17. fejezet

Szerda reggel mosolyogva és erővel telve keltem ki az ágyból. Boldog voltam, úgy igazán!
Valahogy nem volt kedvem sokat bajlódni a készülődéssel, ezért amit elsőként megláttam a szekrényben, azt ki is kaptam. Éppenséggel egy hosszú, bővebb szürke pulcsit. Felvettem alá egy fekete leggingset és egy pár combig érő zoknit meg egy bakancsot. 
Kicsit sminkeltem meg megigazítottam a hajamat, de nem időztem vele. Végül beledobáltam a cuccaimat egy fekete táskába és már kaptam is fel az egyik hosszabb kabátomat, amit szokás szerint nem gomboltam be.
Barnabás már ott várt rám az autónál és láttam rajta, hogy meglepődött a szerelésemen.
- Nem lehetek mindig csajos! - mondtam neki mosolyogva.
- Szerintem tetszeni fog Olivérnek.
- Remélem! - feleltem nevetve.
Miután beült a kocsiba, újra megszólalt:
- Milyen jó kedved van ma reggel.
- Pontosan! - válaszoltam mosolyogva.
Nem firtatta tovább a témát, inkább elindította a motort.
Ebédig az egész napom ilyen pozitívan telt, bár semmi újat nem sikerült megtudnom. A vezetők és tulajdonosok konferenciákat tartanak, hogy közös döntést hozhassanak. Remek. Ennek ellenére nem tört le a lelkesedésem meg a jó kedvem, mert már nagyon vártam az Olival való találkozást.
Ebédszünet előtt pár perccel kisiettem a mosdóba, és mire visszaértem az íróasztalomhoz, a helyem foglalt volt. A szőkeség terpeszkedett benne.
- Szia! - köszöntöttem egy apró csókkal, mire ő az ölébe rántott engem.
- Hello! - felelte utána.
- Pontos vagy! - mondtam mosolyogva.
- Csak érted! 
Mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki a korábban történtek miatt, amikor Oli folyamatosan elkésett.
- Akkor mehetünk a büféhez? - tudakolta.
- Hát ez lehet, hogy hülyén fog hangzani - kezdtem. - Nem lehetne, hogy inkább átsétáljunk a Camponába? 
- Persze, miért ne?
- Akkor menjünk! - mondtam és felkaptam a kabátomat meg a táskámat.
- Ugye tudod, hogy mindegy, hogy mi van rajtad, akkor is gyönyörű és szexi vagy?
- Most már tudom - válaszoltam mosolyogva és átöleltem.
- De tényleg nagyon tetszik a mai szerelésed! - mondta, miközben az arcát a hajamba fúrta.
- Naná, hogy tetszik!
Nagy nehezen felkeltünk a székemből és elindultunk kajálni a Camponába, ami kb. 10 percre van az irodámtól gyalog.
- És most merre? - tudakolta Oli a pláza étterem részlegénél.
- Gáz lenne, ha azt mondanám, hogy McDonald’s?
- Nem, de hogy! - felelte mosolyogva.
Láttam rajta, hogy tényleg tetszik neki az ötlet. Gondolom, azt hitte, hogy valami puccos helyre akarok menni. De nem!
- Képzeld, az idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára Mekiben, pedig Amerikában minden sarkon van, de nem szoktam.
- Mert egészségesen étkezel - felelte.
- Ja, vagy annyira lusta vagyok, hogy nem sétálok ki a sarokig sem, hanem inkább rendelek valamit.
Ezen csak nevetett, én pedig vele.
- Kedvellek! - mondta komolyan, a tekintetét az enyémbe fúrva.
Számomra nem volt kérdés, hogy mit válaszolok.
- Én is kedvelek téged! De nehogy ettől elbízd magad most már, hogy tudod, hogy kedvel a nagyfőnök meg hasonlók.
- Nem vagy a főnököm! - válaszolta nevetve.
- Félfőnök akkor.
- Nem akarom, hogy félbe vágjanak téged. Túl tökéletes vagy ahhoz.
Erre nem tudtam mit felelni, ezért inkább csak nagyon-nagyon közel húztam magamhoz és hosszan és érzékien megcsókoltam, amit ő viszonzott is. 
Miután megvettük a kajánkat és leültünk enni, odajött hozzánk két 14 év körüli lány egy-egy füzettel. Nagyon meg voltak illetődve, de erőt vettek magukon. Hát igen, nem mindennap találkozhatnak össze Patocska Olivérrel, nem úgy mint egyesek. Pl. ÉN!
- Szia Oli! Aláírnád nekünk? - mondta a bátrabbik lány.
- Sziasztok! Persze! - felelte a szőkeség mosolyogva.
- És egy képet is kérhetnénk?
- Naná. Beth?
- Csinálom - válaszoltam.
Elkészítettem a képet és a lányok hálát rebegve, örömittasan vonultak vissza a helyünkre, minket kettesben hagyva.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Oli Úr.
- Hát ott, hogy találkozunk-e ma még.
- Oh, igen! - felelte és megfogta a kezemet.
- Mit szólnál egy kis edzéshez? Látom, hogy gyúrsz! - mondtam, miközben a bicepszét simogattam.
Persze ő erre rögtön megfeszítette azt.
- Hát ez egy remek ötlet. És hol tudnák edzeni? Azt hiszem a Cordiában van.
- Van nálam is. És ott csak mi ketten lennénk - válaszoltam sokat sejtetően.
- Megbeszéltük! - mondta Oli rögtön.
Miután végeztünk, visszasétáltunk az irodába. A szőkeség még egy ideig nálam maradt, de utána mennem kellett a szerdai színpadi próbákat nézni, ahová ő nem akart jönni. Nem mondja, de tudom, hogy nagyon szomorú a kiesésük miatt. Ráadásul ez a bizonytalan helyzet sem segít rajta.
Este pontban hat órakor kirontottam az RTL épületéből és hazasiettem a szállodába. Még edzés előtt gyorsan le akartam tusolni és keresni valami szexi ruhát a mozgáshoz.

