Nem sokkal azután, hogy hazaértem az ürességbe, csöngettek. Tudtam, hogy Kata az, de még valahogy vele sem akartam beszélni. Nem tudom, hogy valaha életemben édesanyám halálán kívül így fájt volna valami nekem. Sírógörcsöt kaptam és nem akartam, hogy bárki is így lásson. A könnyeim nem hagytak alább és már alig jutottam levegőhöz. Csak ültem a padlón és vergődtem. Majd ajtó nyitást és csukást hallottam. Hát persze, hogy Katának is van kulcsa!
- Jézusom! - sikkantott fel, mikor meglátott.
- Próbálj megnyugodni! Levegő be és ki - csitítgatott, de nem sikerült.
Elájultam. A következő, amire emlékszem, hogy a mentőben térek magamhoz. Kata arca csupa aggodalommal volt tele. Majd megint elvesztettem az eszméletemet. A következő képem a kórházban volt, ahogyan az ágyban fekszem. Kata hangját hallottam. Körbenéztem a szobában és megláttam őt, amint az ablakon kinézve telefonál.
- Herr Rudas, én nagyon sajnálom Betht. Nem tudom, hogy mit tehetnék. Pánikrohamot kapott, de most már minden rendben lesz. Viszont nem tudom, hogy mivel tudnék neki segíteni.
Nem tudom, hogy apám erre mit válaszolt neki, de Kata így folytatta:
- Ez remek ötlet, köszönöm Uram! Remélem, hogy 10 nap is elég lesz. Jót fog tenni neki a levegőváltozás.
- Köszönöm Uram! Holnap este indulunk is! Viszonthallásra!
Majd megfordult és meglátta, hogy őt nézem.
- Hát felébredtél? Hogy érzed magad? Kérsz egy kis vizet? - tudakolta.
- Apával beszéltél? - kérdeztem vissza.
- Igen, holnap este elutazunk Malibura! Hát nem csodálatos? Nem is mondtad, hogy ezt kaptad karácsonyra!
- És mi lesz a munkával?
- Vannak dolgok, amiket onnan is el lehet intézni. Amúgy azt mondta édesapád, hogy használd a kártyáját! Mindent vegyél meg, ami csak egy kicsit is tetszik - tolmácsolta Kata.
- Remek.
Reggel már távoztam is a kórházból. Otthon Kata segítségével bepakoltam, majd nagy nehezen kituszkoltam a lakásból. Mondván neki is be kell pakolnia. Nem akart magamra hagyni, bár nem tudom, hogy mi történhetne. Az orvosok kiokítottak, hogy mit kell csinálnom, ha pánikrohamot kapok.
Miután Kata elment, kiültem a teraszra és csak bámultam ki a fejemből. Gondolkoztam, hogy mit is érzek, de a tátongó ürességen kívül semmi más nem volt bennem.
Nem tudom, hogy mennyi ideig leszünk Malibun, és nem tudom, hogy fog-e ez segíteni rajtam, de azt érzem, hogy ez így nem mehet tovább. Hisz alig egy hónapig voltunk együtt, ha az annak nevezhető. Alig volt néhány randink, és én mégis padlót fogtam miatta. De ez így nem mehet tovább. FEL KELL ÁLLNOM! És meg kell mutatnom, hogy engem nem küldhet senki sem a padlóra. Nem miatta, hanem magam miatt kell bebizonyítanom, hogy túlélem. Van élet rajta kívül is. Ő volt az első, aki iránt szerelmet éreztem, vagy olyasmit. Lehet, hogy ez ő volt az életemben a szikra, amely belobbantott. Megmutatta nekem, hogy képes vagyok a szerelemre...
A hét többi napja ugyanúgy telt el. Munka és valamilyen edzés. Voltam jógázni, pilateszezni és elmentem ismét poledance órára. Kata mindenhova jött velem és készített rólam képeket a Facebook oldalamra. Péntek és szombat este pedig hivatalos voltam két fogadásra. Az volt a jó, hogy nekem sehova sem kellett mennem estélyit keresni, főleg, hogy időm sem volt rá, mert a Daalarna és a Sugarbird is küldött nekem pár ruhát az irodámba, amik közül válogathattam. Kata segítségével kiválasztottam kettőt.
