon a sírásomnak.
Utána kisétáltam és megláttam apa sofőrjét egy táblával a kezében: " Elisabeth" .
Boldogan köszöntem Fridlnek. Örültem, hogy sok év után újra láthatom. Elég idős már, ugyanis már a nagyapámnak is ő volt a sofőrje, most pedig apának. Azt hittem, hogy nehezebb lesz visszaállni a német nyelvre, de nem. Meglepő módon könnyen ment.
- Az édesapja egy fogadáson van, azt mondta, hogy menjek el érte, amint Ön megérkezett. 
- Akkor velem együtt - feleltem.
- Ő is azt mondta, hogy biztosan így szeretné majd.
- Akkor úgy látszik, apa ismer engem - mondtam mosolyogva. 
Kb. 20 perc múlva megálltunk egy hatalmas ház bejárata előtt, majd nyitódott az autó ajtaja.
- Szia Apa! - ugrottam a nyakába.
- Szia Kincsem! Jól utaztál?
- Igen - feleltem mosolyogva.
Persze, remekül. Végig bömböltem az egészet, de nem baj, mert itt vagyok. Berlinben. Végre hazaértem.
Mikor megpillantottam a házunkat, hatalmas mosoly lett az arcomon. Hiányzott nagyon ez a hely.

 Olyan ez a ház, mint egy mini kastély. A nagyszüleim is itt laknak, ha éppen nem utazgatják körbe az egész Földet, mint most, de elvileg karácsonyra hazajönnek.

33. Fejezet

Oli
Annyira hülye vagyok, de annyira. És erre 2 nappal azután kellett rájönnöm, hogy szakítottam Beth-szel. Ráadásul utána meg Lilivel csókolóztam, amit valaki remekül le is fotózott és ma minden lap ezzel van tele. Nem tudom, hogy mit csinálhatnék. Egész nap hívogattam őt, de nem vette fel. Átmenni hozzá pedig nem merek. Egyszerűen nincs képem ezek után a szemébe nézni. Hogy hinné el nekem, hogy halálosan szerelmes vagyok belé, és hogy vissza akarom őt kapni. 
Egész nap csak fetrengtem. Egy csomószor felkaptam a kabátomat és elindultam, de mindig visszafordultam. Egyszerűen nem mertem. 
- Haver! Miért nem húzol át hozzá egy csokor rózsával és kérsz tőle bocsánatot? - mondta Ya Ou.
- Tudod mit? Igazad van. De tulipán kell neki. Megyek is. 
Majd rohantam. A Corvin sétánynál van egy virágbolt, ott vettem egy hatalmas csokrot neki. Megpróbálom. Mi történhet?
Fél hat után kicsivel értem oda a szállodába. Rögtön felmentem a lifttel a lakosztályához. Egy milliószor kopogtam, de semmi nem történt, így inkább benyitottam. A látványra nem voltam felkészülve, ami fogadott. Minden üres volt. Minden. Beth összepakolt és elment. Semmit sem hagyott ott. És még fogalmam sincs, hogy merre lehet. Itt maradt Budapesten? Vagy Berlinbe ment, csak hamarabb? Vagy egyenesen visszaüldöztem New Yorkba? Annyira sokkolt a látvány, hogy leültem vagy fél órára a szobában. Néztem körbe-körbe, hogy mennyire más itt minden nélküle. Olyan idegen és rideg érzetet keltett bennem. Hat óra körül megfogtam a virágcsokromat és elindultam vissza. Elkéstem.
Mikor leértem az utcára, nem volt kedvem hazamenni, így inkább ott barangoltam a környéken, mikor egy ismerős arc jött velem szembe.
- Te szemét disznó! - köszöntött az ismerős.
- Neked is szia Kata! - feleltem.
- Egy rohadék szemét vagy! Remélem tudod.
- Tudom. De rájöttem, hogy mekkorát hibáztam és jóvá akarom tenni - mondtam neki.
Csak ekkor vettem észre, hogy könnyes a szeme.
- Van valami baj? - tudakoltam tőle.
- Igen! Elüldözted a barátnőmet! - válaszolta dühösen.
- Hova ment?
- Ahova eddig is készült. Épp most ment el, de lehet, hogy nem jön vissza.
- Köszönöm.
Majd megfordultam és el kezdtem rohanni. Gyorsan fogtam egy taxit és utána eredtem Bethnek. Remélem, még találkozom vele.