Tusolás után ezt a rózsaszín Nike szettet húztam elő a szekrényből. A hajamat laza kontyba kötöttem. Gyorsan felvettem még rá egy bő nadrágot meg egy felsőt. Külön öröm lesz majd az edzőteremben levetkőzni előtte. Milyen kis izé vagyok! És pont ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. 
Az ajtó felé menet megnéztem magam a tükörben. Tökéletesen néztem ki.
- Helló! - köszöntöttem egy apró csókkal a szöszit.
- Neked is szia! - mondta és végigmért.
- Valami gond van? - tudakoltam tőle.
- Nem, semmi, dehogy. Csak nem gondoltam, hogy ilyen ruhában szoktál edzeni. Tényleg, szoktál egyáltalán?
- Ezt sértésnek veszem! Benne voltam a Harvard röplabda csapatában. Plusz futóversenyekre is jártam.
- Gondolom, te voltál a csapatkapitány.
- Khm... - válaszoltam mosolyogva. - Majd meglátjuk, hogy te hogyan bírod tartani velem az iramot.
- Meglátjuk! - felelte sokat sejtetően.
Benyitottunk a terembe, ahol rögtön fel is kapcsoltam a villanyokat.
- Hát íme! - mutattam körbe.
- Ez igen! És ez mind a miénk? Meddig is?
- Igen, este 10 óráig. 
- Este 10-ig? - tudakolta tőlem tágra nyílt szemekkel.
- Nem kell addig maradni. Csak addig a miénk! - válaszoltam nyugtatásképen. 
Majd direkt előtte megálltam és pucsítva lehajoltam, hogy lehúzzam magamról a nadrágot. A velem szemben lévő tükörben láttam, ahogyan elkerekednek a szemei. Utána a pulcsit is levettem és elhajítottam.
- Hát akkor kezdjünk! - mondtam és benyomtam a zenét majd felugrottam a futópadra. 
Kezdésként csak sétáltam, majd beerősítettem 12 km/h sebességre.
Oli is felpattant és ő is futni kezdett. Láttam rajta, hogy nagyon küzd, szóval lejjebb vettem a sebességemből és 40 perc után abba is hagytam.
- Hühh, ez nagyon jól esett.
- Te tényleg nem túloztál! - konstatálta.
- Hát nem!
Ezután jött csak az igazi munka. Egyik gépről a másikra mentem. Bicepsz, tricepsz, lapocka, hát, has, belsőcomb, külsőcomb és vádli. Oli pedig közben hasazott és karra gyúrt. A tükörben folyamatosan egymást bámultuk. Már az edzés vége felé jártam, mikor ezt a gyakorlatot csináltam, amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem hallom, ahogy Oli zörög mellettem.
Felpislantottam a tükörbe, és diadal ittasan nyugtáztam a látványt, ugyanis a szőkeség megbabonázva bámulta a fenekemet, miközben én emelgettem a jobb lábamat. Pár perc múlva szóltam csak rá.
- Tetszik? - tudakoltam tőle.
- Hogy micsoda? - nézett rám csodálkozva.
- Hát ez a gyakorlat! Nagyon nézted. Te is szeretnék fenékre gyúrni?
- Khmm... jaja, igen. De legközelebb. Szerintem ennyi elég volt mára. Nagyon durván tolod.
- Csak azért, mert itt vagy! - válaszoltam és megcsókoltam.
Ő kapva kapott az alkalmon és vagy 5 percig nem is engedett el. A karjaiba zárva tartott és az ajkai az enyéimmel vívtak édes csatát.
- Azt hiszem, hogy le is nyújtottunk. Van kedved feljönni egy kicsit? Mert még csak negyed 10 van.
- Persze, szívesen - válaszolta mosolyogva.
Miután felértünk a szobámban, leheveredtünk a kanapéra és ott feküdtünk egymásba gabalyodva.
- Nem akarom, hogy hazamenj! - szólaltam meg fél 12-kor.
- Én sem. De mennem kellene.
- Igen. Kellene...

16. fejezet

- Sziasztok! - köszöntem a kanapén ülőknek, mikor beléptem a lakásba, de Oli nem volt ott.
Rögtön végigpásztáztam a helyiséget, de sehol sem láttam. 
- A szobájában van - válaszolt Benny a fel nem tett kérdésemre.
Hálás pillantásokat lövelltem felé köszönetképpen, majd

halk léptekkel közelítettem meg az ismerős szoba ajtaját és benyitottam. Édesen feküdt az ágyán és zenét hallgatott. Nem tudtam eldönteni, hogy alszik-e, ezért nesztelenül leültem az ágya melletti szőnyegre, és onnan figyeltem őt. Annyira aranyos volt, hogy nem bírtam abbahagyni a bámulását. 10 perc múlva elkezdett fájni a hátam, mert nem volt kényelmes ott a szőnyegen ülni, ezért inkább elfeküdtem a földön és nem sokkal később elnyomott az álom...
A léptek zajára rögtön felriadtam és felültem. Oli nyúlt el mellettem és közben engem nézett.
- Késtél! - mondta szemrehányóan.
- Neked is szia! - feleltem neki és közben az egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasán.
Ő megfogta azt és összekulcsolta a sajátjával.
- Hiányoztál. 
Annyira édes volt, és olyan jól esett nekem, amit mondott, hogy hirtelen nem is tudtam válaszolni.
- Én megvoltam nélküled! - feleltem mosolyogva.
- Tényleg? - nézett rám, és magára rántott engem.
Már nem is tudom, hogy mióta birkóztunk ott egymással a szőnyegen, mikor valaki benyitott, de minket nem érdekelt. Folytattuk tovább.
- Khmm... - krákogott az illető.
Erre mind a ketten felnéztünk, és Ya Out láttuk, amint az ajtóban áll.
- Kértek vacsit?- tudakolta.
- Hát persze! - válaszolta Oli és már pattant is fel, magával húzva engem is.
- Egy pillanat - mondtam, mert láttam, hogy a miniszoknyám mindenhogyan áll rajtam, csak jól nem.
- Mindjárt megyünk! - szólt Oli is, mire Ya Ou elment.
Gyorsan a helyére húztam a rakoncátlan ruhadarabot, majd a konyha irányába indultam.
- Tetszik ez a szoknya! Könnyű elérhetőséget biztosít! - mondta Oli hangosan és közben megfogta a fenekemet.
Erre én, nem tudom, miért, de elkezdtem futni, ő meg utánam. A nappaliban álltunk meg a kanapé két oldalán. Sajnos semelyik irányban sem tudtam megúszni azt, hogy ő elkapjon. Úgy hogy inkább megadtam magamat. Felemelt és megcsókolt. Én erre egy hirtelen mozdulattal lerántottam a nadrágját. Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, ugyanis majdnem a bokszerét is lehúztam. Ő is csak vigyorgott a történteken, majd visszavette a nadrágját.
- Vicces vagyok? - kérdeztem tőle.
- Nagyon - válaszolta egy csók kíséretében.
Nem is értem, hogy miért nem mertem bejönni. Néha olyan hülye tudok lenni.
Végül leültünk az étkezőasztalhoz, a többiekhez, és megvacsiztunk.
- Énekelgetünk kicsit? - vetette fel az ötletet Sziki.
- Naná! - értett egyet Oli.
Én leültem a kanapéra és onnan néztem a magán mini koncertet. Oli annyira helyes és tehetséges és aranyos és édes és férfias és olyan tökéletes. Őt bámultam egész idő alatt. Persze észrevette és láttam rajta, hogy direkt teszi magát.
- Rossz vagy! - mondtam neki, miután befejezték a zenélést.
- Tudom! - felelte egy ördögi mosoly kíséretében majd szorosan magához ölelt.
- Ugye még sokáig maradsz? - tudakolta tőlem kiskutya szemekkel.
- Miért? Mennyi az idő?
- Még csak 10 óra - válaszolta.
- Akkor még rengeteg időnk van! - mondtam mosolyogva.
Visszaültünk a kanapéra és ott beszélgettünk. Fél 12 körül indultam haza. Ő persze lekísért a kocsiig. Megálltunk mellette és néztük egymást a sötétben. Annyira tökéletes pillanat, volt, hogy legszívesebben megállítottam volna.
- Mikor találkozunk holnap? - törte meg Oli a kérdésével az idillt.
- Nem tudom. Ebéd időben mit csinálsz?
- Veled eszem - felelte mosolyogva.
- Igen.
Majd elkapta a testemet és szorosan magához húzta. A szívem úgy kalimpált, mint egy aprócska kolibri szárnya. Az este folyamán csak apró puszikat adott az ajkaimra, de ez most igazi volt és mindent elsöprő. Éreztem, hogy teljesen megsemmisülök a karjaiban. Tetszett.
Nem tudom, hogy hány perc telhetett el, mire kifogytunk a levegőből, de eléggé sok lehetett, mert mind a ketten úgy ziháltunk utána, mint aki, most úszta át keresztbe a Balatont. Egy levegővel.
- Azt hiszem, megyek. Jó éjszakát! - mondtam és egy apró csókot leheltem az arcára. 
- Álmodj szépeket!
Majd nehezen ugyan, de végül beültem az autóba és egész hazafelé vezető úton azon gondolkoztam, hogy vissza kellene fordulni, és egy bilinccsel összekötni az egyik kezemet Oliéval, majd eldobni a kulcsot, hogy mindig egymás mellett lehessünk.

