37. Fejezet

Az este remekül sikerült és nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, a legjobb döntést hoztam azzal, hogy hamarabb idejöttem. A legeslegjobbat. Katával ma e-mailezgettem egy kicsit. Ő hiányzik a legjobban. Furcsa, hogy ilyen kevés idő alatt milyen jó  barátok lettünk.
A szombati lapok tele vannak velem. Főleg a magyar napi újságok. " A Rudas lány elvarázsolta Berlint " meg " Rudas lábai előtt hever Berlin ". A cikkek csak arról szólnak, hogy milyen gyönyörű vagyok, meg, hogy Berlinbe menekültem a szakítás után. Igen, a lapok megírták a szakítást, mert Oli elárulta nekik. Én egyik újságírónak sem vettem fel a telefont, de ő persze igen. Mindegy.
Ma el kellene mennem ajándékot venni apának és a nagyszüleimnek, de semmi ötletem sincs. Hiszen meg van mindenük. Szóval valami személyes kellene. 
 
A kedd hamar eljött és azon kapom magam, hogy a karácsonyfát díszítjük apával, mamával és papával. Nem engedtem, hogy a személyzet csinálja, én szerettem volna. Úgy hogy mi csináljuk, miközben a háttérben karácsonyi dalok szólnak. Csodálatos! 
A nagyapám karácsonyi partit ad, de nem tudjuk, hogy miért. Biztos, hogy tervez valamit.   
Miután végeztünk a díszítéssel, visszamentem a szobámba és felvettem ezt a gyönyörű piros, pánt nélküli ruhát. Aztán előszedtem a szekrényem a gardróbom mélyéből a becsomagolt ajándékokat. Arra gondoltam, hogy a parti kezdete előtt adom oda őket.
 - Apa, Omi, Opi! - mondom, mikor a lépcsőn megyek lefelé.
- A nappaliban vagyunk - feleli apa.
- Boldog karácsonyt! - köszönök mindegyiküknek, majd mindegyiküknek odanyomom a kezébe egy puszival az ajándékomat. - Gondoltam, inkább a felhajtás előtt.
Apának egy új Rolexet vettem, amelynek a hátuljába belegravíroztattam, hogy szeretlek, apa! Nagyon odáig volt érte. A nagyszüleimnek pedig egy exkluzív digitális fotókeretet vettem, és teleraktam egy milliónyi képpel. Arra gondoltam, hogy ennek örülni fognak, mivel sokszor úton vannak.
A karácsonyi vacsora után, mikor mindannyian a nappaliban beszélgettünk, nagyapámat szót kért.
- Kedves egybegyűltek! - kezdte. - Úgy gondoltam, hogy a mai este remek alkalom arra, hogy bejelentsek valamit.
Döbbenet lett úrrá a helységben.
- Mikor megjelentek a tévék, sok-sok évvel ezelőtt, senki sem gondolta, hogy ekkora hasznot fog hozni. De mégis, nézzetek csak körül! Lassan, 24 éve annak, hogy megalapítottuk az RTL Groupot, amely mára behálózta egész Európát. Viszont közben mind a 12-en megöregedtünk, így eljött az a pillanat, hogy tovább adjuk a stafétabotot. Egyet kivéve, egyikünk gyereke sem vitte tovább a szakmát. Egyet kivéve, engem. A fiam és az unokám is médiát tanult. Az elmúlt pár évben sikerült annyi pénzt összeszednem, hogy kivásároljam a többieket. Így fél éve csak az enyém az RTL Group, de a mai napon ezt a jogomat a fiamnak ajándékozom. Ő lesz a tulajdonos és az igazgató. Az első pár hónapban segíteni fogok neki, de immáron tényleg nyugdíjba akarok vonulni. Kedves Unokám! - néz felém. - Tudom, hogy most nagy kérdőjelek vannak a fejedben. Ne aggódj! Annyira büszke vagyok rád azért, amit az elmúlt pár hétben tettél az X-faktorban. Ezért te is jutalmat érdemelsz. Átveszed édesapád helyét plusz te leszel a magyarországi tulajdonainknak a vezetője. Köszönöm a figyelmet és további jó szórakozást kívánok!
Apával csak tátott szájjal bámultunk egymásra. Ez micsoda? Hogy én? Berlintől keletre minden az én igazgatásom alatt? 
- Apa! - szól apa nagyapa után.
- Ne aggódj, kérlek! Segítek neked.
- Nem erről van szó, apa! Mikor akartad elmondani? És miért pont most? 
Mondanom sem kell, nem nagyon kaptunk válaszokat. De januártól, amikor visszajöttem New Yorkból, alaposan meg fog változni az életem. Ingázni fogok Berlin-Bécs-Budapest és néha Ázsia között. Érdekes lesz, az már biztos. 
Másnap elutaztam New Yorkba, még messzebb Olitól. Amint egyedül voltam, újra előjött minden fájdalom.