Közben pár bulvárlap lehozta hírként az én edzős képeimet. " Patocska nagyot bukott!" címmel. Ugyanis mindegyikben arról írtak, hogy én milyen gyönyörű és szexi vagyok. Ez az!
A hétvége után hétfő reggel hatalmas mosollyal az arcomon mentem dolgozni. Jól éreztem magam.
- Szia Beth! De jól nézel ki! - mondta Kata.
- Szia! Köszönöm!
- Van egy jó hírem! - kezdte.
- Micsoda? - néztem rá kérdően.
- Ma este karaoke bárba megyünk. Sziki, Ya Ou, Olivér, Lili, te és én.
- Én? Biztos nem.
- Dehogynem. Különben Ya Ou egyedül lenne.
- Kata biztos, hogy nem megyek el. Olit és Lilit együtt látni. Tuti, hogy nem. Aranyos vagy, hogy gondoltál rám, de nem, köszönöm.
- Kérlek, gyere el! Kérlek! Hozd el magaddal Svent!
- Még az kellene!
- Akkor csak gyere te! Ya Ouval úgyis jóban vagy. Ha meg nem érzed jól magad, akkor hazamész és kész.
Hosszas gondolkozás után beleegyeztem. Munka után hazamentem, felvettem a szombat esti piros ruhámat, kicsit behullámosítottam a hajamat és felfrissítettem a sminkemet.
Annyira éreztem, hogy nekem nem szabad odamennem. Az a tipikus rossz előérzet volt bennem, de már a kocsiban ültem plusz Katának is megígértem. Majd beszélgetek Ya Ouval.
- Sziasztok! - köszöntem, mikor beértem a karaoke bárba, és az egyik sarokban megtaláltam őket. Az egész asztaltársaságnak kollektívan intettem egyet, majd leültem Ya Ou és Kata közé. Nem sokkal később jött a pincér, akitől egy igazi csajos koktélt rendeltem. Majd elkezdődött az éneklés. Bár ne lett volna.
Mindegyik fiú megcsillantotta az ének tudását. Aztán csak azon kaptam magam, hogy megragadom a mikrofont a színpadon. Megnéztem gyorsan a választható dalok listáját és pont ott volt az a szám, aminek nem kellett volna ott lennie. Adele Someone like you dalát énekeltem. A többieknek pedig persze tátva maradt a szájuk, mert nem tudta senki sem, hogy tudok énekelni. Méghozzá nagyon jól. Hosszú évekig jártam ének- és zongoraórákra. Imádtam, de sosem tekintettem az éneklésre úgy, mint egy karrierlehetőségre.
Alig bírtam ki a szám végéig. Ledobtam a mikrofont és kiszaladtam a dermesztő januári éjszakába, hogy lehűtsön. Éreztem, hogy hatalmas könnycseppek csorognak le az arcomon, mikor meghallottam, hogy a hátam mögött nyílik az ajtó.
- Te mit képzelsz magadról? - indította. - Mikor fogod fel, hogy köztünk mindennek vége? Mikor jut el az agyadig? Minek jöttél ide? Senki sem hívott téged!
Közben megfordultam, hogy lássam az arcát. Düh és elszántság sugárzott róla. Majd folytatta.
- Hagyj már engem békén! - üvöltötte az üres és fagyos pesti éjszakába. Hirtelen lefagytam. Egy percig levegőt sem kaptam. De ez az idő óráknak tűnt. A sötét, a hideg és a csönd nem csak az utcán volt ott velünk, hanem Olivér belsejében is.
Majd egyszer csak megtaláltam a hangomat.
- Rendben - feleltem kurtán. Beszaladtam a kabátomért, elköszöntem hipergyorsan és elindultam hazafelé. Kb, 3 km-t gyalogoltam a hidegben, de én mégis melegnek éreztem. A lakás fájdítóan üresnek hatott most.
- Hűha! - mondta Kata.
- Tudom. Arra gondoltam, hogy fel kéne fogadni egy modell srácot. Pár lesi fotót készíteni vele és beküldeni a napilapoknak.
- Ez remek ötlet, Beth! - örvendezett.
