22. fejezet

- De miért nem jó? - tudakolta Ya Ou.
- Szerintem túl nehéz.
- Egyáltalán nem az - felelte Benny.
- Figyeljetek srácok, én nagyon szívesen közreműködök benne. Ha nektek jó, akkor nekem is az - zárta le a témát a szőkeség.
Végül odaértünk az RTL-hez, ahol én szinte kirobbantam az autóból és berohantam az épületbe. Minél távolabb akartam kerülni Olitól és az egész helyzettől.
- Szia Kata! - öleltem át.
- Van valami gond? - tudakolta.
- Oli. Olyan, mint hogyha szomorúbb lenne amiatt, hogy tovább jutottak.
- Micsoda? - nézett rám értetlenül Kata.
- Hát én sem értem. Mindegy. Csináljuk a dolgunkat!
Barátnőmmel beültünk a nézőtérre és onnan figyeltük a próbát. A két mentor tökéletesen megoldotta a feladatot, szerintem remekül sikerült a szám, bár Oli két sort volt hajlandó csak elénekelni belőle. A koreográfiát pedig egyszerűen megoldották: csak besétálnak és egy sorban megállnak.
Közben mi pedig úgy döntöttünk Katával, hogy hátra megyünk és összeállítjuk a fiúk szereléseit estére, mert túl haszontalannak éreztük magunkat a nézőtéren ülve.
Nagyjából másfél óra múlva jöttünk vissza, pont akkor, mikor már a saját dalukat próbálgatták. Bruno Marstól a Locked out of heavent. Végighallgattam egyszer és valahogy nem tetszett. Nem tudtam rájönni, hogy mi nem jó, de valami nem stimmelt. Felálltam a székből és előrébb mentem. A mentorasztalnak dőltem és onnan figyeltem a srácokat. Valami még mindig nem volt jó, de nem tudtam, hogy szóljak-e. Lehet, hogy csak nekem nem jön át a dolog.
- Fiúk! - kezdtem. - Valami nem stimmel. Nem olyan ez a produkciótok, mint szokott lenni. Olyan, mintha mind a négyen külön énekelnétek.
- Igazad van - szólalt meg Oli leghátulról.
- Nem akarok beleszólni, mert a zenei részéhez nem értek, de szerintem több együtt éneklés kellene bele.
- Akkor fiúk, próbáljuk meg úgy! - mondta végezetül Szikora Robi.
A változtatásokkal együtt már sokkal jobb lett, és szerencsére ezt ők is így érezték.
- Hihetetlen vagy! Köszönjük! - szólt Benny.
- Köszönöm! Szerintem tartsatok egy kis szünetet! Az asztalon megterítettünk.
- Köszönjük! - felelték egyszerre.
Nagy meglepetésemre a haspók Oli nem a kaját célozta be, hanem engem. Megállt velem szemben, és megfogta a kezeimet.
- Ugye meg tudsz nekem bocsátani, amiért olyan szemét voltam? Én nem is tudom, hogy mi ütött belém. Talán már úgy gondoltam, hogy kiestünk. És aztán hirtelen jött ez. És most itt vagyunk és próbálunk, és tudom, hogy mind ez neked köszönhető. Én meg tök szemét voltam veled. Ne haragudj kérlek!
- Nem haragszom - feleltem és átöleltem majd megcsókolt.
- Minden rendben lesz - mondtam neki. 
- Tudom.
Majd visszamentek próbálni, én pedig visszaültem Kata mellé.
- Minden rendben? - tudakolta tőlem.
- Igen - válaszoltam egy halvány, de őszinte mosollyal.
- Ennek örülök.
Hajnal háromnegyed négykor döntöttek úgy a fiúk, hogy most már nem próbálnak tovább. Én pedig gyorsan riasztottam a kisbuszt utána meg Katával mindent elpakoltunk. 
Az autóban Oli mellett ültem, aki végig a kezemet fogta, ami nagyon jól esett.
- Nem alszol velem? - kérdezte.
- De, szívesen - feleltem és közelebb bújtam hozzá majd a vállára hajtottam a fejemet.
Annyira jó volt úgy elaludni, hogy átkarol és érzem, ahogyan lélegzik, ahogyan dobog a szíve. Leírhatatlan érzés számomra. Csak akkor vagyok egész és teljes, ha ő ott van velem. Nélküle egyre inkább kezdem magam elveszettnek érezni. 
Délelőtt 10 órakor volt ébresztő, ugyanis a srácoknak is részt kell venniük a főpróbán, rólam nem is beszélve.

Szerencsémre mindig van a kocsi csomagtartójába berakva egy szett nekem, így Barnabást megkértem, hogy jöjjön ide a Cordiába, Oli pedig leszaladt érte.
Ezt az egyszerű virágos ruhát vettem fel egy fekete leggingsszel meg a tegnapi kabátommal, táskámmal és egy bakanccsal.
Amint elkészültünk, már rohantunk is be az RTL-be, ugyanis 11 órakor kezdődött a főpróba. Reggelire nem volt már időnk, ezért telefonáltam Katának, hogy segítsen intézni valamit.
Mire odaértünk, ő már a fiúk öltözőjében terülj-terülj asztalkámat rendezett.
- Hűha Kata! - mondta Sziki, miközben átölelte a barátnőmet.
Aztán mind az öten neki álltunk falatozni. Pontban 11 órakor elfoglaltam a helyemet a nézőtéren és végigpróbáltuk az egész esti adást. A fiúk nagyon ügyesek voltak, mert minden tökéletesen zajlott le. 
- Bármit kértek ebédre, én állom - mondtam nekik utána.
- Ezt ki kell használnunk! - felelte Olivér, miközben hátulról átkarolt.