32. Fejezet

- Te mit csinálsz? - tudakolta Kata, mikor belépett az ajtón.
- Pakolok.
- Azt látom, de miért? - kérdezte.
- Na, jó. Muszáj vagyok elmondani most már. Apa vett nekem karácsonyra egy lakást. Itt, Budapesten, mert igaza van, hogy ez itt nem lehet az otthonom. Ez egy szálloda.
- Igen, ez így rendben van. De mi a gond? - mondta Barnabás.
- Az, hogy az a lakás egy luxus lakás és nagyon drága volt. Apának semmi, de itt mindenkinek nagyon sokba kerül. És nagyon sokáig nem akartam elfogadni, de most úgy döntöttem, hogy átköltözöm oda. Ehhez kellene a segítségetek.
- Persze, szívesen - felelték.
- Plusz már ma este elutazom Berlinbe.
- És akkor mikor jössz vissza? - kérdezte Kata.
- Nem tudom. Lehet, hogy nem jövök vissza. Időre van szükségem. Távol innen. De mondtam Kata, hogy gyere el szilveszterezni New Yorkba és akkor találkozunk. A lányok is szívesen látnának.
- Rendben, meglátom.
- Okés. Amúgy nincsen sok cuccom. Csak ruhák, de ahhoz van bőrönd. A bőröndökhöz pedig elkértem a szállodától egy londiner kocsit, ami itt is van. Csak át kell tolni.
- Tolni? - nézett rám kérdően Barnabás.
- Igen, ugyanis itt van a Vörösmarty téren a lakás, az Üvegpalotában.
- És mégis mennyibe került az a lakás? - tudakolta Kata.
- Sokba - válaszoltam.
- Milyen sokba? - kérdezte Barnabás.
- 400 millió Forint.
- Az szép. De elmondhattad volna -  mondta Kata.
- Most már elmondtam. Akkor ez a 3 bőrönd jön velem. Ezt leviszem a kocsiba. A többit meg kérlek áttolnád. Mindjárt megyek.

 Kb. 1 óra múlva már mindenem át is lett víve a lakásba. Persze mindketten el voltak ájulva az új otthonomtól. Kata maradt nekem segíteni, kipakolni a cuccaimat, Barnabás pedig 6 órára visszajön értem, hogy kivigyen a reptérre.
A délután gyorsan eltelt, és azon kaptam magam, hogy magyar barátnőmtől búcsúzkodok. Mondtam neki, hogy jöjjön el hozzám New Yorkba szilveszterezni. Remélem, hogy meglátogat engem. Nem akartam, hogy eljöjjön velem a repülőtérre. Barnabás is csak elvisz és kész. Este nyolckor indul a gépem, fél hétre már kint is voltam, úgy hogy van bőven időm. Először átvettem a jegyemet majd feladtam a  bőröndjeimet, így csak egy kézi poggyász maradt nálam.
Épp sétáltam keresztül, hogy becsekkoljak, mikor meghallottam őt messziről, amint a nevemet kiáltja...

31. Fejezet

Szerda reggel viszonylag korán felkeltem és teljesen máshogy éreztem magam, mint kedd este. A fájdalom helyét átvette a düh és a közöny. Utáltam Olit, amiért gyenge, sírós kislányt csinált belőlem. Utáltam azért, mert az életemben először a szívem irányított és pofára is estem. Arra gondoltam, hogy levezetem az indulataimat egy kis edzéssel, úgyis tegnap egész nap csak feküdtem. Éhes még mindig nem voltam, így csak gyorsan letusoltam és felvettem a meleg Nike futóruhámat, mert a Margitszigetre készültem futni. 2-3 szigetkör jót fog tenni.

Feltettem a karomra az Iphone tokot és elindítottam a futós zenémet. A szigetre tömegközlekedéssel mentem el, de a 3 kör futás után úgy döntöttem, hogy jó levezetés lesz, ha hazasétálok a Duna-parton. Nincs olyan messze.
Már a Jászai Mari térnél jártam, mikor a sarkon megláttam az újságárus standot. Az összes napilap ugyanazzal a fotóval volt borítva. Mindegyiken ugyanaz a szőke srác volt és ugyanaz a barna hajú lány, amint éppen csókolóznak. Hallottam, amint a mellkasomban a szívem még apróbb darabokra törik és éreztem, hogy milliónyi könnycsepp tódul a szemeimbe. Odaszaladtam az újságoshoz, hogy közelebbről is megnézzem. Lehet, hogy messziről nem láttam jól. Lehet, hogy mégsem jól ismertem fel az embereket a képen. Lehet... de nem. Oli volt az, amint éppen Péterffy Lilivel csókolózik a Cordiában. És rájöttem, hogy ez hétfőn este történt, miután Oli kidobott engem. Megvettem egy újságot és leültem a legközelebbi padra. Hosszú percekig bámultam, azt az átkozott képet, miközben forró könnycseppek folytak le az arcomon. Hát ezért szakított velem, ráadásul sokat nem is várt. Mennyit jelenthettem akkor neki? Semmit! Nem kellett volna idejönnöm. New Yorkban minden tökéletes volt, boldog voltam és erős. Ott voltak a barátaim. Előkaptam a telefonomat és kikapcsoltam a repülő üzemmódot, amit azért állítottam be, hogy futás közben senki se zavarjon. Ezernyi nem fogadott hívást jelzett a készülék. A legtöbb Olitól, de volt pár Katától is meg egy csomó ismeretlentől. Gondolom újságíróktól. Mindegyiket kiikszeltem és tárcsáztam annak az embernek a számát, akit a világon a legjobban szeretek és aki engem is ugyanúgy szeret. Azt az embert hívtam, akire bármikor számíthatok. Egy csöngés után fel is vette.
- Apa...
- Tudom, szívem.
Majd két bőgés között elmondtam neki, hogy mi történt.
- Tudod mit? Most azonnal intézek neked egy jegyet Berlinbe. Még ma estére. Tudom, hogy autóval szerettél volna jönni, de szeretném, hogy minél hamarabb idegyere.
- Rendben apa! Úgy hiányzol!
- Este látjuk egymást.
- Igen! Szeretlek apa!
- Én is szeretlek Bethi! 
Majd letettük. Gyorsan felhívtam Barnabást és Katát, hogy jöjjenek át hozzám. Én pedig gyorsan hazafutottam a szállodába. Mire ők odaértek, én már el kezdtem összepakolni a bőröndjeimbe a cuccaimat. 