Előkaptam az Ipademet a táskámból és rögtön el is kezdtünk keresgetni. Majd rá is akadtunk a tökéletesre.
- Ő kell! - mondtam Katának.
- Megszerzem! - felelte és már tárcsázott is.
Svennek hívják, annak ellenére, hogy magyar, fél órán belül már velünk ült egy asztalnál. Elmondtuk neki, hogy mit kellene csinálni, ő pedig boldogan vállalta. Persze, jól meg is fizetem, de először is alá kell írnia egy titoktartási megállapodást.
- Akár ingyen is vállalnám, hogy egy ilyen gyönyörű nővel, mint te, hírbe hoznak.
- Ó, el fogok pirulni - feleltem nevetve.
Kata aztán kiment kicsit arrébb ment, és lesi képeket készített, miközben az asztalon egymás kezét fogtuk Svennel. Remek lesz!
Majd miután fizettünk, kint, a kocsinál is csinált pár képet, miközben búcsúzkodtunk egy öleléssel az álpasimmal. Majd elküldte Kata a képeket. Kíváncsi vagyok a holnapi címlapokra.
Reggel lementem a házban lévő konditerembe biciklizni egy órát, majd letusoltam és felöltöztem.
Barnabás már várt engem a ház bejáratánál.
- Jó reggel! - köszöntött.
- Jó reggel! - mosolyogtam vissza rá.
Alig vártam, hogy beérjek az irodámba, ugyanis tudtam, hogy az asztalomon várnak majd rám a mai napi lapok. És igen! Gyönyörűek lettek a fotók!
- Kata! Ez csodálatos!
- Igen! - helyeselt nevetve.
" Rudas nyert! " címmel volt a cikk. " Elisabeth Rudas december közepén szakított Patocska Olivérrel (21), ami után Berlinbe majd New Yorkba szökött el, meghódítva ezzel mind a két várost. Amerikai utazása nagy visszhangot keltett, ugyanis minden estét bulizással és pasizással töltötte az újdonsült RTL igazgató. De úgy látszik, hogy a hirtelen hazatérése egy magyar modell srácnak köszönhető, akivel New Yorkban ismerkedett meg. Sven (22) egy főnyeremény, ha összehasonlítjuk előző kapcsolatával. Rudas megnyerte a szakítást, annak ellenére, hogy Patocska hamarabb talált párra Péterffy Lily (19) személyében, ám Elisabeth jobb cserélt csinált. "
- Ez a cikk! Úristen! Imádom!
- Mára is van ötletem! Kicsit hamarabb kellene végezni, és akkor megkapod tőlem a karácsonyi ajándékodat.
- Rendben.
Munka után egy fitness stúdióba mentünk Budára.
- Ez meg micsoda? - tudakoltam ijedten.
- Egy rúdtánc stúdió. Pirner Almáé.
- Hogy micsoda? De ez...
- Ez nem olyan! Majd meglátod - nyugtatott Kata.
Hát igaza volt. Alma tartott nekünk egy kis bemutatót és hát elég durva. Kemény izomzat kell ehhez a sporthoz. De nagyon szexi dolgokat lehet csinálni.
Kata adott egy szatyrot és elküldött átöltözni.
Az óra végére megértettem, hogy ez nem csak arra való, amire eddig gondoltam. Ez egy nagyon kemény sport és én iszonyatosan élveztem.
- Örülök, hogy elhoztál Kata! - öleltem meg utána.
Ő persze közben folyamatosan fotózott meg videózott engem.
- Én is örülök. Főleg, hogy remek anyagból válogathatunk.
Alma azt mondta, hogy ügyes voltam és profin csináltam.
Úgy volt, hogy már tegnap, január 5-én hazamegyek, de nem mentem. Túlságosan jól érzem magam itt, ahhoz, hogy hazamenjek Magyarországra. Imádom New Yorkot! Minden este másik helyre megyünk bulizni, rengeteg emberrel megismerkedtem és minden újság elején én vagyok. Eléggé felkapott téma lett az, hogy apa lett az RTL Group tulajdonosa. Ezáltal pedig én is téma vagyok. De más okból is.
Szóval itt ülök a régi New yorki életemben hétfő este, mikor csengetnek. Egyik barátnőm kinyitotta az ajtót, és édesapám sétált be rajta.