 - Szóval mit kértek? - tudakoltam tőlük.
- Pizza! - válaszolta Ya Ou.
- Tényleg! - helyeselt Oli.
- Nektek is jó lesz? - néztem Sziki és Bence felé.
Mind a ketten bólogattak, így rendeltem 6 vegyes pizzát.
Míg nem érkezett meg az ételünk, leültünk a büfé elé kávézni, mert kezdtünk elálmosodni, hisz az éjjel egyikünk sem aludt sokat. Utána meg beettünk a pizzából, majd a fiúk eltűntek a fodrászok és sminkesek kezei között, én pedig felmentem az irodámba. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Egyszerűen annyira izgultam a srácokért, hogy nem tudtam leülni és egy helyben maradni. Nem bírtam, így hát fel-alá járkáltam az irodámban. Majd nem sokkal később Kata is csatlakozott hozzám, mert ő is hasonló cipőben járt, mint én.
- Remélem, hogy minden rendben lesz a srácokkal - törte meg barátos nőm a csendet.
- Én is nagyon remélem. Tényleg, mennyi az idő?
- Fél hét - felelte.
- Akkor még fél óra.
Amennyire izgultunk, annyira tökéletesen sikerült minden. Az adás hiba nélkül ment, és a fiúk is remekül teljesítettek. Innentől kezdve már csak szavazókon múlik. Én már vagy 100 db-ot küldtem.
Az élő show után jött még az After-X. Nem beszéltünk semmit Olival, de volt egy olyan érzésem, hogy a mai estét megint a Cordiában fogom tölteni, ezért Barnabás segítségével gyorsan elugrottam pár cuccomért a hotelba, majd visszamentem az RTL-be. A fiúk pont akkor végeztek.
- Már épp kezdtem izgulni, hogy merre vagy. Az egyik pillanatban még ott álltál a kamerás emberke mellett, utána meg eltűntél.
- Dolgom akadt - válaszoltam mosolyogva majd átöleltem az én szőkeségemet. - Olyan ügyesek voltatok ma este!
- Köszönöm - mondta és megpuszilta a fejem búbját.

- Amúgy, - folytatta - mit szólnál hozzá, hogy ha ma este is a Corvin sétányon aludnál? 

Először elmosolyodtam a kérdésén, mert úgy látszik, hogy kezdem már ismerni őt.

- Képzeld, számítottam erre a kérdésre - feleltem és felmutattam a kezemben lévő táskát.

- Akkor igen?

- Igen!

Majd megcsókoltam. 

Az éjszaka ma is rövid volt, de ez a kevés alvás Oli mellett pihentetőbb a számomra mindennél.

21. fejezet

A Katával töltött ebéd után folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy vajon mi lehet Olival. Tényleg nem érdeklik a cikkek? Plusz amiatt is aggódtam egy kicsit, hogy nem vette fel a telefonját. De megnyugtattam magam, hogy csak azért nem, mert alszik. Hisz én utasítottam őt arra, hogy pihenjenek a srácokkal.

Az Oli miatti aggódás azt hozta ki belőlem, hogy egész délután telefonálgattam az ügyükben és az összesnek lekiabáltam a fejét, de semmit sem értem el.

Este hatkor ott ültem a székben és bámultam kifelé az ablakon. A tegnapi estém valahogy sokkal jobban tetszett!

Nagy nehezen arra jutottam, hogy ellátogatok a Cordiába, annak ellenére, hogy egész nap nem vette fel nekem a telefonját a szőkeségem.

A kocsiban azon gondolkodtam, hogy amennyire tiszta és egyértelmű volt tegnap minden, ma annyira aggasztó és ködös.

A jármű megállt, én pedig kiszálltam. A szívem a torkombam dobogott. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, így hát felrohantam a lépcsőn, hogy minél hamarabb szembe nézhessek vele.

Kopogtam, amire rögtön léptek zaja válaszolt. Ya Ou nyitott ajtót.

- Szia! - köszöntött világfájdalmas arccal.

- Szia! Itt meg mi a nyavalya van? Azt mondtam, hogy kollektív pihenést tartsatok, nem azt, hogy kollektív búslakodást!

Ugyanis amint beléptem, a bú és komorság hangulata rögtön megcsapott. Körbenéztem, és meg is találtam az én Olivéremet, aki éppen a terasz korlátjának támaszkodva bámulta a péntek esti Corvin sétányt. 

Kimentem hozzá, és hátulról átkaroltam, a fejemet pedig a hátára hajtottam. Kezeivel megszorította az enyéimet.

- Mi a baj? - tettem fel a világ leghülyébb kérdését, mert meg akartam törni a kínos csendet.