30. Fejezet

Kata:
Láttam, hogy Oli és Beth a teraszon beszélgettek, majd Beth elrohant. Észrevettem, hogy sírt, így inkább utána szaladtam. De mikor leértem a sétányra, sehol sem láttam. Gyorsan tárcsáztam Barnabást, aki kb. 10 perc múlva ide is ért.
- Mi történt? - tudakolta.
- Nem tudom, de szerintem nagy gond lehet. Elrohant a kabátja nélkül, de túl gyors hozzám képest, még magassarkúban is. Autóval szerintem megtaláljuk.

Beth:
Ahogy egyre csak távolodtam a Corvintól, kicsit lassítottam a lépteimen, de még mindig futottam. Kezdtem érezni a lábaimon, hogy fáradnak a magassarkúban és egyre jobban fáztam a ruhámban a szakadó esőben. Majd egyszer csak megtörtént a baj. Megcsúsztam vagy megbotlottam és sikerült egy hatalmasat esnem egyenesen a járdára egy tócsába. Ott feküdtem összekuporodva a földön és zokogtam, mikor meghallottam, hogy egy autó lassít mellettem majd 2 ajtó nyitódott és csapódott. Léptek közeledtek felém.
- Beth! - hallottam meg Kata sikkantását, mikor odaért mellém.
Barnabás nem szólt semmit, csak felkapott és befektetett a hátsó ülésre. Majd hazavittek a szállodába. Ott is felkapott és felvitt engem a szobámba.
- Minden oké? - kérdezte Kata.
Nem feleltem, csak sírtam tovább. A szívem apró darabokra tört.
- Itt maradok veled - mondta.
- Nem kell - hüppögtem - Menj nyugodtan.
- Biztos? Nem akarlak itt hagyni egyedül.
- Megvagyok - biztosítottam Katát.
Végül nagy nehezen magamra hagytak Barnabással.
Az egész éjjelt végigbőgtem és egy hunyásnyit sem aludtam. Csak feküdtem ott az ágyamban és bámultam ki a fejemből. Kata egy milliószor hívott, de nem vettem fel egyszer sem, így délután 3 óra körül átjött hozzám.
- Ezt nem hiszem el! Mi történt? - tudakolta, miközben felhúzta a redőnyt. 
- Ne!- sikítottam.
Nem akartam, hogy felhúzza, mert olyan kellemes volt a sötétben feküdni.
- Kelj ki az ágyból! Nem fekhetsz itt egész nap.
- Dehogynem! Húzd vissza! Kérlek! - mondtam.
- Jó, rendben. Ettél már valamit ma?
- Nem - feleltem.
- Akkor rendelek neked valamit és elmondod, hogy mi történt.
- Szakított velem. Ennyi történt. És nem vagyok éhes és egyedül szeretnék maradni, kérlek. Köszönöm.
Nem kellett többet mondanom, elment.
A napom további részét is az ágyban töltöttem, majd nyolc óra körül aludtam el.

29. Fejezet

Hétfőn reggel kiélveztem, hogy addig aludhatok, ameddig csak akarok, így 10 órakor keltem fel majd lementem egyet úszni a hotelben. Nagyon jól esett, mert amióta idejöttem, nem volt rá időm. Utána pedig felöltöztem (bőr leggings, póló, kabát) és rendbe szedtem magam és elmentem ebédelni, mert már nagyon éhes voltam. Egy olasz étterembe ültem be, ami a közelben volt.

Nagyon finom pizzát ettem és valahogy annyira jól éreztem magam. Tetszett a szabadság. Élveztem. Az ebédelés után pedig célba vettem az új lakásomat, ami lehet, hogy nem is az új lakásom. Még meglátom. Kb. fél három körül értem a Cordiába a fiúkhoz. Épp a liftben voltam, mikor megcsörrent a telefonom. 
- Halló.
- Elisabeth Rudas? A Bors újságtól keresem Önt.
- Igen, tessék - feleltem.
Nem értettem, hogy mit akarnak, hiszen tegnap 28 millió interjút adtam.
- Gondolom látta a mai címlapját a Blikknek. Mit fűzne hozzá?
- Sajnálom, de nem láttam a mai címlapot - válaszoltam és egyre kíváncsibb lettem, hogy mi lehet már megint.
- Akkor felolvasom Önnek a cikket.
Miután elolvasta, nem kaptam levegőt pár percig. Teljes lefagyás. A lényege az volt, hogy a fiúk miattam nem nyertek. Azért, mert együtt vagyok Olival. És ha ők győztek volna, akkor az bunda gyanús lenne.
- Ez vicc - mondtam az újságírónak és kinyomtam.
A lift közben már rég felért, de én még mindig ott álltam ledöbbenve. Nagy nehezen összeszedtem magam majd bekopogtam a fiúkhoz.
Oli mosolyogva nyitott ajtót és átölelt.
- Azt hittem, hogy már sohasem jössz.
- Sajnálom - válaszoltam neki és elmeséltem az imént történteket.
- Ne aggódj! Tudom, hogy nem azért nem nyertünk. Ennek így kellett lennie és kész. Ne is törődj velük! Este party! Már nagyon várom!
- Én is!
A délutánt azzal töltöttük, hogy a városban sétálgattunk. Nagyon jól éreztem magam, de 6 körül haza kellett mennem készülődni. 
Most kivételesen saját magamnak csináltam meg a hajamat meg a sminkemet majd felvettem a mesés ruhámat.