- Apa, te mit csinálsz itt? - tudakolom tőle csodálkozva.
- Elisabeth! Ez nem játék már tovább! Én tudom, hogy miért csinálod ezt az egészet. Mindennap azzal vannak tele New yorki meg a magyar lapok, hogy te hogyan buliztál valamelyik előző este. Tudom, hogy neki szól és megértem, hogy fáj és féltékennyé akarod tenni. De komoly és felelősségteljes munkád van, amit már végezned is kellene.
- Apa! - mondom és sírva a vállára borulok.
Igaza van. Mindenben. Pár nappal azután, hogy eljöttem, Olivér összejött Lilivel. Ezt akkor tudtam meg véletlenül, mikor New Yorkba jöttem. És arra gondoltam, hogy féltékennyé teszem őt. Megmutatom, hogy én is kellek mindenkinek. Mindennap szexibbnél-szexibb ruhákban jelentem meg.
De ezt be kell fejeznem, most azonnal. Így gyorsan össze is csomagoltam és elbúcsúztam a lányoktól. Vissza kell mennem Budapestre és szembe kell néznem az életemmel. Apával együtt mentünk ki a Kennedyre, ahol elköszöntünk egymástól. Ő Berlinbe ment, én pedig Budapestre.
Kedden reggel érkeztem meg Magyarországra, ahol a reptér előtt már Barnabás várt a kocsival.
- Szia! - köszönt engem.
Az egész repülést végig aludtam, így egyáltalán nem vagyok álmos. Csak egy fürdésre és átöltözésre van szükségem.
Hazavisz a lakásomba, ami most már teljesen máshogy néz ki. Kata elintézte nekem az átalakításokat egy belső építész segítségével. Most már tökéletes. Felszaladok és gyorsan letusolok meg átöltözöm. Utána pedig már megyek is az RTL székházba.
Elkezdődött az új életem. Hivatalosan is. 2014. január 7-én Elisabeth-Anne Rudas elfoglalta a Kelet-európai RTL Group igazgatói székét plusz a magyar RTL Group igazgatói posztját is. Tehát gyakorlatilag a saját magam főnöke is vagyok. Ez kicsit vicces.
A mai napom gyorsan eltelt, ugyanis volt pár megbeszélésem meg konferencia hívásom. Úgy látszik, ilyen lesz az életem, de nem baj, mert élveztem. És nap végére sikerült kitalálnom, hogy mit is akarok. Olit! Úgy, hogy kitaláltam, hogy mit is fogok csinálni.
- Kata! Van kedved beülni valahova egy italra? - tudakolom este 6-kor, mikor végeztünk.
- Persze, szívesen! Úgy hiányoztál!
- Te is nekem!
Barnabás már várt ránk az épület előtt. Egy felkapott bárba ültünk be egy-egy koktélt meginni.
- Tudnál nekem segíteni? - kérdezem tőle.
- Hát persze! Miben?
- Vissza akarom szerezni Olit, mert szeretem őt.
- Hűha! - mondja.
- Ugye? Én szerelmes, ez igen furcsa.
- És mégis mit szeretnél csinálni? - tudakolja.
- Féltékennyé tenni.
Az este remekül sikerült és nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, a legjobb döntést hoztam azzal, hogy hamarabb idejöttem. A legeslegjobbat. Katával ma e-mailezgettem egy kicsit. Ő hiányzik a legjobban. Furcsa, hogy ilyen kevés idő alatt milyen jó barátok lettünk.
A szombati lapok tele vannak velem. Főleg a magyar napi újságok. " A Rudas lány elvarázsolta Berlint " meg " Rudas lábai előtt hever Berlin ".
A cikkek csak arról szólnak, hogy milyen gyönyörű vagyok, meg, hogy Berlinbe menekültem a szakítás után. Igen, a lapok megírták a szakítást, mert Oli elárulta nekik. Én egyik újságírónak sem vettem fel a telefont, de ő persze igen. Mindegy.
Ma el kellene mennem ajándékot venni apának és a nagyszüleimnek, de semmi ötletem sincs. Hiszen meg van mindenük. Szóval valami személyes kellene.