- Minden! - felelte ingerülten, majd megfordult, hogy velem szemben legyen, és fájdalmasan folytatta. - Részben igazuk volt a mai cikkeknek.

- Mégis miben? - tudakoltam tőle értetlenül. - Miben lett volna igazuk azoknak a hülye haszonleső firkászoknak?

- A Patocska-átok! Harmadszorra indultam és megint veszítettem! Érted? Mindent feladtam a zenéért, és úgy néz ki, hogy hiába. Pincérkedtem Németországban meg Angliában is, és minden egyes reggel mikor felkeltem, csak az járt a fejemben, hogy a zene miatt csinálom. De nem kellek az embereknek! Nem kíváncsiak rám! Már rég észbe kellett volna kapnom! 

- Ne csináld ezt! - intettem le. - Ne ostorozd magad, mert valahol mélyen te is tudod, hogy ez nem igaz. Te egy csodálatos ember vagy! És tudod mit, az emberek a bolondok, amiért nem veszik észre, hogy milyen kincs is vagy te valójában! Mert az vagy!

Nem felelt semmit, csak becsörtetett a nappaliba és ledobta magát a kanapéra. Utána mentem, és odaültem hozzá. A fejét felrakta az ölembe, ezért a bal kezemmel elkezdtem cirógatni a haját, míg a másikkal a hasát simogattam. A tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, de nem szólalt meg. A többiek a szobájukban csinálták ugyanezt a szótlan, búslakodós játékot.
Hosszú ideig egyikünk sem mozdult. Csak ültem, ő pedig feküdt. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Mit lehet ilyenkor? Fogalmam sem volt, így hát inkább nem mondtam semmit. És egyszer csak megcsörrent a telefonom, mire mind a ketten összerezzentünk Olival. Ő gyorsan felült, én pedig az Iphone-om után nyúltam, amelynek a kijelzőjén egy külföldi szám volt. Németországból kerestek.
Rövid beszélgetés zajlott le németül, majd gyorsan le is tettem. Oli kérdő tekintettel nézett rám.
- A lényeg az, hogy azért nem született meg eddig a döntés, mert az egyik tulajdonos a hatalmát fitogtatta a többiek előtt. De végre sikerült döntenie, miszerint VISSZAKERÜLTÖK A VERSENYBE!
Szóval gyerünk, kapd össze magad! Hát nem megmondtam, hogy pihenjetek! Úristen! Este 9 óra van! Holnapra össze kell rakni 2 számot! Riadóztasd a többieket! Hát én tudtam, én tudtam, hogy az utolsó pillanatban fognak dönteni! Oli?! Itt vagy?
A szőkeség még mindig ugyanott ült a kanapén, és mereven bámult maga elé.

- Oli! - ráztam meg egy kicsit a vállát.
- Igen? - nézett rám kérdőn.
- Hallottad, amit mondtam? 
- Igen - felelte.
- Akkor szólj a srácoknak! Én hozatok kocsit meg embereket!
Mire ő eltűnt a folyosón, addigra én már riadóztattam is Katát és rendeltem egy kisbuszt. Aztán felhívtam a két mentort, Alföldi Róbertet meg Szikora Robit. Ekkor jelent meg előttem a 4 srác a nappaliban. Nem tudtam eldönteni az arcukról, hogy Oli elmondta-e már nekik a jó hírt, aminek úgy néz ki, hogy csak én örülök.
- Oli? - tudakoltam.
- Még nem mondtam semmit. Azt hiszem, hogy ez a te érdemed.
Ya Ou, Sziki és Bence szeme egyszerre ragyogott fel.
- Én nem csináltam semmit. Szerintem neked kellene.
- Hát skacok, a bíróság döntött. Holnap este újra színpadra állunk.
A három srác egyszerre tört ki örömujjongásba és kaptak fel engem, de Oli még mindig komor volt. Nem tudtam ezt hova tenni, de sajnos időm sem volt rá. Elő kellett még kerítenem Péterffy Lilit is, ugyanis ő lesz a srácok duettpartnere holnap este.
- Megyek, szólok Lilinek, ti addig szedjétek össze a cuccaitokat. Szerintem hajnalig bent leszünk.
Majd kiléptem az ajtón és elindultam a lányok lakásához. 
- Szia! A fiúk tovább mehetnek. Szóval gyorsan kapd össze magad, mert megyünk próbálni. A kocsi már vár ránk.
- Mi? Most? De épp fürödni akartam! Jaj, ne már! - nyafogott.
- 5 perced van. Siess!
Utána sarkon fordultam és ott hagytam. Nem volt kedvem a hisztijéhez. Sokkal inkább aggasztott az előttünk álló éjszaka plusz Oli viselkedése. Miért nem örül? Miért nem?
Mire visszaértem hozzájuk, már kabátban álltak a bejárati ajtónál.
- Hú, de gyorsak vagytok! - mondtam mosolyogva.
- Hát persze! Hisz te ezt elintézted! És ezért örökké hálásak leszünk neked! Hihetetlenül köszönjük neked! - szólt Benny.
- Én nem sokat tettem! De nagyon szívesen! Most viszont menjünk! Sok dolgunk van.
- Jössz te is? - tudakolta meglepődve Oli.
- Hát persze!
Elindultunk lefelé, én pedig bekopogtam Lilihez, aki felcsapta az ajtót.
- Jaj, Istenem, mit kell engem sürgetni?! Még nem vagyok készen.
- Dehogynem! Kabát, cipő és mehetünk.
- Hát persze! Lehet, hogy nálad, de nálam nem - felelte hisztizve.
Erre bementem, levettem egy kabátot és odadobtam a kezébe. 
- A cipőt magadtól is fel tudod venni? - tudakoltam tőle indulatosan.
- Igen! - felelte erélyesen.
- Akkor mehetünk!
Meg is indultunk. Ő ment elől a lépcsőn, én pedig jó hajcsár módjára utána.
Nagy nehezen végül elértünk a kocsihoz. Gyorsan bepattantunk és már siettünk is az RTL-be. Útközben felhívtam Katát.
- Szia! Minden kész van? - tudakoltam.
- Igen, mentorok, minimális stáb. Van egy énektanárunk, de koreográfusunk nincsen.
- Az nem baj, arra úgy sincsen idő. De amúgy mindenki van, aki kell?
- Igen. Én már itt vagyok - felelte.
- Rendben. Mi is érkezünk hamarosan. Amúgy valami ennivalót meg innivalót kéne még szerezni. Meg tudnád oldani?
- Hát persze! - válaszolta.
- Okés. Köszönöm. Szia!
- Szia!
Majd leraktuk, én pedig hátrafordultam az anyósülésről a többiekhez:
- Eléggé hosszú éjszaka elé nézünk. Először a duettel kezdünk, hogy Lili hamarabb végezhessen. Viszont gyorsan ki kellene találni, hogy mit fogtok énekelni.
- Mit énekeljünk? - kérdezte Ya Ou.
- Valami olyan kellene, ami alapból duett - mondta Benny.
- Igen, az jó lenne - helyeselt Sziki.
- Broken strings? - dobtam be az ötletemet.
- Hé, az tök jó! - mondta Benny.
- Szerintem is! - felelte Ya Ou.
- Egyetértek - szólt Lili.
- Tökéletes! - örvendezett Sziki.
Mindenkinek tetszett az ötletem, kivéve Olit.
- Szerintem nem jó, de mivel a többség dönt, azt hiszem lényegtelen, hogy én mit mondok.
Hát meg kell mondjam, hogy nagyon rosszul esett, amit felelt. Nem értem, hogy mi ütött belé, de nem tetszett a változás.