36. Fejezet

A limuzin megállt a múzeum előtt. Apa szállt ki először, majd engem is kisegített az autóból az ajtóig vezető vörös szőnyegre. Ezernyi vaku villanás köszöntött minket, majd valaki egy miniinterjút is kért apától.
- És hogy hívják a barátnőjét? - kérdezte az újságíró.
Apával egymásra néztünk és mosolyogtunk.
- Ő  a lányom - feleli nevetve apa.
- Elnézést kérek! - feleli. - Hogy van Elisabeth?
- Remekül, köszönöm.
- Gyönyörűen fest ebben a ruhában - bókol.
Majd tovább mentünk apával. Jól éreztem magam az este. Finomat ettem és finomat ettem, és újra 15 évesnek éreztem magam. Amíg Berlinben laktam apával, minden ilyen eseményre elkísértem. Imádtam vele menni, meg persze a sok szép ruhát meg a készülődést, amivel járt az egész. Lány vagyok, vagyis lassan nő. Talán már nő. Apa nem tudom, hogy honnan érezte meg, mire van most szükségem. De hálás vagyok neki.
Éjfél körül érünk haza, majd rögtön is ágyba dőlök a fáradtságtól. Vele álmodom. Még sohasem tettem, de vele álmodom. Egy barna szemű, barna hajú lánnyal csónakázik egy tavon, én pedig mellettük fuldoklok a vízben, de még csak rám sem néznek. Majd felriadtam. Az Iphone-omon megnézem az időt. 7:57-et mutat. Kikelek az ágyamból, felveszem a köntösömet és lebaktatok a konyhába. Apa már az asztalnál ül és a mai újságokat bújja.
- Jó reggelt! - mondja.
- Jó reggelt Apa! - puszilom meg az arcát.
Majd előkerül a házvezetőnő, és megkérdezi, hogy mit kérek reggelire. Joghurt, gyümölcs és egy kis zabpehely. 
- Az jutott az eszembe, hogy elmennék ma egy kicsit várost nézni, ha nem bánod. Olyan rég csináltam már.
Amióta New Yorkban lakom, egyszer sem jöttem haza, mindig apa látogatott meg.
- Ez remek ötlet. Odaadom a kártyámat és azzal tudsz akkor vásárolgatni.
- Nem a vásárlás a fő célom, sőt! Inkább a városra vagyok kíváncsi, tömegközlekedéssel meg minden. 
- Nem baj, azért vidd el. Hát ha megtetszik valami. Viszont este lesz Benz karácsonyi fogadása és szeretném, hogy ha elkísérnél.
- Szívesen apa! Nagyon szívesen! - felelem mosolyogva.
- Fél 7-re készen itt kell lenned. De akkor mindenképpen kell vásárolnod valami ruhát is.
- Nem - felelem mosolyogva. - Van nálam pár ruha. Felkészülten jöttem.
- Inkább vegyél valamit, szerintem.

Nem felelek, csak egyszerűen felmegyek a szobámba, és előkapom az egyik kedvenc darabomat. Még nem volt rajtam, de gyönyörű. A tegnapi estére túl kivágott lett volna, de mára tökéletes lesz.

Édesapám lélegzete eláll, mikor meglát.
- Tényleg nem kell ruhát venned. Ez tökéletes!
- Köszönöm! - felelem és egy kicsit pukedlizem.
Majd visszamegyek a szobámba és felöltözöm a városnézéshez.

Visszamegyek, befejezem a reggelimet, majd elköszönök apától és a nyakamba veszem a várost. Jó móka lesz.
Az egész délelőttöt múzeumokban töltöm és Berlin látványosságait csodálom. Halomnyi képet csinálok, melyből párat fel is töltök a Facebook oldalamra. Csak ekkor veszem észre, hogy a tegnap esti fotókon már meg is vagyok jelölve. Egész jól nézek ki rajtuk. 
Délben nem voltam éhes, ezért csak beültem egy kávézóba meginni egy lattét. Nagyon finom és jól esett. A délutánom végét mégis csak vásárlással töltöm plusz a szépségszalonomban. Csak sminket kérek és hajgöndörítés. Pontban 6 órakor már otthon is vagyok. Felszaladok a szatyraimmal és felkapom a ruhámat egy hozzáillő magassarkúval. Felveszek még egy műszőrmekabátkát és már megyek is lefelé.
- Pontos vagy. Még mindig! - állapítja meg apa. - Ráadásul gyönyörű. Ma is mindenkit el fogsz varázsolni.
- Köszönöm! - puszilom meg.