Rávettem egy bundát, természetesen nem eredeti szőrből készültet és már mentem is vissza a Corvinra. Fél 8-kor már ott is voltam.
Oli annyira el volt foglalva, hogy engem nem is nagyon vett észre, de nem törődtem ezzel. Inkább Katával beszélgettem, aki Szikiről áradozott. Aranyosak nagyon együtt. 
Nem is tudom, hogy hány óra telt el az érkezésem óta, mikor kimentem friss levegőt szívni a teraszra. Pár perce voltam már ott, mikor valaki odajött mellém. Oli volt az.
- Szia! - mondta.
- Hello! - feleltem.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm.
Tudtam, hogy valami nincs rendben, de nem értettem, hogy mi történhetett pár óra leforgása alatt. Mert amikor elköszöntünk egymástól délután, akkor még minden rendben volt.
- Beszélnünk kell! - kezdte.
- Hallgatlak - feleltem nyugodtan, de közben a szívem úgy dübörgött a mellkasomban, mintha most futottam volna 600 km-t, a gyomrom pedig fel-alá liftezett.
- Szeretnék egy kis szünetet tartani. Te úgy sem leszel itthon, nekem pedig át kell gondolnom, hogy hogyan is lesz az életem ezentúl.
- Te is azt hiszed, hogy miattam nem nyertetek? - kérdeztem tőle néhány pillanatnyi hallgatás után.
- Nem, szó sincs erről.
- Légyszíves ne hazudj nekem! 
- Lehet, hogy van benne valami igazság - válaszolta.
- Szóval szünetet akarsz - összegeztem.
- Igen.
- Nálam a szünet szakítás. Így is ezt akarod? - tudakoltam miközben a szemembe könny csordult, a szívem pedig apró darabokra tört.
Nem válaszolt erre már szóval, csak bólintással. Én pedig nem tudtam tovább visszatartani a zokogást, így elrohantam, ki a szakadó esőbe.

28. Fejezet

Vasárnap már kora reggel bent voltam a stúdióban, hogy a mai nagy estére minden tökéletes legyen, közben pedig a gondolataim csak azon jártak, hogy a fiúk nyerjék meg az X-Faktort.
10 óra körül ők is megérkeztek az RTL-hez. Oli egy nagy öleléssel és csókkal köszöntött.
- Szia! Gyönyörű vagy! 
- Pedig még nem is láttad az esti ruhámat! - feleltem mosolyogva.
- Húha! Este.
Láttam rajta, hogy nagyon izgul, bár próbálta nem kimutatni.
- Minden rendben lesz. Ne aggódj! - nyugtattam.
- Igaz. Megyek a fiúkkal még gyakorolni.
Majd még egyszer megcsókolt és rohant az öltözők felé.
Hamar eljött az ebédidő, amit sajnos egyedül kellett eltöltenem az irodámban a sok dolgom miatt. Evés közben a közelgő ünnepeken gondolkoztam. Olival megbeszéltük, hogy az ünnepi 2 hetet családi körben fogjuk tölteni. Én elutazom Berlinbe apához, majd a lányokhoz New Yorkba. Ő pedig itt marad az anyukájával. Valahogy várom is az utazást meg nem is. Rossz lesz nélküle, de kibírom. Plusz még ez a költözködés! Nem is tudom, hogy mikor lesz rá időm. Szerintem csak akkor, ha visszajöttem.
A nap többi része is olyan gyorsan eltelt, hogy csak azt vettem észre, hogy mennem kell átöltözni meg frizurát és sminket igazíttatni, mert negyed hét van.
Egy gyönyörű, hosszú, fekete Daalarna ruhát vettem fel arany kiegészítőkkel és arany magassarkúval.
Majd az eligazításra rohantam a színpad mögé. Itt látott meg Oli, akinek tátva maradt a szája tőlem. Ez nagyon tetszett.
Gyorsan elmondtam nekik, amit szerettem volna majd Liluval és Bencével is megbeszéltem a dolgokat. Ezek után jött oda hozzám Patocska Úr.
- Igazad volt reggel. Ez a ruha egyszerűen elképesztően áll rajtad. Gyönyörű vagy és a látványod leszedálja az izgulásomat. 
- Köszönöm! Aranyos vagy! De most ne rám koncentrálj!
- Rendben! - felelte majd egy csók után eltűnt.
A döntő pedig hát, igen. Sajnos nem a ByTheWay nyert, bár szerintem nekik kellett volna. A fiúk kicsit elszomorodtak, de szerintem többre fogják vinni, mint Danics Dóra vagy akárki innen az X-Faktorból.
Nem akartam őket zavarni, így ma este is inkább otthon aludtam. Holnap meg X-Faktor záró party lesz a Cordiában. Már nagyon várom!