A kedd hamar eljött és azon kapom magam, hogy a karácsonyfát díszítjük apával, mamával és papával. Nem engedtem, hogy a személyzet csinálja, én szerettem volna. Úgy hogy mi csináljuk, miközben a háttérben karácsonyi dalok szólnak. Csodálatos!
A nagyapám karácsonyi partit ad, de nem tudjuk, hogy miért. Biztos, hogy tervez valamit.
Miután végeztünk a díszítéssel, visszamentem a szobámba és felvettem ezt a gyönyörű piros, pánt nélküli ruhát. Aztán előszedtem a szekrényem a gardróbom mélyéből a becsomagolt ajándékokat. Arra gondoltam, hogy a parti kezdete előtt adom oda őket.
- Apa, Omi, Opi! - mondom, mikor a lépcsőn megyek lefelé.
- A nappaliban vagyunk - feleli apa.
- Boldog karácsonyt! - köszönök mindegyiküknek, majd mindegyiküknek odanyomom a kezébe egy puszival az ajándékomat. - Gondoltam, inkább a felhajtás előtt.
Apának egy új Rolexet vettem, amelynek a hátuljába belegravíroztattam, hogy szeretlek, apa! Nagyon odáig volt érte. A nagyszüleimnek pedig egy exkluzív digitális fotókeretet vettem, és teleraktam egy milliónyi képpel. Arra gondoltam, hogy ennek örülni fognak, mivel sokszor úton vannak.
A karácsonyi vacsora után, mikor mindannyian a nappaliban beszélgettünk, nagyapámat szót kért.
- Kedves egybegyűltek! - kezdte. - Úgy gondoltam, hogy a mai este remek alkalom arra, hogy bejelentsek valamit.
Döbbenet lett úrrá a helységben.
- Mikor megjelentek a tévék, sok-sok évvel ezelőtt, senki sem gondolta, hogy ekkora hasznot fog hozni. De mégis, nézzetek csak körül! Lassan, 24 éve annak, hogy megalapítottuk az RTL Groupot, amely mára behálózta egész Európát. Viszont közben mind a 12-en megöregedtünk, így eljött az a pillanat, hogy tovább adjuk a stafétabotot. Egyet kivéve, egyikünk gyereke sem vitte tovább a szakmát. Egyet kivéve, engem. A fiam és az unokám is médiát tanult. Az elmúlt pár évben sikerült annyi pénzt összeszednem, hogy kivásároljam a többieket. Így fél éve csak az enyém az RTL Group, de a mai napon ezt a jogomat a fiamnak ajándékozom. Ő lesz a tulajdonos és az igazgató. Az első pár hónapban segíteni fogok neki, de immáron tényleg nyugdíjba akarok vonulni. Kedves Unokám! - néz felém. - Tudom, hogy most nagy kérdőjelek vannak a fejedben. Ne aggódj! Annyira büszke vagyok rád azért, amit az elmúlt pár hétben tettél az X-faktorban. Ezért te is jutalmat érdemelsz. Átveszed édesapád helyét plusz te leszel a magyarországi tulajdonainknak a vezetője. Köszönöm a figyelmet és további jó szórakozást kívánok!
Apával csak tátott szájjal bámultunk egymásra. Ez micsoda? Hogy én? Berlintől keletre minden az én igazgatásom alatt?
- Apa! - szól apa nagyapa után.
- Ne aggódj, kérlek! Segítek neked.
- Nem erről van szó, apa! Mikor akartad elmondani? És miért pont most?
Mondanom sem kell, nem nagyon kaptunk válaszokat. De januártól, amikor visszajöttem New Yorkból, alaposan meg fog változni az életem. Ingázni fogok Berlin-Bécs-Budapest és néha Ázsia között. Érdekes lesz, az már biztos.
Másnap elutaztam New Yorkba, még messzebb Olitól. Amint egyedül voltam, újra előjött minden fájdalom.
A limuzin megállt a múzeum előtt. Apa szállt ki először, majd engem is kisegített az autóból az ajtóig vezető vörös szőnyegre. Ezernyi vaku villanás köszöntött minket, majd valaki egy miniinterjút is kért apától.
- És hogy hívják a barátnőjét? - kérdezte az újságíró.
Apával egymásra néztünk és mosolyogtunk.