15. fejezet

Szóval elindultunk az Andrássy út felé. Közben folyamatosan beszélgettünk és én nagyon jól éreztem magam vele. Azt akartam, hogy ez az este soha ne érjen véget. Ráadásul a másnaposságom már rég elmúlt, és csak egy valami, pontosabban valaki töltötte ki az agyamat: Patocska Olivér.
- Hát itt is lennénk! - mondta egy hatalmas kereszteződésnél.
- Hol is pontosan? - néztem rá kérdően.
- Ez itt az Andrássy út - mutatott előre. - Az pedig a Bajcsy. Az egyik körút Pesten.
- Hm. És ott van az Iberostar! - nyújtottam a kezemet egyenesen a távolba.
- Pontosan!

Majd újra megfogta a kezemet és tovább sétáltunk az Andrássy úton. Hirtelen az egyik pillanatban megállt és szorosan magához húzott. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy éreztem, ahogy mozog a mellkasa a lélegzéstől, miközben az édesen részegítő lehelete az arcomat simogatta. Majd az ajkait elkezdte közelíteni az enyéim felé, mígnem egy forró csókban össze nem értek. Olyan volt, mint egy hatalmas robbanás, ami az egész világot lángokba borítja. Mindenem égett és lüktetett és még többet akart. Mohón falták egymást ajkaink, amíg ki nem fogytunk a levegőből.
- Azt hiszem meghalok! - mondtam zihálva, miközben a jobb tenyeremet a mellkasán pihentettem.
Ő is ugyanúgy kapkodott az oxigén után, mint én.
- Én is - értett egyet.
- Legjobb lesz, hogy ha most hazamegyek. Későre jár. Holnap dolgoznom kell.
Nem akartam elválni tőle, de muszáj volt. Éreztem, hogy ezt kell tennem, különben még baj lehet.
- Hazakísérlek.
- Aranyos vagy, de nem kell. 2 perc és otthon vagyok - feleltem és már el is indultam.
Minél hamarabb távol akartam lenni tőle. Szerencsémre pont zöld volt a lámpa a gyalogosoknak, így átrohantam a túloldalra, ő pedig még mindig ott áll, ahol az előbb mind a ketten elégtünk egymás karjaiban. Mikor visszanéztem rá, még a sötétben a távolból is láttam az értetlenséget az arcán. Nem tudta, hogy miért szaladtam el. 
Én tudtam. Az előző csóktól még akkor is ziháltam, mikor felértem a lakosztályomba. Mi történhetett volna, ha nem jövök el? Ha még egyszer vagy esetleg kétszer összeforrnak az ajkaink. Így is fáj, hogy nincs itt mellettem. Hát akkor még mi lenne? 
Gyorsan leszaggattam magamról minden ruhát és beálltam a zuhany alá. Vagy fél óráig engedtem magamra hideg vizet, mire elkezdtem érezni, hogy fázom. Aztán felvettem a hálóruhámat és befeküdtem az ágyamba. 
Elővettem a telefonomat meg a fejhallgatómat és maximum hangerőre kapcsolva hallgattam a zenét, míg el nem aludtam.
Másnap reggel korán felébredtem és megint meglátogattam a konditermet. Gondoltam, hogy jó lesz nyugtatónak.
 