27. Fejezet

A napok csak jöttek és mentek, míg végül hetekké nem alakultak. Az idő el kezdett szaladni. Egyik szombat után jött a másik, és a fiúk még mindig benne voltak az X-Faktorban. Legnagyobb örömömre.
Annyi minden történt pár hét alatt, hogy az hihetetlen!
Miután megtartottam a nagy interjút az irodámban az újságíróknak, a szombatra koncentráltunk Katával. Aztán a vasárnapra.
Majd jött a következő hét. Olival továbbra is minden időnket együtt töltöttük és én napról-napra egyre inkább azt éreztem, hogy nem tudnék nélküle élni. Egyszerűen annyira az életem része és talán a szívem része is lett alig pár hét alatt, hogy azt elképzelni sem tudtam. 
December elején távoli vendégeim érkeztek az én amerikai nővéreim személyében, akik teljesen odavoltak Budapestért és a magyar fiúkért. Na meg persze a ByTheWayért! Szerintem egy felejthetetlen és csodálatos hetet töltöttünk együtt Magyarországon. És pont akkor derült ki egy nagy dolog, mikor itt voltak. Ugyanis az RTL Group megbízott engem a jövő tavasszal induló Csillag Születik igazgatásával. Rögtön igent mondtam, mert nagyon jól érzem magam itt Budapesten. Meg persze az sem elhanyagolható, hogy Olivér is itt van.
Édesapám nagyon boldog volt, hogy elfogadtam az állást, és ezt úgy fejezte ki, hogy előkarácsonyi ajándékként vásárolt nekem egy luxuslakást nem messze az Iberostartól, a Vörösmarty téren az Üvegpalotában. 
Igazából ezt még senkinek sem mertem elmondani, mert nem tudom még, hogy elfogadom-e. Szeretek a hotelban lakni plusz az a lakás több mint 400 millió forint. Tudom, hogy apának ez szinte semmi, de ha a barátaim megtudnák vagy esetleg Oli, biztos, hogy ők nem így gondolnák.
Mindent összegezve az elmúlt hetekben a legfontosabb számomra Patocska Úr volt és az, hogy kiválóan elvégezzem a munkámat.
Olival tényleg annyira de annyira jól elvagyunk és rájöttem, hogy nagyon hiányzott ő az életemből. Nem valaki, hanem pontosan ő. És ami fura, hogy amennyire az elején sokat foglalkozott velünk a média, pár nap után már nem is nagyon cikkeztek rólunk. Szerencsére.
És ami szerintem még fontos, hogy Ya Ouval rendeződött a kapcsolatunk. Ugyanis miután összejöttem Olival, eléggé kerültük egymást, de miután leültünk és őszintén megbeszéltük a helyzetet, mind a ketten rájöttünk, hogy hiányzunk egymásnak, mint barát. 
Oli pedig hihetetlen. Ő a világon a legeslegjobb ember minden tekintetben. Egyszerűen tökéletes. 
Ma pedig a srácok továbbjutottak a holnapi mindent eldöntő X-Faktor Döntőbe, ahol Danics Dóra lesz az ellenfelük.
Egyrészt nagyon várom a holnapi estét, hogy kiderüljön, ki fog nyerni. De másrészt ezzel vége lesz egy korszaknak az életemben, amely igaz, hogy nem tartott sokáig, de akkor is hiányozni fog ez az egész. Majd jön a Csillag Születik!
Holnap Döntő, én meg itt hánykolódom az ágyban és nem tudok elaludni.

26. fejezet

Az irodám várójában 10-15 ember várt rám, de mindegyik számomra ismeretlen volt.
- Kata! Kik ezek? - tudakoltam.
- Újságírók. Interjút akarnak tőled.
- Interjút? 
- Igen. Szerintem arról, hogy mi van közted meg Oli között.
- Remek - feleltem majd bementem az irodámba és lehuppantam a székembe. 
Az első dolgom az volt, hogy Olit felhívjam.
- Szia! Van egy kis gond - kezdtem.
- Szia Beth! Mi a baj?
- Itt van pár újságíró nálam az irodában, akik mind interjút akarnak tőlem. Kéne válaszolnom nekik pár kérdésre, de nem tudom, hogy mit.
- Az igazat meg azt, amit te gondolsz.
- Rendben. Köszönöm! Délután találkozunk!
Miután leraktuk a telefont Olival, behívattam az összes újságírót a konferencia termembe. 
Én az asztalfőre ültem, ők pedig körbe.
- Köszönöm, hogy eljöttek - kezdtem. - Nagyon megtisztelő, hogy ennyire érdekli Önöket és az olvasókat az én magánéletem. Ez nekem nagyon meglepő. Mindenki feltehet egy kérdést nekem. Tehát mivel, ha jól számolom, 17-en vannak, így 17 kérdésükre fogok válaszolni. Kezdjük innen! - mutattam a tőlem balra ülőre.
- Milyen kapcsolatban áll Patocska Olivérrel?
Annyira meglepődtem ezen a kérdésen!
- Ismerkedünk, randizgatunk. Azt hiszem, hogy másfél hét után sok mindent még nem lehet elmondani. Következő!
- Mit gondol Olivérről?
- Szerintem egy hihetetlenül tehetséges, szerény srác, aki nagyon kedves, segítőkész és becsületes. Igazából, minden pozitív jelzőt felsorolhatnék.
- Igaz, hogy Olivér előtt Ya Ou-val volt együtt?
- Csak ismerkedtünk, de mind a ketten elég hamar rájöttünk, hogy barátságnál több nem lehet közöttünk - feleltem a majdnem igazságot.
- A fiúk Ön miatt estek ki?
- Nem tartom valószínűnek. A ByTheWay fanok egyszerűen csak elbízták magukat és azt hitték, hogy ha addig szavaztak a fiúkra, az elég lesz, de nem volt. 
- Igaz, hogy az apja miatt kapta meg ezt az állást?
- Az igaz, hogy édesapám kért fel erre a munkára, de meg van hozzá a képesítésem. A Harvardon végeztem média és kommunikáció szakon.
És így záporoztak a kérdések felém, míg nem elértünk a 17. kérdésig. Kíváncsi vagyok, hogy a holnapi lapokba milyen meséket fognak írni.
A nap többi része egy csomó munkával telt, így nem volt időm Olival találkozni, de egész nap chateltünk. Este pedig elmegyünk vacsorázni. Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk elbújni az emberek elől, sőt! Az Oktogonnál található Friday's-ben fogunk enni. Ott találkozunk majd 8 órakor.
Miután a fárasztó napom után hazaértem, letusoltam és a szekrényem előtt állva bámultam annak a tartalmát. Hát igen, egy nőnek a legnagyobb problémája az, hogy nincs mit felvennie és azt a semmit nem tudja hol tartani. Velem is ez a helyzet. Csak kerestem és kerestem, de nem tudtam rá akadni a tökéletes szettre, amit ma este felvehetnék. Valamiért ma nagyon ki akartam magam csípni.