20. fejezet

Ott állt fent azon az aprócska dobogón, mellette pedig ott gitározott a barátja. Én pedig totálisan és teljesen máshol voltam. Fizikailag még mindig a kávézóban ültem, de igazából valamilyen álomvilágban éreztem magam. 
Tudtam, hogy nekem énekel. Rám nézett és látszott, hogy nekem szól minden egyes hangjegy, ami elhagyja az ajkait. 
És innentől kezdve nem érdekelt már, hogy csak hétfő óta ismerem jobban, nem érdekelt, hogy mit írtak rólunk vagy, hogy mit fognak, hogy nem is tudom, hogy most együtt vagyunk-e vagy sem. Semmi sem érdekelt, csak az, hogy ő van és én vagyok! És, ez az egész, ami köztünk van. Fogalmam sincs róla, hogy miért, de az az érzésem, hogy már ezer éve ismerem, és hogy valami megmagyarázhatatlan szál köt hozzá és nem akarom ezt elvágni. Soha, de soha!
Milyen vicces a sors! Ha nem jövök ide, pedig mennyit gondolkodtam rajta, akkor nem ismerem meg Őt és ugyanúgy élném az életemet, mit sem sejtve arról, hogy mi várna itt rám: a mindent elsöprő szerelem!
Minden kétségem elmúlt kettőnkkel kapcsolatban. Csak ittam a szavakat, amiket énekelt és beléptem az álomvilág kapuján. Elengedtem minden aggodalmamat és élveztem azt, ami van. 
Amúgy a One Direction Little Things című számát énekelte. A végére teljesen elolvadtam és mindent tisztán láttam!
- Hogy tetszett? - kérdezte izgatottan, de láttam rajta, hogy egy kicsit zavarban is volt.
- Hogy tetszett? Szerinted? - tudakoltam tőle, miközben sokat sejtetően rámosolyogtam.
- Akkor tetszett?
- Hát persze! Hihetetlen vagy! Egyszerűen csodálatos volt! Legszívesebben egész nap ezt hallgatnám, ahogyan ezt énekled nekem - feleltem és szorosan átöleltem majd megcsókoltam őt.
Próbáltam minden új érzésemet beleadni abba a csókba, hogy tudja, mi a helyzet velem.

- Annyiszor eléneklem neked ezt a számot, ahányszor csak szeretnéd!