35. Fejezet

Reggel, vagyis inkább délelőtt, mikor felkeltem a szobámban, olyan nyugodtság és boldogság töltött el. Talán attól, hogy újra itthon vagyok. Imádom a hálószobámat, mert olyan gyönyörű. Egyszerű és letisztult, mégis szép. Imádtam azon a kerek, rózsaszín kanapén ülni és olvasni. Jó lenne valamikor visszajönni ide.
Felkaptam a pizsamámra egy köntöst, és szaladtam le reggelizni. Apa már biztosan vár rám.
- Jó reggelt Apa! - mondtam neki és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Drágám! Hogy aludtál? - kérdezte. 
- Remekül.
Egy hatalmas mosollyal nyugtázta.
- Ma különleges nap lesz - kezdte.
- Miért is? - tudakoltam.
- Majd meglátod. Egyél gyorsan majd kapd össze magad, mert mennünk kell.
Nem kérdeztem, hogy hova, csak tettem, amit mondott. Megreggeliztem, majd felöltöztem. Aztán a limuzinnal elindultunk a belváros felé. 
- Meg is érkeztünk! - mondta, mikor a sofőr az ajtót nyitotta nekünk. Egy ruhaszalon előtt szálltunk ki.
- Ma este lesz egy karácsonyi jótékonysági bál és azt szeretném, hogy te kísérj el engem.
- Szívesen apa! Úgyis régen voltam már bálban.

 Mikor beléptünk, leültettek minket egy hatalmas bőr kanapéra és pezsgővel kínáltak. Majd apa elmondta, hogy mire is lenne szükségünk. 5 perc múlva több tucat báli ruhát hoztak oda nekem. Felpróbáltam kb. 10-et, de apával mindegyikre csak csóváltuk a fejünket, mert egyik sem volt a megfelelő.
- Körbenézhetnék? - kérdeztem az eladóktól.
Úgy meglepődött a kérdésemen, hogy 2 percig levegőt sem vett, majd persze igennel felelt. Gondolom itt nem divat, hogy a vásárló maga keresgél az üzletben. És akkor megláttam, a sarokban megbújva.
Tökéletes és gyönyörű.
- Ezt szeretném! - mutatok rá.
- Ez a ruha nem fog jól állni Önön.
Nem mondtam semmit, csak fogtam a ruhát és eltűntem a próbafülkében. Mi az, hogy nem fog rajtam jól állni? Rajtam minden jól áll, akár egy zsák is.
2 perc múlva kilibbentem az estélyiben és az üzletben mindenkinek elállt a lélegzete.
- Azt hiszem, hogy adja vissza az oklevelét! - állapította meg apa a nőnek.
- Elnézést kérek, szörnyen sajnálom - mondta az eladó bocsánatkérően.
- Apa, ezt szeretném.
- Hát persze, hogy ezt! - ért egyet.
Miután apa fizetett, visszaültünk az autóba. Pár perc múlva megint megálltunk, egy ékszerbolt előtt.
- Apa, ez már tényleg nem szükséges.
- Tudtam, hogy nem akarod majd, így csak kölcsönözni fogjuk. Viszont ezután sajnos el kell válnunk. Elviszünk a kedvenc szépségszalonodba és érted küldök egy kocsit majd.
- Rendben - feleltem.
Majd sikerült fél óra alatt kiválasztani egy fekete gyémánt karkötőt és hozzá illő apró fülbevalót meg egy gyűrűt. Nyakláncot nem akartam, mert szerintem nem szükséges. 
Miután felékszerezett apa, a szépségszalon előtt elváltunk.
- Este találkozunk! - mondta.
- Igen! Puszi!
- Szia Drágám!
Olyan kedvesen fogadtak rég nem látott ismerőseim a szalonban, ahogy nem is gondoltam volna. Gyönyörű hajat varázsoltak nekem, pedikűrt és manikűrt is kaptam, majd végül egy elkápráztató sminket.
- Köszönöm lányok! - mondtam, mikor elköszöntem tőlük.

Egy autó már kint várt rám, ami hazavitt, ahol már csak a ruhámat kellett felvennem és a hozzá vásárolt magassarkút.
Mire elkészültem és lementem a lépcsőn, apa is készen lett.
- Mindenki odáig lesz érted.