Végül ezt a bőr hatású sortot választottam egy egyszerű szürke felsővel. Azt hiszem, hogy nem vittem túlzásba. Viszont egy kicsit elkéstem, ugyanis csak 8 óra 10 percre értem oda az étterembe.
Oli már ott várt rám.
- Szia! - köszöntött engem egy apró csókkal, majd átölelt.
- Szia!
- Annyira hiányoztál egész nap! Ez így nem volt jó.
- Nekem sem tetszett, de annyi dolgom volt. És holnap még több lesz, bár akkor ti is ott lesztek.
- Igen - mosolygott.
Szerintem nagyon jól sikerült a randink, de nem aludtam a Corvinon. Nem szabad mindennap ott éjszakáznom, így fájó búcsút vettünk egymástól.
A lakosztályomba érve, egy hatalmas csokor tulipán fogadott az asztalon egy kis kártyával.
" Még nem tudom, hogy melyik a kedvenc virágod, de remélem, hogy tetszeni fog. A nap minden percében hiányzol! Oli "

Felhívtam őt és megköszöntem neki a virágokat. Mellesleg megjegyeztem neki, hogy pont a tulipán a kedvencem. Hatalmas mosollyal az arcomon aludtam el.

25. fejezet

Hát be kell valljam, hogy nagyon jól éreztem magam az este. Sikerült mindenkit elvernem pókerben és közben egy kicsit még be is rúgtam. Nem nagyon, csak pont annyira, hogy elengedjem magam, de még ne legyek ciki. 
Szóval tök jól elvoltam, beszélgettem mindenkivel és Katával is nagyon összehangolódtunk. Plusz Olival is minden remekül ment. 
A csapat éjjel 1 óra körül kezdett oszlani, amikor is én felhívtam Barnabást, hogy jöjjön értem. 
A kapualjban dupla búcsúzkodás zajlott: én Olitól, Kata pedig Szikitől. Aztán beültünk a kocsiba és hazavittük a barátnőmet, majd végre én is lefeküdhettem aludni. 
Másnap reggel 7 óra alvás után 9 órakor keltem fel. Azt nem mondhatnám, hogy nagyon kialudtam magam, de boldogan ébredtem. Az első dolgom az volt, hogy a telefonom után nyúljak és megnézzem a friss híreket. Facebookon egy milliónyi üzenet várt Olitól. Mindben azt írta, hogy nagyon hiányzom neki, és hogy valamit kéne ma együtt csinálnunk. Mivel keddenként próbalátogatást szoktam tartani, így lesz alkalmunk megbeszélni egy találkozót. 