- Vigyázz, mert a szavadon foglak!  
10 körül indultunk hazafelé. 
- Hát akkor jó éjszakát! - köszönt el a szálloda előtt.
- Te most viccelsz? A mai este után nem engedlek haza!
- De nem azért énekeltem, hogy lefeküdj velem! - felelte kicsit döbbenten.
- Ki beszélt itt arról? Azt szeretném, hogy velem aludj! Nagy kérés ez?
- Nagyon szívesen itt alszom!
Majd felmentünk a lakosztályomba. Nem tudom leírni, hogy milyen érzés volt a karjaiban elaludni és azzal a tudattal lehunyni a szemeimet, hogy reggel az első pillantásommal őt fogom majd látni.
Ez volt életem legeslegjobb estéje és éjszakája és azt akartam, hogy soha ne érjen véget. Minden annyira tökéletes volt. A vacsora, a zene, a meglepi éneklése. Kompletten az egész. És persze a dalba bújtatott vallomása.
De eljött a reggel és reméltem, hogy minden ott folytatódik, ahol tegnap este abbamaradt. 

Ébren voltam már, de nem mertem kinyitni a szemeimet, így csak feküdtem ott és reménykedtem a legjobbakban. 
Egyszer csak az az érzésem támadt, hogy engem néznek. Így hát kinyitottam a szemeimet és ez a látvány fogadott. Oli már ébren volt, és engem nézett, ahogy alszom.
Igen, azt hiszem, hogy minden ott folytatódik, ahol tegnap este abbamaradt.
A szőkeség még mindig mosolyogva bámult rám. Nem szólalt meg és én sem akartam elrontani a pillanatot. Nem érdekelt, hogy elkésem, vagy az, hogy smink nélkül, kócosan lát engem. Egyik sem volt fontos, csak az, hogy ott fekszik mellettem és így néz rám.
- Jó reggelt! - szólalt meg először és éreztem, ahogyan átkarol a paplan alatt.
- Neked is jó reggelt! - feleltem és közelebb bújtam hozzá.
- Hogy aludtál itt? - tudakoltam tőle.
- A legeslegjobban! És te?
- Én is! Sőt, legszívesebben egész nap itt lennék veled, ha kivehetnék egy szabadnapot, de sajnos nem tehetem. Megyek, letusolok meg elkészülök gyorsan. Addig rendelsz valami reggelit magunknak?
- Hát persze! - felelte és megcsókolt. Kb. 10 perc múlva tudtam csak otthagyni őt, akkor is csak nagy nehézségek árán.
Majd gyorsan elszaladtam a fürdőbe és lezuhanyoztam aztán a szekrényem előtt állva gyorsan kitaláltam, hogy mit akarok felvenni. Valamiért ma nagyon csinos szerettem volna lenni.

Egy egyszerű fehér csőfarmert vettem fel egy 3/4-es ujjú fekete peplumos felsővel és egy ugyanolyan színű magassarkúval. A táskám meg a kabátom a tegnap esti maradt.
- Gyönyörű vagy! Mint mindig! - ölelt át Oli hátulról. 
Ő még mindig csak egy bokszerban volt, amit egyáltalán nem bántam.
Megfordultam és az egyik kezemmel végigsimítottam a hasán, amire ő összerezzent.
- Óvatosan! Túlhevült állapotban vagyok! - mondta mosolyogva és megcsókolt.
Most már én is túlhevültem, de szerencsénkre, pont csengettek, így nem tettünk semmi elhamarkodottat.
- Reggeli! - kiáltott fel a szőkeségem.
Kinyitottam az ajtót és betoltam a kiskocsit.
Leültünk az asztalhoz és szépen megreggeliztünk. Oli kb. mindenből rendelt, amit reggelire kérhet az ember, szóval bőségesen beettem. 
- Mit csinálsz ma? - tudakoltam tőle.
- Semmit. 
- Mint főnökötök tanácsolom, hogy ma próbáljatok meg minél többet pihenni, mert kinézem belőlük, hogy az utolsó pillanatban írnak majd, hogy visszajöhettek. Szóval, ha visszamész a Cordiába, kollektív alvást tartotok a srácokkal.
- Ha nagyon szeretnéd, akkor legyen. Bár nem látom sok értelmét.
Az evés után rohantunk le a kocsihoz, ugyanis már háromnegyed 10 volt. Barnabás ma reggel is újságokkal a kezében várt.
- Nem érdekel! - mondtam mosolyogva.
- Ma nem te vagy a téma! Hello, Oli.
- Szeva! - köszönt a szőkeségem is.
- Hanem kicsoda? - tudakoltam értetlenül.
- Ő - mutatott az én Olivéremre.
- Én? - kérdezte csodálkozva.
Majd beszálltunk a kocsiba és elkezdtük bújni a lapokat. Hát nem kellett volna!
" Patocskának harmadszorra sem sikerült az X-Faktor " meg " Döntöttek! A ByTheWay nem térhet vissza a versenybe! Patocska-átok? " végül " Patocska robbantotta szét a Ya Ou-Elisabeth párost, ezért kellett távozniuk "
Próbáltam rájönni, hogy mit érezhet Oli, de úgy láttam rajta, hogy egyáltalán nem érdeklik a cikkek, aminek nagyon örültem. Mikor megérkeztünk a Cordiához, megfogtam a kezét.
- Minden rendben van?
- Igen! - felelte mosolyogva.
- Hívlak, hogy ha megtudok valami újat! És aludjatok! Érzem, hogy hosszú éjszakánk lesz!
Utána kiszállt az autóból, én pedig mentem dolgozni. Annyira büszke voltam rá, hogy ilyen jól tudja kezelni ezt a helyzetet. Kár, hogy én tegnap nem tudtam így.