 Az edzés után, mikor visszaértem a szobámba, sokkal jobban éreztem magam. Feltöltődtem és úgy éreztem, hogy bármire képes lennék. Így hát gyorsan letusoltam és elkészültem a munkába. Egy laza sminket dobtam fel csak és a hajamat kiengedve hagytam. Ezt a kényelmes, de divatos Nanushka szettet vettem fel.
A szálloda előtt Barnabás már várt rám a kocsival.
- Jó reggelt! Rég nem láttuk egymást!
- Jó reggelt! Igen, tegnap szabadnapot kaptál.
Majd beültem és elindultunk az RTL székházához.
- És milyen volt a másnap.
- Pont olyan - feleltem mosolyogva.
- Szegény!
Nem sokkal később megérkeztünk a munkahelyemre, ahol minden a feje tetején állt. Levelek százai hevertek a portán, amiket a feldühödött ByTheWay fanoktól kaptunk. 
- Itt meg mi van? - kérdeztem Katától.
- 3. világháború. Mindenhol a ByTheWay kiesése a téma. Plusz van még egy gondunk. Bozsek Márk akar veled beszélni.
- Rendben. Várom az irodámban. De valamit kezdenünk kell ezzel a helyzettel. Nem a mi hibánk, hogy kiestek a srácok. Ha nem szavaztak rájuk, akkor nem.
- Igen, de mindenki azt hiszi, hogy bunda volt - mondta Kata.
- Hagyjuk már! Szia Márk!
- Jó reggelt Elisabeth! Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte.
- Hát persze! Gyere be! - invitáltam az irodámba. - Foglalj helyet! Miben segíthetek?
- Ki akarok szállni az X-faktorból! 
- Hogy micsoda? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Nem érzem helyesnek, hogy a srácok kiestek, mert nekem kellett volna. Fele olyan jó sem vagyok, mint ők. Azt szeretném, hogy a ByTheWay visszajöjjön.
- Márk, ez  nagyon becsületre méltó, de ez nem így megy. Nem szállhatsz csak úgy ki!
- Dehogynem! Feladom. Kiszállok! Remélem, hogy el tudod intézni, hogy a srácok visszajöhessenek - mondta majd felállt a székből. - Ma már ki is költözöm a Corvinról és eltűnök egy kicsit vidéken.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen. A Facebookra kiírok egy posztot és már el is tűntem.
- Mielőtt kiírnád, kérlek küldd át nekem. Ugye tudod, hogy most nagyon nagyra becsüllek téged?
- Köszönöm! Én csak azt teszem, amit helyesnek érzek - felelte mosolyogva. - Nekem ott van a Barátok Közt, de nekik nincs semmijük, csak a tehetségük.
Majd kisétált az irodámból, én pedig elkezdtem telefonálgatni. Sajnos én egyedül nem dönthetek arról, hogy visszajöhet-e a ByTheWay. Bár megtehetném, de nem tőlem függ, hanem az X-Faktor tulajdonosaitól meg apától. 
Miközben nagyban értekeztem a vezetők asszisztenseivel, az jutott az eszembe, hogy Oli nem is keresett engem, és ez rosszul esett. Hisz a tegnap este olyan csodálatos volt. Nem értem. Talán megharagudott rám, hogy ott hagytam. De meg kell értenie. Remélem, hogy azt teszi.
Nem volt sok időm a szomorkodásra, ugyanis órákon keresztül kellett azzal foglalatoskodnom, hogy mindenkit elérjek, aki kell. Végül Katát hívtam.
- Kérlek, hívd be a ByTheWayt. Jöjjenek olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudnak!
- Meglesz! - felelte.
Majd 2 perc múlva bejött hozzám az irodámba és leült a velem szemben lévő székre.
- Hogy vagy? - tudakolta.
- Olira gondolosz?
- Rá is.
- Nem sok időm volt gondolkozni rajta. Rajtunk. Tegnap este randiztunk - feleltem.
- Na és? - tudakolta kíváncsian.
- Csodálatos volt, de azóta sem keresett. És én sem keresném őt, ha nem lenne muszáj.
- Ugyan. A srácok az első randi után nem szoktak rögtön keresni. Hagynak 2-3 napot.
- De Ya Ou nem tette. És ha tényleg érdekelném őt, akkor nem érdekelné a 2-3 napos játék.
- Touché!
- És veled meg Szikivel mi van? - érdeklődtem.
Mielőtt válaszolt volna, egy sokat sejtető mosolyt véltem felfedezni az arcán.
- Áh, értem! - mondtam.
- Én még nem találkoztam ilyen sráccal! Egyszerűen hihetetlen! Hol volt eddig? Hisz már mióta ismerjük egymást, mint kollégák. És most egyszer csak elkezdtem érdekelni őt. És fordítva.
- Ilyennek kell lennie a szerelemnek! Egyik pillanatról a másikra kell jönnie és könnyűnek kell lennie. Nem aggódni, hogy most mi van.
És ekkor kopogtattak az ajtómon.
- Tessék! - válaszoltam.
- Megjöttünk! - nyitotta ki az ajtót a szöszi mögötte a 3 sráccal.
- Gyertek, üljünk le a kanapéhoz!
Kata közben rám kacsintott majd kisomfordált az irodámból.
A fiúk pont elfértek a kanapén, én pedig az egyik piros székre ültem.
- Hivatalos ügy miatt hívtalak ide titeket, ugyanis úgy gondoltam, hogy tőlem kell, hogy először halljátok a történteket. Az igazit.
- És pedig? - kérdezte Oli.
- Márk ma délelőtt bejött hozzám és kilépett a versenyből, a ti javatokra.
A fiúk teljesen ledöbbentek. A vámpírfogacskás ocsúdott fel először.
- Akkor ez azt jelenti, hogy még sem estünk ki? - tudakolta.
- Sajnos ezt még nem tudom megmondani nektek. Ez nem tőlem függ. Ezt sokkal nagyobb emberek fogják eldönteni. Mint magánember, elmondhatom nektek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek értetek. Folyamatos kapcsolatban vagyok több igazgatóval és tulajdonossal is.
- És mikor fog kiderülni? Hiszen ha visszajöhetünk, akkor készülnünk kellene - mondta Benny.
- Nem tudom. Lehet, hogy ma, de lehet, hogy szombat reggel. De az is lehet, hogy csak a jövő héttől tértek vissza. De az is elképzelhető, hogy nem töltjük be Márk helyét. De én tényleg mindent, de mindent megteszek értetek.
- Köszönjük - válaszolta Oli egy halvány mosoly kíséretében.
- Én tudom, hogy ez így most sok volt egyszerre, szóval mehettek nyugodtan. Ha bármi fejlemény van, szólok nektek. Viszont ne nagyon hirdessétek a dolgokat, ha kérhetem.
- Persze, ez érthető - felelte Sziki.
- Hát akkor kellemes napot nektek! Én megyek vissza dolgozni! Nyugodtan maradhattok még itt egy kicsit, ha gondoljátok.
Felálltam tőlük és visszamentem az íróasztalomhoz. Hallottam, hogy valaki követ. Nem csodálkoztam, hogy Oli volt az. Leült oda, ahol az előbb Katával beszéltem ki őt meg a kapcsolatunkat. Kapcsolatunkat? Inkább viszonyunkat vagy helyzetünket.
Hosszú percekig nem szólt egy szót sem, csak engem bámult, ahogy dolgozom. Idegesített, ezért én törtem meg elsőként a csendet.
- Segíthetek valamiben? - tudakoltam.
- Igen. Képzeld, csak te segíthetsz - felelte mosolyogva.
- Hűha, akkor nagy gond lehet.
- Mit csinálsz ma este? - kérdezte.
- Az e-mailjeimet fogom nézni minden percben. Ezenkívül semmit.
- Jó, mert átjössz hozzánk - jelentette ki.
- Tényleg? És miért gondolod te ezt ilyen biztosan? Ha nem hívlak ide titeket, akkor mikor kerestél volna engem?
- Akkor? Idejöttem volna érted 6 órakor.
- Jó válasz - feleltem nevetve.
- Akkor jössz?
- Nem tudom. Sok munkát okoztatok nekem a kiesésetekkel. Még nyilatkozatot kell kiadnunk Márkról meg kértek tőlem egy milliónyi interjút. Szóval nem tudom. Fáradt leszek.
- Nincs kedved? - kérdezte tőlem szomorúan.
Összeszűkített szemekkel néztem rá, amin ő csak elmosolyodott. Istenem, mennyire helyes!
- Akkor ezek szerint van. Jó! Pontban hétkor várlak téged.
Nem válaszoltam, de ő igennek vette a hallgatásomat és visszaballagott a fiúkhoz. Negyed óra múlva távoztak az irodámból. 
A délután csak a nyilatkozat kiadásról meg a különböző napilapok kérdéseire való válaszolgatásról szólt. 
Este hatra összehívtam egy értekezletet a stábtagoknak meg a döntősöknek, ahol elmondtam a helyzetet. Persze ott is mindenki ledöbbent, de utána mindenki ment tovább a dolgára.
Fél hétkor megfogtam a kabátomat és Barnabás segítségével pontban hét órára oda is értem a Corvinra. Ott álltam az ajtójuk előtt a kezemet a csengőjükön pihentetve, de mégsem tudtam megnyomni. Valami nem engedte. Csak az járt a fejemben, hogy egy hete még Ya Ouhoz jöttem így, ma meg Olihoz,
A hirtelen elbizonytalanodástól leültem a lépcsőre és kibámultam a fejemből, mikor valaki kijött a lakásból és leült mellém. Sziki volt az.
- Mi a baj? - tudakolta.
- Nem tudom - kezdtem, de végül elmondtam neki, hogy mi bánt.
- Szerinted volt valami közted meg Ya Ou között? Tényleg volt valami? Valami igazi?
- Nem tudom. Szóval éppen ezért nem is volt.
- Pontosan - mondta Sziki.
- Mennyire bölcs vagy! Ez hihetetlen!
- Az évek! - felelte mosolyogva és közben felállt, majd a kezét nyújtotta felém, hogy engem is felsegítsen.
- Köszönöm - mondtam, majd félve ugyan, de bementem vele azon az ajtón.

 