 A mai öltözékem lényege a színesség volt, ugyanis fogmosás közben rájöttem, hogy mostanság eléggé sok feketét hordok. Szóval ma mellőzöm ezt a színt. Farmeringet húztam fel egy mintás szoknyával meg egy fehér gyapjú hatású kabátkával és egy bokacsizmával.
Háromnegyed tízre sikerült is elkészülnöm, így nem késtem el.
A délelőttöt azzal töltöttem, hogy az irodában tüsténkedtem. Katával volt pár elintézni valónk, majd az ebéd szünet előtt felhívtam a new yorki "nővéreimet". Általában ők szoktak engem hívni Skype-on, de ma kivételesen én fogom.
Olyan jó volt hallani a hangjukat meg látni őket. Ráadásul azt mondták, hogy lehet, hogy valamikor meglátogatnak. Ennek nagyon örültem.
A skype-olás után Katával elmentünk a Lurdyba ebédelni majd végignéztük az énekesek próbáit. A végére hagytuk a fiúkat, ugyanis tudtuk, hogy náluk sokáig el fogunk időzni.
Amint benyitottunk a szobába, Oli már fel is kapott engem. Sziki valamivel visszafogottabban köszöntötte a barátnőmet.
- Azt hittem már, hogy nem is jössz! - mondta Oli szomorúan miután megcsókolt.
- Sajnos nem tudtunk hamarabb eljönni. Hogy haladtok?
- Jól, nagyon jól! - felelte Szikora Robi.
- Az remek. Akkor szerintem folytassátok, mi leülünk és figyelünk - mondtam.
Katával helyet foglaltunk a kanapén és hallgattuk a fiúkat. Úristen! Ezen a héten még ezerszer jobbak lesznek, mint eddig valaha. Már ha ez lehetséges egyáltalán. Annyira ügyesek és tehetségek! Hihetetlenek!
A próba végeztével megbeszéltük a szőkeséggel, hogy este átmegyek a Cordiába hozzájuk filmet nézni. Ha minden jól alakul, akkor Kata és Sziki is csatlakozik majd hozzánk.
Barnabás a Lurdyból visszavitt minket az RTL-be, ahol már csak körbenéztem, hogy minden jól megy-e, majd mentem is haza, mert már fél hét volt.
Nem volt sem kedvem, sem erőm plusz nem is láttam okát annak, hogy átöltözzem, ezért a székházból rögtön a Corvin sétányra vitettem magam.
Szerintem nagyon kellemes kis dupla randit töltöttünk el négyesben Szikivel meg Katával. Remélem, hogy ők is jól érezték magukat!
Nem akartam ott aludni Olinál, így hazajöttem. Megint nehéz volt a búcsúzkodás, de sikerült!
A szállodában az ágyamban azzal a képpel a fejemben aludtam el, ahogyan megcsókol. Ez már jelent valamit...
Másnap reggel korábban felkeltem, hogy edzek egy kicsit.  
Sikerült egy durva, 90 perces, éhgyomros tornát tartani magamnak, de jól esett, főleg az azt követő tusolás. 
Frissen és üdén felöltöztem a mai napra.Úgy gondoltam, hogy nem tudom tovább mellőzni a fekete színt, szóval egy fekete farmert, egy fekete felsőt meg egy fekete kardigánt vettem fel. Utána sminkeltem és frizurát is készítettem. Sajnos a reggelire nem maradt időm a hosszított edzés miatt, így majd be kell ugranom valahova kajáért.

Barnabás már várt rám a kocsival a hotel előtt.
- Jó reggelt! Hogy vagy? - tudakoltam tőle, miközben beültem.
- Szia! Remekül, köszönöm. Úgy látom, hogy te is jól érzed magad ma reggel.
- Igen. Olyan jót edzettem! 
- Na az szuper!
- Igen, viszont majd be kéne valahova ugrani reggelizni. Szerintem egy meki tökéletes lesz.
Hát így is tettünk. Igazából Amerikában elég sokszor ettem gyors kajákat, de mióta itt vagyok Magyarországon, sokkal egészségesebben étkezem, ami jó.
Szóval kicsi késéssel ugyan, de beértem az irodámba, ahol Kata már várt rám a mai feladataimmal.
- Úgy látom, hogy jó napom lesz ma. Csak 6 megbeszélés? Mi az nekem?
Barátnőmmel csak összenevettünk.
Az ebédszünetemet viszont Olival töltöttem a Camponában. Ott ettünk és közben meghitten beszélgettünk. Próbált rávenni arra, hogy ott aludjak ma este. Én pedig belementem, ugyanis nem tudtam ellenállni neki, olyan aranyosan kérlelt engem. Plusz én is nagyon szeretek vele aludni.
Így hát munka után hazaszaladtam pár cuccért meg ruháért, amire szükségem lehet, majd mentem is hozzá a Cordiába. Leírhatatlan az az érzés, amit akkor érzek, mikor mellette aludhatok el. Hallom, ahogyan szuszog mellettem, hozzábújhatok és érzem, ahogyan dobog a szíve a mellkasában. Imádom!
Hogy mit csinálok?! Úristen! Lehet, hogy kezdek beleszeretni? 
Igazából még mindig nem tudom, hogy mi van kettőnk között, bár szerintem ez intenzív másfél hét után sem probléma.
Másnap reggel mosolyogva keltem fel arra, hogy az én szőke hercegem engem bámul.
- Jó reggelt! - karoltam át a nyakát és megcsókoltam, amire ő hevesen válaszolt.
Eléggé elvesztettük a fejünket egymástól, de sikerült leállítanunk magunkat. 
- Megyek fogat mosni! - ugrottam fel az ágyból és magamra kaptam Oli egyik pulcsiját.
- Direkt kínzol? - kérdezte tőlem.
- Miért? - néztem rá kérdően.
- Azért, mert irtó szexi vagy a pulcsimban.
- Oh, köszönöm! - feleltem és megráztam neki a fenekemet, majd kisétáltam a fürdőbe.
Azután felöltöztem, amit nagyban megnehezített Patocska Úr, de sikerült. Majd sminkeltem és összekötöttem a hajamat egy kontyba. Végül együtt készítettünk reggelit, ami nagyon finom lett.
Barnabást megkértem, hogy ide jöjjön értem ma reggel. 
Olivér lekísért engem az autóhoz, de útközben elmentünk egy újságárus mellett, ami olyan volt, mintha tükörbe néztünk volna. Minden bulvár napilapról mi néztünk vissza. Sikerült valakinek lefotóznia a tegnapi ebédelésünket plusz valaki itt a Corvinon is lekapott engem este. Igazából ez még nem is lett volna baj, ha nem írnak mindenféle hülyeséget rólunk. A cikkeknek semmi köze sem volt a valósághoz.
- Most mi legyen? - néztem Olira kérdőn.
- Nem tudom.