A mai napom teljesen átlagos volt. Szokásos megbeszélésékkel és teendőkkel telt el. Az ebédszünetemet Katával töltöttem. Olyan jót beszélgettünk! 

- És mizujs veletek? - tudakolta tőlem.

- Hát tegnap éjjel először aludtunk együtt.

- Hűha! - mondta mosolyogva.

- De nem történt semmi olyan! Csak aludtunk! De olyan jó volt! Meg az egész este! Képzeld, elvitt engem egy kávézóba, ahol az egyik régi barátja énekelt tegnap. Egyszer csak kiment a mosdóba és utána a színpadon bukkant fel és elénekelte nekem a Little Things című számot!

- Ne már! Akkor most már tényleg elhiszed, hogy komoly köztetek a dolog? 

- Igen - feleltem mosolyogva. - És veletek mi a helyzet?

- Még csak a távolról ismerkedünk résznél tartunk, de azt elmondhatom, hogy nagyon kedvelem. Olyan aranyos és kedves meg figyelmes!

- Oda sem figyelünk, és ByTheWay csajok leszünk! - mondtam neki viccelődve.

- Jaja! És amúgy Oli mit szólt a ma reggeli lapokhoz?

- Konkrétan semmit! Olyan büszke vagyok rá, hogy ő ilyen könnyedén tudja venni a dolgokat! Bezzeg én tegnap!

- Tényleg nem zavarja? Mert azért elég rendesen lehúzták.

- Tényleg nem - feleltem könnyedén, de az agyamban a kerekek elkezdtek forogni.

Mi van, ha csak álca volt ez az egész " könnyedén veszem, nem érdekel" dolog? Bízom benne, hogy nem.

19. fejezet

Habár az egész délutánt végigdolgoztam, ebéd szünet nélkül, közben folyamatosan a menedzser téma járt a fejemben. Mivel nem tudtam, hogy mitévő legyek, Katától kértem segítséget.
- Figyelj, szerintem apukád Németországból nem sok mindent tudna tenni, viszont én tudok pár nagyon jó menedzsert. Például ott van Rubin Kata, ő a legjobb a szakmában. Hívd fel és kérdezd meg tőle, hogy mit csinálj.
- Igazad van. Köszönöm! - feleltem hálás mosollyal.
Rögtön ki is kereste nekem a számát és én felhívtam. Igazából nem tartott sokáig a beszélgetés, ugyanis egy fő kérdést tett fel: együtt vagyok-e Olival vagy nem. Persze nem tudtam erre válaszolni. Azt mondta, hogy amíg erre nem vagyok képes felelni, addig ő nem tud segíteni. Remek! Biztos, hogy nem fogok odamenni Patocska Úrhoz és megkérdezni, hogy most akkor járunk-e. Úgy, hogy jegelem a dolgot és nem fogok foglalkozni azzal, hogy mit írnak rólam a firkászok.
Ma este is a szokásos időben hazamentem a szállodába, ahol rögtön le is tusoltam és megmostam a hajamat. Beletekertem egy törülközőbe és felkaptam magamra egy köntöst, majd megálltam a szekrényem előtt. Semmi elképzelésem sem volt arról, hogy mit kellene felvegyek. Valami félig csini kellene. De szoknya vagy nadrág? Vagy esetleg valami ruha? 
Gyorsan felmentem az internetre ötletet gyűjteni.

Végül egy egyszerű farmeringet kaptam fel egy fekete szoknyával meg egy fekete magassarkú csizmával. Majd kikerestem a kedvenc Louis Vuitton táskámat, amit jó ideje nem is hordtam. 
Visszamentem a fürdőbe, ahol kicsit begöndörítettem a hajamat és megcsináltam egy alap sminket. 7 órára már végeztem is, ezért leültem az egyik fotelba és a kezembe kaptam az egyik kedvenc könyvemet, a Büszkeség és balítéletet. Kicsit beleolvastam fél nyolcig, amikor is megszólalt a csengőm.
Én, mint egy kamaszlány rohantam az ajtóhoz, amin nagyon meglepődtem. 
- Szia! - rántottam fel a közénk álló fadarabot.
- Hello! - felelte Oli és átölelt, majd egy apró csókot lehelt az ajkaimra. - Mehetünk? - tudakolta.
- Persze, csak felkapom a kabátomat meg a táskámat. Gyere addig be!
Én közben hátra rohantam a szekrényemhez, és mire visszatértem, a szőkeség már a kedvenc könyvemet bújta, pont ott, ahol nyitva hagytam, a kedvenc idézetemnél. "
Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát. "

 - Te is szereted ezt a könyvet? - tudakoltam tőle.
- Igen - felelte némi szünet után.
Nem akartam, hogy félreértse a dolgot, de tudtam, éreztem, hogy már megtette. 
- Akkor mehetünk! - mondtam.
- Okés! - felelte elgondolkozva majd elindult az ajtó felé.
Némán sétáltunk ki az esti belváros forgatagába. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom vagy miről kéne beszélnem. Semmi normális téma sem jutott akkor az eszembe.
- Bocsi, csak egy kicsit elgondolkoztam - szólalt meg félúton Oli. - És még nem is mondtam neked, hogy milyen gyönyörű vagy ma este is!
Közben pedig megállt és a derekamnál fogva egyre közelebb húzott magához. Alig pár centire voltak az ajkaink egymástól. Figyeltük a másik lélegzetét és mind a ketten ziháltunk. Majd megcsókolt és megint elolvadt körülöttem a világ. Nem létezett semmi más csak ő meg én. Én meg ő. 
- Azt hiszem, hogy egy kicsit sietnünk kell, hogy odaérjünk! - szólalt meg a csók után.
- Igen! - feleltem, mert láttam az órámon, hogy 10 percünk maradt csak.