14. fejezet

A szálloda melletti sétáló utcákban bolyongtunk és nézegettük a kirakatokat.
- Merre szoktál shoppingolni? -  tudakolta a szöszi.
- Hát nem ilyen helyeken - feleltem lebiggyesztett ajkakkal.
Persze ez hazugság volt, mert imádom a H&M-t, a Zarat meg a Mangot.
- Ugye tudod, hogy nehéz eset vagy.
- Lehet, hogy csak neked - feleltem ördögi mosollyal.
- Jajó! - mondta nevetve.
- Ugye tudod, hogy nehéz lesz kitörölnöd az emlékezetemből, amiket mondtál rólam.
- Gondoltam, hogy ez lehet a probléma.
- Meg tudod fura, hogy eddig mindig ellenszenvvel néztél rám, aztán meg elhívsz randizni. 
Nem válaszolt erre, helyette inkább elterelte a témát.
- Mesélj magadról! - kérte.
- Keress rám a Google-ban! - feleltem mosolyogva.
- Na, jó! Mikor van a szülinapod?
- Június 15.
- De jó! Pont a suli utolsó napján!
- Nem jártam iskolába, mert magántanuló voltam. Plusz Németországban később kezdődik a szünidő.
- Tényleg, vágom. Dolgoztam Münchenben pár hónapig.
Láttam, hogy nagyon szenved, és hát megsajnáltam.
- Voltál Münchenben? És hogy tetszett?
- Szép hely! De London sokkal jobb. És te merre laktál eddig?
- Berlin belvárosában laktam 16 évig, majd a Harvard kollégiumában fél évig, de utána összeköltöztem 3 barátnőmmel egy lakásba az egyetemtől nem messze. Ott éltünk a diploma osztásig, majd New Yorkba költöztünk - meséltem neki.
Láttam rajta, hogy kezdett kicsit megnyugodni, ami engem is megnyugtatott.
- Harvard. Ez nagyon durva. De annyira más vagy, mint amilyennek megismertelek, vagy úgy hittem, hogy megismertelek.
- Miért? Milyennek gondoltál? - kérdeztem tőle érdeklődve.
- Hát...
- Amilyennek leírtál?
- Valami olyasmi, bár akkor eléggé túloztam. De tényleg azt hittem, hogy nagyon el vagy szállva magadtól és nagyra tartod magad, de nem. És ez tetszik - felelte őszintén.
- Mikor apa felhívott 2 hete, rögtön kidolgoztam magamnak egy új stílust meg egy teljesen új ént, de kudarcba fulladt a dolog.
- De miért csináltad? - tudakolta.
- Ez egy remek kérdés. Miért is? Nem tudom. Talán nem találtam magam elég főnökösnek, vagy nem tudom. De mint kiderült, az a legjobb, ha önmagamat adom. 
- Igen - helyeselt majd arra lettem figyelmes, hogy megfogja a kezemet.
Hirtelen ezernyi gondolat suhant át az agyamon. Engedjem-e vagy sem? Hisz 2 napja még Ya Ou tette ugyanezt. De ő már nincs. Szóval miért ne? Ráadásul egyre inkább úgy éreztem, hogy Oliban sokkal több van, mint amennyit eddig láttam. Végtelenül kedves és aranyos, és helyes, és egyszerűen jól érzem magam mellette. És ez mind tetszett benne. Szóval nem húztam el a kezemet, hagytam, hogy kézen fogva sétálgassunk a Duna-parton.
- És te hogyan kerültél Münchenbe majd Londonba? - érdeklődtem.
- Érettségi után nem vettek fel fősulira, de igazán nem is akartam menni, mert a zene érdekelt. Szóval inkább kimentem dolgozni, de nem bántam meg. És mesélj, milyen a nagy császár lányának lenni? Anyukád hogy bírja?
- Egyfelől jó, másfelől nem. Meg van mindenem, de látod, 16 éves korom óta nem lakom vele együtt. Sokszor hiányzik. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem a lányok nélkül. Ők kb. a nővéreim lettek az évek során, de most ők sincsenek.
- Annyira bunkó voltam és előítéletes, mikor azokat a hülyeségeket mondtam rólad. Nagyon sajnálom, de tényleg!
- Majd jóvá teszed valahogy! - feleltem nevetve.
- És anyukád? Hogy bírja apukád mellett az életet.
- Sehogy - feleltem kurtán.
- Elváltak? - kérdezte meglepődve.
- Meghalt 9 évvel ezelőtt rákban. 
A döbbenet rögtön kiíródott az arcára.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam - válaszolta, majd megállt és átölelt.
Azt hiszem, hogy hazaértem!  Olyan volt, mintha a legtermészetesebb dolog lett volna ez, és mintha már ezer éve ismernénk egymást. És egyszerűen minden a helyére zökkent és ez jó volt. Minden kerek egész lett. A darabok összeálltak és tökéletesek lettek együtt.
- De várj! Te honnan tudsz magyarul? - kérdezte.
- Anya magyar volt, ő tanított meg - feleltem, miközben az arcomat még mindig a mellkasába fúrtam.  
Pár perc múlva indultunk el megint. A Duna-partján sétáltunk és bámultuk a folyón elhaladó hajókat meg a gyönyörűen kivilágított várost.
- Szerintem ennél az egész világon sehol sincsen szebb látvány - törte meg Oli a csendet.
- Tényleg gyönyörű.
- Ezt akár rólad is elmondhatnám. Nem tudom hova tenni, hogy neked miért nincsen vőlegényed vagy barátod.
- Azért mert mindig olyanokkal hoz össze az élet, mint Ya Ou. 2 hónapig minden rendben van, maximum, aztán vége. Kezdem megszokni.
Megállt, ezért én is tettem. Mélyen a szemembe nézett és így szólt:
- Én itt és most megígérem neked, hogy nem leszek olyan, mint Ya Ou! 
El akartam hinni neki, nagyon is, de a szívemet már annyiszor törték össze, hogy nehéz volt. Majd vissza felemeltem a fejemet és ránéztem az arcára. Nem úgy mint eddig, hanem úgy tényleg. Olyan kíváncsisággal fürkésztem őt, ahogyan talán csak a kisbabák szoktak. És megláttam benne valamit, amit sehova sem tudtam tenni, de tetszett. Érdekesnek találtam és értékesnek. És ebben a pillanatban esett le minden. Miért érzem azt, hogy minden a helyére került? Azért, mert eddig is Olit akartam, nem Ya Out, hanem őt, ezt a szőke angyalt. És most itt volt előttem.
- Tegyünk úgy, mintha nem mondtál volna semmit. Szóval, merre tovább?
Láttam rajta az értetlenséget, de nem kérdezett semmit, csak követett engem.
- Nem fázol? Beüljünk egy kávéra valahol? 
- Ez jól hangzik! - feleltem mosolyogva.
- Gyere! Tudok egy nagyon jó helyet! - mondta és megragadta a kezemet.
Talán 10-15 percet sétáltunk, mikor megállt egy fényes ajtó előtt.
- Megjöttünk! - mondta és bement.
Mikor beléptem, azt hittem, hogy a mennyországba csöppentem! Minden fehér volt az egész cukrászdában, kivéve az édességeket. Csoki, cukorkák, süti, fagyi, tejberizs! Minden volt, ami finom és hízlal.

- Úristen! - nyögtem ki pár perc múlva.
- Mit kérsz inni? - tudakolta tőlem.
- Inni? Te itt innál?
- Nem! - felelte mosolyogva. - Szóval mit kérsz?
- Adj még nekem pár percet!
A pult roskadozott az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb sütiktől, szóval igen nehéz döntése lesz. Legszívesebben mindegyikből kérnék egyet, de azt azért nem lehet. Még nekem sem.
- Egy banános-csokis pitét szeretnék egy fehér forrócsokival.
- Én meg egy amerikai csokoládé tortát és egy étcsokis forrócsokit. És fent leülünk - mondta Oli.
Szóval felsétáltunk és elfoglaltunk egy asztalt. Majd beszélgettünk és beszélgettünk és én egyre jobban éreztem, hogy ő más mint az eddigiek. Jó, ez most elég hülyén hangzik, de ezt most komoly volt.

Mielőtt elhagytuk volna ezt a mennyországot, még vettünk pár cukorkát meg csokit, hogy ne távozzunk üres kézzel.
- Nem megyünk el az Andrássy út felé? - tudakolta tőlem Oli
- Mehetünk! - feleltem mosolyogva.
Szerettem volna vele egy kicsit szemétkedni, de már nem ment. Már nem tudtam...