24. fejezet

Reggel az volt az első dolgom, hogy edzőruhába bújjak és lemenjek a kondiba egy órára. Nagyon jól esett és teljesen feltöltődtem. Majd gyors zuhany után a szekrényem előtt egy szál törülközőben állva nézelődtem, hogy mit tudnék ma felvenni, amikor üzenetem érkezett Facebookon. Nem egy, hanem egy millió. Egy percig csak folyamatosan csipogott az Iphone-om. Nagy meglepetésemre Oli volt az.
" Szia! Mit csinálsz? Hiányzol! " meg " Reggeliztél már?" és " Mikor mész dolgozni?"
- Szia! Te is hiányzol nekem. Épp most készülődöm. Még nem reggeliztem. Nem sokára indulok dolgozni. És veled mizujs? Miért nem alszol még? - válaszoltam.
"Nem ugrasz fel hozzánk egy reggelire. A fiúkkal köszönetképpen meglepnénk téged vele. " - írta.
- Fél óra és ott vagyok -  pötyögtem feleletként.
Gyorsan felkaptam egy púder színű nadrágot, egy fehér inget és egy ugyanolyan színű pulcsit. Felraktam egy kis sminket és kifésültem a hajamat és egy egyszerű kontyba kötöttem. Végezetül belebújtam egy szürke magassarkú csizmába meg az egyik szürke kabátomba és felkaptam a táskámat.
Pontban fél óra múlva már ott is voltam a Cordiában.

- Beth! - nyitott ajtót Oli és rögtön át is karolt egy forró csókkal.
- Neked is jó reggelt! - feleltem mosolyogva.
- Hölgyem, kérem fáradjon utánam, megmutatom Önnek az asztalát! - jött oda hozzánk Benny.
- Oh, köszönöm! - mondtam, miközben Sziki elvette a táskámat meg a kabátomat.
- Ma is nagyon csinos, hölgyem! - jegyezte meg Oli, miközben az étkező asztalhoz mentünk.
- Köszönöm - válaszoltam és leültem a szőkeség által kihúzott székre.
- A mai menü a séf ajánlata: zabkása idénygyümölcsökkel és fahéjjal.
- Hmmm jól hangzik!

Nagyon tetszett ez a "köszönöm reggeli".

- És mi a tervetek mára? - tudakoltam tőlük.

- Próba délután, de addig ki kéne találnunk, hogy miket énekeljünk a héten - válaszolta Ya Ou.
- Hát igen, azt nem ártana. És miken gondolkodtok? - tudakoltam.
- Nekem még semmi ötletem sincs - felelte Benny őszintén.
- Hát akkor kapjátok össze magatokat! 
- Igenis! - mondta Oli.
- Viszont nekem mennem kell. Nagyon szépen köszönöm a reggelit! 
Az én szőkeségem egészen az autóig kísért el engem.

- El is felejtettük mondani neked, hogy este tartunk egy laza bulit a visszatérésünk örömére. Kicsit pókerezünk, hülyülünk. Ugye eljössz?

Igazából nem nagyon tudtam, hogy mit feleljek, de amint belenéztem a kiskutya szemeibe, nem volt kérdés.

- Mikorra jöjjek? - kérdeztem tőle mosolyogva.

- Nyolc óra körül.

- Itt leszek, most viszont megyek, mert így is elkéstem már.

- Rendben. Szia! - válaszolt majd egy hosszú és érzéki csókkal köszönt el tőlem, amibe mind a ketten teljesen beleborzongtunk. 

A napom lassan "szokásos" hétfői napnak mondható. Egész nap megbeszéléseim voltak a szombati meg a vasárnapi adással kapcsolatban. Katával teljesen elfáradtunk, de ő is megígérte a srácoknak, hogy jön ma este. Így, mivel 7 órakor végeztünk, csak arra volt idő, hogy gyorsan hazaugorjak a szállodába és átöltözzem. 
Persze gőzöm sem volt, hogy mit vegyek fel. Mivel csak "pókerezés meg hülyülés" lesz, ezért nem akartam kiöltözni. Katát hívtam segítségül.
- Mit vegyek fel? - sikítottam a kagylóba.
- Valami egyszerű, laza de csajos holmit.

Végül emellett az egyszerű  fekete, feliratos ruha mellett döntöttem, amit egy fekete, hosszú szárú csizmával vettem fel. 
Az órámra pillantottam: 10 perc múlva 8 lesz. Utálok késni, bár Oli azt mondta, hogy nyolc körül menjek.
Barnabás már várt rám a hotel előtt, és egy pillanat alatt el is dobott engem a Corvin sétányra. A sarki boltba még beszaladtam egy kis "innivalóért" meg rágcsáért és már rohantam is az én hercegemhez.
Ekkor megcsörrent a telefonom. 
- Szia! Merre vagy? Már mindenki itt van - mondta Oli aggódva.
- Ha kinézel a teraszra, akkor láthatod, amint integetek neked - feleltem nevetve.
- Várlak.
Mire felértem, ő már az ajtóban várt rám. Nem mondott semmit, csak átölelt és megcsókolt. Szeretem az ilyen köszöntéseket!
- Gyere be és érezzük jól magunkat! - invitált be a lakásba.
- Hoztam piát! 
Egy féloldalas mosollyal válaszolt csak majd megfogta a kezemet és behúzott az ajtón.