A hely már kívülről is nagyon tetszett, hát még belülről! Kicsit sejtelmesen volt megvilágítva, de szerintem csak a mai élő zenés est miatt.
Amint beléptünk, Oli elkérte a kabátomat és eltűnt vele, majd visszatért egy sráccal, aki a haverja. Ő fog énekelni. Elvileg még a középsuliból ismerik egymást. Sajnos nem nagyon figyeltem oda arra, amit mondott, mert a gondolataim valahol máshol jártak.
- Képzeld, szereztem VIP helyet! - mondta Oli és a kezemet megfogva húzott maga után. Egy gyönyörű sarok lett a miénk, rögtön az első sorban. 
- Szép munka! - válaszoltam mosolyogva. - Nincs véletlenül egy ismerősöd a bandában?
- Hát az egyiket láttam már valahol.
Jól éreztem magam vele. Sőt, jobban, mint jól. Kezdtem úgy érzékelni, hogy vele voltam csak egész. És ez 3-4 nap után szerintem nem volt a helyénvaló, de nem érdekel. Nem hagyom, hogy bármi is elrontsa ezt, ami most van, mert tetszik.

-Mit együnk? - tudakolta tőlem a szőkeség, miközben az étlapot böngészte.
- Nem tudom. 
Minden olyan finomnak tűnt.
- Én inkább azon gondolkozom, hogy mit igyak - mondtam.
- Ott a pont! - válaszolta Oli egy hatalmas mosoly kíséretében.
Nem sokkal később megjelent a pincér, mi pedig leadtuk a rendelésünket. Közben pedig lassan elkezdődött a zene.
Miután megvacsoráztunk, pont szünet lett, így kicsit beszélgettünk. 20 perc múlva Oli ismerőse újra visszaült a színpadra játszani, de akkor már nem egyedül. Az én szőkeségem is vele tartott. Azt mondta, hogy a mosdóba megy, de úgy látszik, hogy nem talált vissza hozzám. Vagy csak én nem tudok valamiről?

18. fejezet

Miután hazamentem, rögtön lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba aludni. Olyan jól éreztem magam a mai nap. Minden olyan tökéletes volt. Ellentétben a reggellel.