13. fejezet

- Te mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle csodálkozva, miközben még mindig táncoltunk.
- Bulizok. 
- De hát kiestetek.
- Tudom. Épp ezért vagyok itt - felelte.
- És miért táncolsz velem? Hisz utálsz?!
- Ki mondta azt, hogy utállak? - kérdezte csodálkozva.
- Hát amiket mondtál rólam. 
- Az régen volt már. 
Nem akartam vele tovább beszélgetni, ezért inkább csak táncoltunk és táncoltunk. Teljesen ledöbbentett, hogy mennyire jól érzem magam vele.
Hajnal 5 órakor kezdett kiürülni a Symbol, és ekkor végre megláttam a lányokat. Nem tudom, hogy miért, de megragadtam Oli kezét és magammal húztam a csajokhoz, akik a ByTheWay többi tagjával voltak éppen.
- Sziasztok! Végre, hogy megtaláltalak titeket! - öleltem át őket.
- Na, összetalálkozott mind a 2 csapat! - mondta Benny.
Leültünk egy asztalhoz, de ekkor eszembe jutott, hogy szomjas vagyok, ezért elmentem a bárpulthoz egy koktélért.
- Egy Mojitot!
- Kettőt! - szólalt meg egy hang a hátam mögül.
A szöszi, vámpírfogacskás volt az.
- Mit szólnál hozzá, hogy ha hétfőn este elmennénk sétálni Pesten. Gondolom, még nem nagyon nézted meg a város nevezetességeit!
-  Jó, rendben. Hatkor várlak téged. Iberostar hotel.
Majd visszaültem az asztalhoz, ahol a többiek voltak. Kicsit zavart, hogy Ya Ou is ott van, de szerencsémre nagyon jól elbeszélgetett az egyik lánnyal közülünk. Kata pedig Szikivel társalgott, Bence meg a negyedik lánnyal. Így, mivel egyedül ültem ott, inkább visszamentem a bárpulthoz, Olihoz. De mire odaértem, már nem volt sehol sem. Na, szuper. Kértem még egy koktélt, amit gyorsan legurítottam, majd csörögtem Barnabásnak.
- Lányok, fiúk én megyek. Három ember még befér az autóba.
- Menj csak Elisabeth! Majd hazasétálunk! - felelte Kata.
Odamentem hozzá és a fülébe súgtam:
- Vigyázz magadra!
- Meglesz! - felelte mosolyogva, majd elköszöntem tőlük, és kisétáltam a Symbol elé. 
Ez egy csodálatos este volt. Nagyon jól éreztem magam. 
Délután két óra körül keltem fel halálos másnapossággal. Az egész szoba forgott körülöttem és olyan hányingerem volt, mint még soha. A gyomrom liftezett a testemben. Az agyam pedig ki akart ugrani a helyéről és semmire sem emlékeztem a tegnap éjszakából.
Nagy nehézségek árán ugyan, de kikászálódtam az ágyból és kimentem a fürdőszobába. Nem mertem belenézni a tükörbe, szóval csak megmostam a fogaimat, majd visszadőltem. Benyomtam a tévét és ott feküdtem egész nap. Soha többet nem iszom. Ennyit. 
Kínomban felhívtam a recepciót, hogy kérjek vagy 10 liter vizet meg pár Aspirint. 5 percen belül már meg is kaptam. Szerencsémre, ugyanis valamit javított a helyzetemen, bár nem lett tökéletes.
Az ágyból néztem, ahogyan a nap lemegy, és a világos délutánból sötét délután lesz, majd este.
Pontban 6 órakor megszólalt a telefon, aminek a hangja széthasította a fejemet. Nem tudtam elképzelni, hogy miért keresnek engem, de végül felvettem.
- Tessék!
- Egy bizonyos Patocska Úr vár itt magára.
És pontosan ekkor, ebben az egy negyed pillanatban minden leesett a tegnapi éjszakáról. Az ivás, a tánc az ismeretlennel, aki Oli volt. És legfőképpen az, hogy elhívott engem randizni, én pedig igent mondtam. Buta Bethi! Nagyon rosszul éreztem magam, de valamiért mégsem tudtam elküldeni őt, ha már eljött ide.
- Küldje fel, kérem! - feleltem, majd gyorsan lecsaptam a kagylót.
Az első érzésem a pánik volt, ugyanis csak fehérnemű volt rajtam és iszonyatosan néztem ki. Levegő be-ki! Lélegezz! Először is felkaptam a fekete selyem köntösömet. Úgy gondoltam, hogy inkább a fejemmel kezdek valamit, utána is ráérek felöltözni.
A fürdőben gyorsan felraktam egy vastag rétegnyi alapozót és némi szempillaspirált. A hajamat egyszerűen csak egy lófarokba kötöttem. Így már egész tűrhetően néztem ki. Pont mire ezt befejeztem, akkor csengettek. Hát akkor később öltözöm fel.
Odasiettem a bejárathoz, és azon gondolkoztam, hogy Oli biztosan félre fogja érteni a helyzetet. Mindenesetre kinyitottam az ajtót, és amint meglátott engem, teljesen elképedt. A szemei kikerekedtek, az álla pedig leesett plusz láttam az arcán, hogy milyen gondolatok és érzelmek futnak át rajta.
- Hűha! - mondta végezetül.
- Ne gondolj semmi piszkosra, mert akkor rossz helyre jöttél!  - hűtöttem le, miközben beengedtem a lakosztályomba.
- Szerintem jó helyre jöttem! - mosolygott rám.
- Majd meglátod. Amúgy foglalj helyet!
- Tök jól néz ki ez a hely, ahhoz képest, hogy szálloda. Főleg ez a száj alakú kanapé nagyon ütős.
Majd le is ült rá.
- Hűha! Ennyire szereted, ha csókolgatják a feneked? - kérdeztem tőle nevetve.
Nem tudott erre válaszolni, csak vigyorgott egyet. Láttam, hogy kicsit zavarban van.

- Be kell valljam, hogy tegnap éjjel kicsit eláztam, és semmire sem emlékeztem abból, ami éjjel történt, mindaddig, míg meg nem érkeztél.
- Szóval felejthető vagyok.
- Igen, így is mondhatjuk - feleltem mosolyogva. Gyorsan felöltözöm és mehetünk. Várj! Mit is beszéltünk meg?
- Sétálunk a városban, de ha nagyon nem vagy jól, akkor elhalasztjuk, tényleg. Nem gond.
- Túl jól nevelt vagyok én ahhoz. Ennyi erővel a randit úgy egészében lemondhatnám, mert hát józanul soha nem mondtam volna igent neked. Szóval köszönd meg a szüleimnek, hogy ilyen illedelmesnek neveltek engem. Oh, csak sétálunk? Na, mindegy!
Mindeközben én már a gardróbban kerestem valami megfelelő, de egyszerű szettet.
- Mennyire van hideg odakint? - tudakoltam a szöszitől.
- Egy kicsit hűvös van, de tűrhető.
- Remek! Amúgy hogy vagytok?- érdeklődtem tőle, miközben elkezdtem felhúzni egy fekete farmert, meg egy fehér mintás pólót. Elővettem hozzá egy szürke oversize szövetkabátot, meg egy lila sapkát és egy táskát. Végezetül beleléptem egy fekete lapos csizmába.
- A rajongóink teljesen kivannak, és úgy gondolják páran, hogy bunda volt a kiesésünk.
- Tényleg? - mondtam, miközben kisétáltam a gardróbból.
- Igen. Mellesleg tetszik.
- Nekem is - feleltem mosolyogva - De ti mit éreztek?
- Semmit. Mármint tegnap éjjel mi is azért zúztunk egy kicsit, mert szomorúak voltunk. De most már jobb. Főleg Szikinek.
- Mehetünk! - mondtam.
- Szuper! - pattant fel a kanapéról.
- Szóval mi is van Szikivel? - érdeklődtem, miközben a liftbe szálltunk be.
- Hát ő meg Kata eléggé összemelegedtek az éjjel.
- Tényleg. Most hogy mondod, már rémlik valami. És merre megyünk?
- Gondoltam, hogy itt a belvárosban meg a parton sétálgathatnánk - felelte.
- Rendben. 
- Ugye tudod, hogy gyönyörű vagy? - kérdezte tőlem.
- Tényleg? - néztem rá kérdőn.
Válaszként csak rám mosolygott, ezért kivillantak a vámpírfogacskái. Egyre jobban rájöttem, hogy tetszik nekem, de ezt nem akartam kimutatni, szóval inkább csak szemétkedtem vele tovább.