- Ő a lányom - feleli nevetve apa.
- Elnézést kérek! - feleli. - Hogy van Elisabeth?
- Remekül, köszönöm.
- Gyönyörűen fest ebben a ruhában - bókol.
Majd tovább mentünk apával. Jól éreztem magam az este. Finomat ettem és finomat ettem, és újra 15 évesnek éreztem magam. Amíg Berlinben laktam apával, minden ilyen eseményre elkísértem. Imádtam vele menni, meg persze a sok szép ruhát meg a készülődést, amivel járt az egész. Lány vagyok, vagyis lassan nő. Talán már nő. Apa nem tudom, hogy honnan érezte meg, mire van most szükségem. De hálás vagyok neki.
Éjfél körül érünk haza, majd rögtön is ágyba dőlök a fáradtságtól. Vele álmodom. Még sohasem tettem, de vele álmodom. Egy barna szemű, barna hajú lánnyal csónakázik egy tavon, én pedig mellettük fuldoklok a vízben, de még csak rám sem néznek. Majd felriadtam. Az Iphone-omon megnézem az időt. 7:57-et mutat. Kikelek az ágyamból, felveszem a köntösömet és lebaktatok a konyhába. Apa már az asztalnál ül és a mai újságokat bújja.
- Jó reggelt! - mondja.
- Jó reggelt Apa! - puszilom meg az arcát.
Majd előkerül a házvezetőnő, és megkérdezi, hogy mit kérek reggelire. Joghurt, gyümölcs és egy kis zabpehely.
- Az jutott az eszembe, hogy elmennék ma egy kicsit várost nézni, ha nem bánod. Olyan rég csináltam már.
Amióta New Yorkban lakom, egyszer sem jöttem haza, mindig apa látogatott meg.
- Ez remek ötlet. Odaadom a kártyámat és azzal tudsz akkor vásárolgatni.
- Nem a vásárlás a fő célom, sőt! Inkább a városra vagyok kíváncsi, tömegközlekedéssel meg minden.
- Nem baj, azért vidd el. Hát ha megtetszik valami. Viszont este lesz Benz karácsonyi fogadása és szeretném, hogy ha elkísérnél.
- Szívesen apa! Nagyon szívesen! - felelem mosolyogva.
- Fél 7-re készen itt kell lenned. De akkor mindenképpen kell vásárolnod valami ruhát is.
- Nem - felelem mosolyogva. - Van nálam pár ruha. Felkészülten jöttem.
- Inkább vegyél valamit, szerintem.
Nem felelek, csak egyszerűen felmegyek a szobámba, és előkapom az egyik kedvenc darabomat. Még nem volt rajtam, de gyönyörű. A tegnapi estére túl kivágott lett volna, de mára tökéletes lesz.
Édesapám lélegzete eláll, mikor meglát.
- Tényleg nem kell ruhát venned. Ez tökéletes!
- Köszönöm! - felelem és egy kicsit pukedlizem.
Majd visszamegyek a szobámba és felöltözöm a városnézéshez.
Visszamegyek, befejezem a reggelimet, majd elköszönök apától és a nyakamba veszem a várost. Jó móka lesz.
Az egész délelőttöt múzeumokban töltöm és Berlin látványosságait csodálom. Halomnyi képet csinálok, melyből párat fel is töltök a Facebook oldalamra. Csak ekkor veszem észre, hogy a tegnap esti fotókon már meg is vagyok jelölve. Egész jól nézek ki rajtuk.
Délben nem voltam éhes, ezért csak beültem egy kávézóba meginni egy lattét. Nagyon finom és jól esett. A délutánom végét mégis csak vásárlással töltöm plusz a szépségszalonomban. Csak sminket kérek és hajgöndörítés. Pontban 6 órakor már otthon is vagyok. Felszaladok a szatyraimmal és felkapom a ruhámat egy hozzáillő magassarkúval. Felveszek még egy műszőrmekabátkát és már megyek is lefelé.
- Pontos vagy. Még mindig! - állapítja meg apa. - Ráadásul gyönyörű. Ma is mindenkit el fogsz varázsolni.
- Köszönöm! - puszilom meg.