Egy világos farmert vettem fel egy fehér inggel és egy homok színű pulcsival meg bokacsizmával. Idáig minden tökéletesen ment. 
Mint ahogy minden reggel, most is lesétáltam Barnabáshoz. Ő már ott várt rám az autó mellett. De most sajnos 2 újság is volt a kezében.
- Jó reggelt! - mondta és a kezembe nyomta a lapokat.
 Kb. 1 percembe telt átfutni az engem érintő cikkeket és dühbe gurulni. De úgy igazán! Amikor annyira mérges leszel, hogy legszívesebben mindent széttépnél, ami a közeledben van, és mindent püfölnél és törnél meg zúznál. Hát ilyen állapotba kerültem.
Próbáltam lenyugodni, és az úton még vagy 20-szor elolvastam újra meg újra az írásokat, de mindig ugyanoda lyukadtam ki: iszonyat mérges lettem.
" A főnök úgy váltogatja a ByTheWayes srácokat, mint más a fehérneműt. Egy héttel ezelőtt még Ya Ou volt terítéken nála, a héten már Olivér. Vagy a fiúk akarnak nagyon benyalni, vagy a főnökasszonynak van sok szabadideje."
A másik kedvencem: " A ByTheWayt a Rudas lány ejtette ki. " A cikk folytatás: " Bennfentesek szerint azért kellett távozniuk a srácoknak, mert komoly nézeteltérés alakult ki Ms. Rudas és Ya Ou Feng között, ugyanis Olivér belépett harmadiknak. "
Amint felértem az irodámba, levetettem magamat a kanapéra és ott fetrengtem. Nem sokkal később Kata lépett be.
- Ne csináld ezt, Elisabeth! Ezeket csak azért írták, mert nem tudnak miről plusz így több példányt adnak el. Ne foglalkozz velük!
- Ügyvéd! - pattantam fel egy ötlettől vezérelve. 
Gyorsan kiborítottam az asztalomra a táskám tartalmát, hogy minél hamarabb megtalálhassam az Iphone-omat. Azonnal tárcsáztam a családi ügyvédünket, aki sokat nem tehet, ugyanis Németországban él és német, de azért felhívtam és felvázoltam neki a helyzetet. Azt mondta, hogy valótlan állítások és becsületsértés miatt perbe lehetne fogni őket, de felesleges. Helyette inkább azt tanácsolta, hogy fogadjak fel egy menedzsert és adjak pár interjút. Hát nem nyugtatott meg!
Az egész délelőttömet azzal töltöttem, hogy fel s alá járkáltam az irodában és a kezemben lévő cikkeket elemeztem. A fejem már zsongott a rengeteg mocsoktól, amit összehordtak rólam meg a fiúkról. Így is olyan nehéz nekik! 
Kata már nem bírt velem. Ott ült előttem a kanapén és a fejével követte az utamat. Balra-jobbra, majd újra és újra.
Egyszer csak valaki hirtelen feltépte az ajtómat és becsörtetett az irodámba. Annyira koncentráltam a járkálásra, hogy nem is foglalkoztam a látogatóval. Még az sem érdekelt, hogy nem is kopogott.
Majd felnéztem, és észrevettem, hogy Oli áll előttem. Erős mozdulattal kikapta a kezemből az újságokat és úgy egybe az egészet kettétépte.
- Ne törődj ezekkel a hülyékkel! - mondta és a két tenyere közé fogta az arcomat.
Kata gyors léptekkel magunkra hagyott minket.
- Te és én nagyon jól tudjuk, hogy mi van köztünk és ez a lényeg! Nem az a sok firkász! Érted?
Nem tudtam megszólalni, úgy hogy csak bólogattam.
- Kedvellek téged! Már mondtam neked! És imádok veled lenni, és nem azért vagyok veled, mert be akarok nyalni nálad. És Ya Ou sem azért volt. És nem miattad estünk ki! 
- De olyan nehéz! - fakadtam ki pár könnycsepp kíséretében.
- Kérlek ne! Nyugodj meg! Ne törődj ezekkel a hülyeségekkel! Velem foglalkozz! Csak velünk!
Bólogattam majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira, amire ő hevesen válaszolt. Kb. 10 perc múlva toltam el őt magamtól nagy zihálások közepette.
- Huhh - mondtam.
- Hát, igen! - felelte Oli mosolyogva.
Ezután megfogta a kezeimet és a szemembe nézett. Így álltunk ott az irodám közepén percekig.
- Mit csinálsz ma este?- tudakolta, megtörve a csendet.
- Hát még semmit. 
- Este a Ring cafeban fog énekelni egy barátom és megkért, hogy menjek el. Nem jönnél velem?
- De, szívesen! Jól hangzik! - feleltem boldogan.
- Amúgy meg fogadj fel egy menedzsert! Szerintem jót tenne. De a te döntésed.
- Ma már te vagy a második, aki ezt tanácsolja nekem, szóval lehet ebben valami igazság - válaszoltam elgondolkozva.
Lehet, hogy tényleg kellene szereznem egy menedzsert. De ehhez fel kellene hívnom apát, és elmondani neki a helyzetet. De ezt nem tudom megtenni. Nem merem, mert félek attól, hogy mit fog szólni a pasi ügyeimhez, amik eddig nem voltak. Most meg idejöttem egy komoly munkát elvégezni, és erre ez történik.
- Mi a baj? - tudakolta Oli, mert a kelleténél tovább elidőztem a töprengésemmel.
- Semmi, semmi! - válaszoltam gyorsan. - Csak azon gondolkoztam, hogy hol keressek menedzsert.
- Hát szerintem ezzel nem lesz problémád.
- Remélem. És amúgy milyen hely is ez a Ring cafe?
- Nem kell kiöltöznöd. Egy teljesen egyszerű kávézó az Andrássy úton, nem messze az Oktogontól. Simán mehetünk tőled gyalog.
- Ez jól hangzik. És pontosan mikorra is kéne elkészülnöm? - kérdeztem tőle, miközben ő a karjaiban tartott engem, és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Hát mondjuk fél nyolcra, mert nyolckor kezdődik.
- Ezt megbeszéltük! - feleltem és egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
Pár perc múlva ki kellett bújnom az öleléséből, ugyanis dolgoznom kellett, amit egész délelőtt nem tettem meg. Láttam, hogy lebiggyesztette az ajkait.
- Jaj, sajnálom! - mondtam neki. -  De csinálnom kell valamit, mert reggel óta csak itt nyavalyogtam és ezernyi dolgot kell elintéznem. De nyugodtan maradj itt, közben tudok veled beszélgetni.
- Nem, igazad van. Megyek, majd este találkozunk. 
A jobb kezével finoman megfogta az államat és egy forró csókkal búcsúzott tőlem. Az ajtóban megállt és visszanézett rám egy félmosoly kíséretében, amitől rögtön el is olvadtam.
- Nem tudtál meg valami újat? - tudakolta.
- Sajnos nem. De neked fogok elsőként szólni.
Majd még egy gyors pillantást vetett rám és csak arra lettem figyelmes, hogy az ajtó be is csukódott mögötte, én pedig az üres levegőt néztem. Már most hiányzott nekem, de még magamnak sem akartam beismerni. Épp 3 napja volt az első randink, de nekem mégis olyan érzésem van, mintha ezer éve ismerném. Mintha mindig is az életem része lett volna. És ez nagyon furcsa, de egyben nagyon jó is.