12. fejezet

Hát ebbe a fekete csipke overallba szerettem bele teljesen. Annyira tökéletesen állt rajtam, mintha rám öntötték volna. Ebben extra szexi leszek ma este. 
- Köszönöm! - feleltem, majd sietősen távoztam, mert késésben voltam.
Miután bepattantam a kocsiba, Barnabást egy pláza felé irányítottam.
- Ez jó lesz? - kérdezte tőlem, miután leparkolt az Aréna pláza előtt.
Gyorsan beszaladtam a legelső cipőboltba és kiválasztottam egy fekete platform magassarkút. Nem akartam semmi extrát, mert az overall már eléggé az, bár a laptáskám végül ezüst színű lett.
Visszarohantam az autóba Barnabáshoz.
- Siessünk!
Délután 4 óra körül visszaértem a stúdióba. Felmentem a vezérlőbe megbeszélni, hogy mi hogy legyen, majd a stábtagokkal is értekeztem. Mindenki sokkal kedvesebb volt hozzám, mint eddig, és ez nagyon jól esett.
Utána beültem az irodámba és dolgozgattam egy kicsit. Fél 7 körül beültem a fodrászhoz és a sminkeshez, és megkértem őket, hogy varázsoljanak belőlem egy hercegnőt. Miután végeztek a munkájukkal, nem ismertem magamra a tükörben. Jó ideje nem volt már rajtam ilyen sok smink. De

gyönyörű lettem!És ez volt a lényeg
Utána elfoglaltam az egyik üres öltözőt és felvettem az overallomat meg a cipőmet. Majd átmentem a hatalmas X-faktor gardróbunkba, ahonnan elcsentem pár ékszert: gyűrűt, fülbevalót, nyakláncot.
Belenéztem a tükörbe és magamat láttam benne. Nem azt, aki lenni próbáltam, hanem azt, aki tényleg én vagyok. Gyorsan lőttem egy fotót magamról, majd a színpad mögé mentem lelkesítő beszédet tartani.
Kivétel nélkül mindenki megbámult engem, ami nagyon jól esett.
- Hát sziasztok! - köszöntöttem a döntősöket. - A mai este nem lesz olyan önfeledt és vidám, mint a tegnapi, mert elbúcsúzunk valakitől. De utána bulizunk egy hatalmasat a Symbolban! Szóval hajrá fiúk-lányok!
Szerintem oda sem figyeltek arra, amit mondok, csak engem bámultak folyamatosan.
- Köszönöm! Most már készülődjetek!
Majd leültem a nézőtér szélén az egyik székre. 8 óra 40 perckor kezdődött el az eredményhirdetés. Lilu csak sorolta és sorolta a neveket, mígnem csupán 2 döntős maradt a színpadon: Csordás Ákos és a ByTheWay. Nem hittem a szememnek! Ez hogy lehet! Gyorsan benyomták a reklámblokkot, hogy a párbajozók fel tudjanak készülni. Azon gondolkoztam, hogy hátra menjek-e hozzájuk, de végül még sem tettem. 
Pár perc múlva mind a ketten elénekelték a párbajdalukat. A zsűri hosszú hezitálás után sem tudott dűlőre jutni: 2-2 volt az állás, így hát jött a boríték. Minden porcikám remegett az izgalomtól, reménykedtem és bíztam benne, hogy a ByTheWay jut tovább, de sajnos nem így történt. Kiestek. És nekem egy forró könnycsepp csúszott le az arcomon. Nem tudtam, hogy miért, de úgy éreztem, hogy valaminek vége lett, valami összetört bennem. De hogy micsoda, nem tudtam.
A stúdióban teljes döbbenet lett úrrá. Senki sem értette, hogy ez hogyan történhetett. De mégis ez volt a valóság.
Most sem tudtam, hogy mit csináljak. Felálltam ugyan a helyemről, de nem voltam biztos benne, hogy oda kéne-e mennem a srácokhoz. Inkább nem tettem. Helyette felmentem az irodába a kabátomért és Katáékkal elmentünk a közeli pubba kicsit alapozni az estére.
Annyira jól éreztem magam a csajokkal. Az egésznek olyan hangulata volt, mint régen Amerikában a barátnőimmel.  És ez tetszett. 
Éjfél előtt nem sokkal döntöttünk úgy, hogy akkor most már áttesszük a székhelyünket a Symbolba. Éreztem, hogy enyhén spicces vagyok, de alapból úgy indultam ma el, hogy kiiszom az agyamból a gondjaimat meg a gondolataimat. Meg talán egy kicsit Ya Out is.
Szóval kissé nehézkesen, de azért felálltam a székből, és kisétáltunk az autóig. Enyhén mozgott ugyan a talaj, de minden okés volt.
A Symbolnál kiszálltunk mind a négyen a kocsiból, majd odamentem Barnabáshoz.
- Menj haza nyugodtan és aludj! Hajnalban csörgök! Jó éjt!
- Rendben! Köszönöm. Te pedig érezd jól magad!
- Meglesz - kiáltottam neki, mert közben már futottam a lányok után.
- Akkor bulizzunk! - kiáltott fel Kata.
- Hajrá! - mondtam és rögtön a bárpult felé vettük az irányt. Rendeltem 4 Mojitot, amit rögtön le is gurítottunk.
Ezután kértünk még egy üveg pezsgőt és leültünk egy asztalhoz. Már mind a négyen jót éreztünk, ennek ellenére boldogan hörpintöttük le a pezsgőt, közben pedig a körülöttünk lévő emberekről pletykálkodtunk. Katáék azt mondták, hogy ott van a magyarországi sztárvilág krémje. Ehhez a témához sajnos nem tudtam hozzászólni, úgy hogy inkább csak hallgattam őket és közben nézelődtem. Nem tudom, hogy hány óra lehetett, amikor kollektívan felpattantunk az asztaltól és bevetettük magunkat a táncoló tömegbe. Jól éreztem magam. Végre éltem! 
Annyira elfeledkeztem magamról, hogy nem vettem észre, mikor a lányok eltűntek mellőlem. Nem estem kétségbe. Inkább elmentem a bárpulthoz inni még egy koktélt, majd visszamentem táncolni. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy valaki hátulról átkarolja a derekamat. Normális esetben visszakézből akkora pofont nyomtam volna le az illetőnek, amekkora tőlem kitelik, de az elfogyasztott alkohol mennyiség után már nem nagyon érdekelt a dolog. Pár perc múlva gondoltam, hogy megnézem, ki az a titokzatos srác, akivel táncolok. Mikor ránéztem az ismerős arcra, nem hittem a szememnek...