Reggel, vagyis inkább délelőtt, mikor felkeltem a szobámban, olyan nyugodtság és boldogság töltött el. Talán attól, hogy újra itthon vagyok. Imádom a hálószobámat, mert olyan gyönyörű. Egyszerű és letisztult, mégis szép. Imádtam azon a kerek, rózsaszín kanapén ülni és olvasni. Jó lenne valamikor visszajönni ide.
Felkaptam a pizsamámra egy köntöst, és szaladtam le reggelizni. Apa már biztosan vár rám.
- Jó reggelt Apa! - mondtam neki és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Drágám! Hogy aludtál? - kérdezte.
- Remekül.
Egy hatalmas mosollyal nyugtázta.
- Ma különleges nap lesz - kezdte.
- Miért is? - tudakoltam.
- Majd meglátod. Egyél gyorsan majd kapd össze magad, mert mennünk kell.
Nem kérdeztem, hogy hova, csak tettem, amit mondott. Megreggeliztem, majd felöltöztem. Aztán a limuzinnal elindultunk a belváros felé.
- Meg is érkeztünk! - mondta, mikor a sofőr az ajtót nyitotta nekünk. Egy ruhaszalon előtt szálltunk ki.
- Ma este lesz egy karácsonyi jótékonysági bál és azt szeretném, hogy te kísérj el engem.
- Szívesen apa! Úgyis régen voltam már bálban.
Mikor beléptünk, leültettek minket egy hatalmas bőr kanapéra és pezsgővel kínáltak. Majd apa elmondta, hogy mire is lenne szükségünk. 5 perc múlva több tucat báli ruhát hoztak oda nekem. Felpróbáltam kb. 10-et, de apával mindegyikre csak csóváltuk a fejünket, mert egyik sem volt a megfelelő.
- Körbenézhetnék? - kérdeztem az eladóktól.
Úgy meglepődött a kérdésemen, hogy 2 percig levegőt sem vett, majd persze igennel felelt. Gondolom itt nem divat, hogy a vásárló maga keresgél az üzletben. És akkor megláttam, a sarokban megbújva.
Tökéletes és gyönyörű.
- Ezt szeretném! - mutatok rá.
- Ez a ruha nem fog jól állni Önön.
Nem mondtam semmit, csak fogtam a ruhát és eltűntem a próbafülkében. Mi az, hogy nem fog rajtam jól állni? Rajtam minden jól áll, akár egy zsák is.
2 perc múlva kilibbentem az estélyiben és az üzletben mindenkinek elállt a lélegzete.
- Azt hiszem, hogy adja vissza az oklevelét! - állapította meg apa a nőnek.
- Elnézést kérek, szörnyen sajnálom - mondta az eladó bocsánatkérően.
- Apa, ezt szeretném.
- Hát persze, hogy ezt! - ért egyet.
Miután apa fizetett, visszaültünk az autóba. Pár perc múlva megint megálltunk, egy ékszerbolt előtt.
- Apa, ez már tényleg nem szükséges.
- Tudtam, hogy nem akarod majd, így csak kölcsönözni fogjuk. Viszont ezután sajnos el kell válnunk. Elviszünk a kedvenc szépségszalonodba és érted küldök egy kocsit majd.
- Rendben - feleltem.
Majd sikerült fél óra alatt kiválasztani egy fekete gyémánt karkötőt és hozzá illő apró fülbevalót meg egy gyűrűt. Nyakláncot nem akartam, mert szerintem nem szükséges.
Miután felékszerezett apa, a szépségszalon előtt elváltunk.
- Este találkozunk! - mondta.
- Igen! Puszi!
- Szia Drágám!
Olyan kedvesen fogadtak rég nem látott ismerőseim a szalonban, ahogy nem is gondoltam volna. Gyönyörű hajat varázsoltak nekem, pedikűrt és manikűrt is kaptam, majd végül egy elkápráztató sminket.
- Köszönöm lányok! - mondtam, mikor elköszöntem tőlük.
Egy autó már kint várt rám, ami hazavitt, ahol már csak a ruhámat kellett felvennem és a hozzá vásárolt magassarkút.
Mire elkészültem és lementem a lépcsőn, apa is készen lett.
- Mindenki odáig lesz érted.
.jpg)