11. fejezet

- Az vagyok? - kérdeztem.
- Nem vagy borzalmas! Csak látszik, hogy nem vagy önmagad. Látszik, hogy te nem ilyen vagy.
- Tényleg?
Teljesen ledöbbentem. Igaza lehet, hisz én tényleg nem ilyen vagyok. Sohasem voltam ilyen. Nem jól csináltam eddig a dolgokat. Nagyon nem jól.
- Figyelj, szerintem nem kell így viselkedned, mert enélkül is tiszteletet parancsoló lennél. És látszik, hogy te vagy a főnök. Szóval inkább légy önmagad, és akkor mindenki sokkal jobban el fog fogadni.
- Kibeszélnek, ugye? - kérdeztem.
Egy percnyi habozás után válaszolt csak:
- Igen.
- Csúnyákat mondanak? - tudakoltam.
- Hát, annyira nem, mint Oli, de nem te vagy a kedvencük. Sem a stábtagoknak, sem a versenyzőknek. Tudod, hogy mit fogsz csinálni?
- Igen. Azt hiszem. Jössz a holnap esti partyra? 
- Hát persze! Mindenki ott lesz, aki számít. Miért? Te is eljönnél?
- Igen. Ott leszek. De az első lépés, hogy amint hazaértem a szállodába, előszedem a ruháimat, a saját stílusú darabjaimat. Aztán reggel elmegyek futni a Margitszigetre. Dél körül meg elmegyek keresni egy irtó szexi ruhát az esti partyra, ahol önmagam leszek és hatalmasat fogok bulizni. Mit szólsz hozzá?
- Remek terv! - helyeselt mosolyogva.
- És mi van veled? Ne csak én legyek a téma!
- Hát nem sok. Dolgozom. Most ez az első.
- Semmi pasi? - tudakoltam. - Hisz olyan gyönyörű vagy!
- Mintha te nem lennél gyönyörű, de azért köszönöm. Nincs most senki.
- Nem is alakul? - kérdeztem.
- Nem.
Nagyon jól elbeszélgettünk pár pohár bor mellett. Kezdtem úgy érezni, hogy talán még sem vagyok annyira egyedül, csak még nem nyiltam meg. Plusz nem is önmagam voltam. Szóval holnap reggeltől visszatér a régi, az eredeti Elisabeth-Anne Rudas.
- Ugye tudod, hogy nagyot csalódtam benned. Pozitívan - mondta Kata.
- Hát, köszönöm! Meg azt is, hogy meghallgattál. Gyere, hazaviszlek!
- Köszi!
Miután hazaérkeztem a lakosztályba, tényleg úgy tettem, ahogy mondtam: az összes új ruhámat, amit nem megfelelőnek ítéltem az eredeti Elisabethnek, kidobáltam a szekrényből az ágyamra. Arra gondoltam, hogy majd elajándékozom őket, mert nem volt szívem kidobni. Ahhoz túl drágák és márkásak.
Vasárnap reggel az volt az első dolgom, hogy futó ruhába bújjak, majd elsétáltam a villamosig. Nem akartam kocsival kivitetni magam a szigetre. Így inkább a tömegközlekedést választottam.

Nagyon jól esett és teljesen felfrissített a szabad levegőn való mozgás. Éreztem, hogy a testem elfárad, miközben a lelkem és az elmém teljesen megújul.
Visszafelé is villamossal mentem, majd a szobámban letusoltam és a szekrényem előtt álldogálva azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. Ez azóta nem fordult elő, hogy idejöttem. Látszik, hogy kezdek visszatérni az eredeti énemhez. 
Nagy nehezen végül ezt a türkiz ruhát választottam, amihez egy hosszú, fekete, magassarkú csizmát vettem fel. Előkerestem még egy fekete, nagy, pakolós táskát és egy ugyanolyan színű szövetkabátot, amit direkt nem gomboltam be.
Hát akkor irány! 
Barnabás már ott várt engem az autó mellett.
- Jó reggelt Elisabeth!
- Jó reggelt! - feleltem, majd beültem a hátsó ülésre.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Jobban, mint tegnap. Annyira jól esett a Katával való beszélgetés! Meg a ma reggeli margitszigeti kör.
- Micsoda? De hát, hogy jutottál oda? - kérdezte meglepődve.
- Egyszerűen. Tömegközlekedéssel.
- Tényleg? - csodálkozott.
- Nem vagyok annyira elveszett!
- Viszont nagyon jól nézel ki ma! Sokkal jobb, mint azok a szürke, irodista ruhák.
- Köszönöm.
- És hogy telt az estéd? Voltál valamerre? - kérdeztem Barnabástól.
- Hát miután hazaértem, megnéztünk egy filmet a barátnőmmel. Aztán aludtunk. És te?
- Kiválogattam a ruháimat. Tényleg? A barátnődnek nem kellenek véletlenül irodista ruhák?
- Hát, megkérdezem tőle. Köszönjük!
Nem sokkal később meg is érkeztünk az RTL székházához. Barnabás kinyitotta nekem az ajtót, és én, miközben kiszálltam, éreztem, hogy valami megváltozott. Nem olyan volt ez az egész, mint az elmúlt 1 hétben. Valami más lett, de sokkal jobb. Talán azért, mert elengedtem az általam kreált Rudas főnökasszonyt.
Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be az épületbe, ahol már Kata várt rám. 2 puszival köszöntöttem őt. Láttam, hogy kicsit meglepődött, de örült neki.
- Hogy vagy? - tudakoltam.
- Nagyon jól! Alig várom már az estét! Olyat fogunk bulizni! 
- De még milyet! - feleltem nevetve - Most jut eszembe! Tudnál nekem szerezni a Sugarbirdhöz valamilyen telefonszámot? 
- Hát persze!
- Köszönöm. És mit kell csinálnom? 
- Próba - felelte.
- Rendben! - mondtam és közben odaadtam neki a kabátomat.
- Köszönöm.
- Nagyon csinos vagy, remekül áll ez a szín! 
- Köszönöm - válaszoltam mosolyogva.
A táskámmal a kezemben mentem a stúdióba. Nem volt kedvem leülni, ezért a zsűri asztalnak támaszkodtam. Elővettem az Iphone-mat és azt nyomogattam pár percig, amikor is megéreztem, hogy valaki engem bámul. Felnéztem, és megláttam, hogy Patocska Úr, aki a színpadon állt éppen, engem nézett. Nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról. Majd megjelent mögötte Ya Ou, aki rögtön odarohant hozzám, és leült mellém az asztalra.
- Szia! Nagyon csinos vagy!
Nem néztem rá. A színpadon álló Olivéron volt még mindig a tekintetem, akinek egyre jobban összeszűkültek a szemei. 
- Hello.
- Na, mi a baj? - tudakolta.
- Semmi baj sincs! Csodásan indult a reggelem. Most viszont mennem kell. Dolgom van.
Majd felpattantam és elviharzottam. A stúdió ajtajából visszanéztem, és láttam, hogy a szöszi mosolyogva tekint utánam, Ya Ou viszont mérgesen bámult maga elé. 
Előkaptam a telefonomat, és Katát hívtam.
- Megvan a szám? - kérdeztem tőle.
- Igen. Átküldtem e-mailben. 
- Remek! Köszönöm.
Megnyitottam a fiókomat és rögtön tárcsáztam.
- Szia! Elisabeth Rudas vagyok az X-faktortól.
- Szia! Igen, tudom! Én Dukai Regina vagyok. Miben segíthetek?
- Kellene nekem S.O.S egy szett egy mai esti partyra. Ha most elmegyek hozzátok, akkor van ott valaki?
- Igen, de nem sokára én is ott leszek. Menj be nyugodtan, odaszólok, jó? - mondta Regina.
- Hát persze, köszönöm.
Majd kisétáltam a kocsihoz és elhajtottunk a Sugarbird főhadiszállására. Az a hely! Mintha a mennyországba csöppentem volna!
- Szia! - köszöntem az ott lévő lánynak.
- Gondolom te vagy Elisabeth!
- Igen!
- Gyere, erre vannak a ruháink. Mit is keresel pontosan?
- Ma este lesz egy nagy party. Szóval valami elegánsat, de mégis szexit.
Odaadott nekem vagy 10 ruhát. Az első kettő egyikünknek sem tetszett rajtam, de a harmadik tökéletes volt. Sőt, még annál is jobb volt. Olyan szexi voltam benne, hogy magamra sem ismertem.