20. fejezet

Ott állt fent azon az aprócska dobogón, mellette pedig ott gitározott a barátja. Én pedig totálisan és teljesen máshol voltam. Fizikailag még mindig a kávézóban ültem, de igazából valamilyen álomvilágban éreztem magam. 
Tudtam, hogy nekem énekel. Rám nézett és látszott, hogy nekem szól minden egyes hangjegy, ami elhagyja az ajkait. 
És innentől kezdve nem érdekelt már, hogy csak hétfő óta ismerem jobban, nem érdekelt, hogy mit írtak rólunk vagy, hogy mit fognak, hogy nem is tudom, hogy most együtt vagyunk-e vagy sem. Semmi sem érdekelt, csak az, hogy ő van és én vagyok! És, ez az egész, ami köztünk van. Fogalmam sincs róla, hogy miért, de az az érzésem, hogy már ezer éve ismerem, és hogy valami megmagyarázhatatlan szál köt hozzá és nem akarom ezt elvágni. Soha, de soha!
Milyen vicces a sors! Ha nem jövök ide, pedig mennyit gondolkodtam rajta, akkor nem ismerem meg Őt és ugyanúgy élném az életemet, mit sem sejtve arról, hogy mi várna itt rám: a mindent elsöprő szerelem!
Minden kétségem elmúlt kettőnkkel kapcsolatban. Csak ittam a szavakat, amiket énekelt és beléptem az álomvilág kapuján. Elengedtem minden aggodalmamat és élveztem azt, ami van. 
Amúgy a One Direction Little Things című számát énekelte. A végére teljesen elolvadtam és mindent tisztán láttam!
- Hogy tetszett? - kérdezte izgatottan, de láttam rajta, hogy egy kicsit zavarban is volt.
- Hogy tetszett? Szerinted? - tudakoltam tőle, miközben sokat sejtetően rámosolyogtam.
- Akkor tetszett?
- Hát persze! Hihetetlen vagy! Egyszerűen csodálatos volt! Legszívesebben egész nap ezt hallgatnám, ahogyan ezt énekled nekem - feleltem és szorosan átöleltem majd megcsókoltam őt.
Próbáltam minden új érzésemet beleadni abba a csókba, hogy tudja, mi a helyzet velem.

- Annyiszor eléneklem neked ezt a számot, ahányszor csak szeretnéd!

- Vigyázz, mert a szavadon foglak!  
10 körül indultunk hazafelé. 
- Hát akkor jó éjszakát! - köszönt el a szálloda előtt.
- Te most viccelsz? A mai este után nem engedlek haza!
- De nem azért énekeltem, hogy lefeküdj velem! - felelte kicsit döbbenten.
- Ki beszélt itt arról? Azt szeretném, hogy velem aludj! Nagy kérés ez?
- Nagyon szívesen itt alszom!
Majd felmentünk a lakosztályomba. Nem tudom leírni, hogy milyen érzés volt a karjaiban elaludni és azzal a tudattal lehunyni a szemeimet, hogy reggel az első pillantásommal őt fogom majd látni.
Ez volt életem legeslegjobb estéje és éjszakája és azt akartam, hogy soha ne érjen véget. Minden annyira tökéletes volt. A vacsora, a zene, a meglepi éneklése. Kompletten az egész. És persze a dalba bújtatott vallomása.
De eljött a reggel és reméltem, hogy minden ott folytatódik, ahol tegnap este abbamaradt. 

Ébren voltam már, de nem mertem kinyitni a szemeimet, így csak feküdtem ott és reménykedtem a legjobbakban. 
Egyszer csak az az érzésem támadt, hogy engem néznek. Így hát kinyitottam a szemeimet és ez a látvány fogadott. Oli már ébren volt, és engem nézett, ahogy alszom.
Igen, azt hiszem, hogy minden ott folytatódik, ahol tegnap este abbamaradt.
A szőkeség még mindig mosolyogva bámult rám. Nem szólalt meg és én sem akartam elrontani a pillanatot. Nem érdekelt, hogy elkésem, vagy az, hogy smink nélkül, kócosan lát engem. Egyik sem volt fontos, csak az, hogy ott fekszik mellettem és így néz rám.
- Jó reggelt! - szólalt meg először és éreztem, ahogyan átkarol a paplan alatt.
- Neked is jó reggelt! - feleltem és közelebb bújtam hozzá.
- Hogy aludtál itt? - tudakoltam tőle.
- A legeslegjobban! És te?
- Én is! Sőt, legszívesebben egész nap itt lennék veled, ha kivehetnék egy szabadnapot, de sajnos nem tehetem. Megyek, letusolok meg elkészülök gyorsan. Addig rendelsz valami reggelit magunknak?
- Hát persze! - felelte és megcsókolt. Kb. 10 perc múlva tudtam csak otthagyni őt, akkor is csak nagy nehézségek árán.
Majd gyorsan elszaladtam a fürdőbe és lezuhanyoztam aztán a szekrényem előtt állva gyorsan kitaláltam, hogy mit akarok felvenni. Valamiért ma nagyon csinos szerettem volna lenni.

Egy egyszerű fehér csőfarmert vettem fel egy 3/4-es ujjú fekete peplumos felsővel és egy ugyanolyan színű magassarkúval. A táskám meg a kabátom a tegnap esti maradt.
- Gyönyörű vagy! Mint mindig! - ölelt át Oli hátulról. 
Ő még mindig csak egy bokszerban volt, amit egyáltalán nem bántam.
Megfordultam és az egyik kezemmel végigsimítottam a hasán, amire ő összerezzent.
- Óvatosan! Túlhevült állapotban vagyok! - mondta mosolyogva és megcsókolt.
Most már én is túlhevültem, de szerencsénkre, pont csengettek, így nem tettünk semmi elhamarkodottat.
- Reggeli! - kiáltott fel a szőkeségem.
Kinyitottam az ajtót és betoltam a kiskocsit.
Leültünk az asztalhoz és szépen megreggeliztünk. Oli kb. mindenből rendelt, amit reggelire kérhet az ember, szóval bőségesen beettem. 
- Mit csinálsz ma? - tudakoltam tőle.
- Semmit. 
- Mint főnökötök tanácsolom, hogy ma próbáljatok meg minél többet pihenni, mert kinézem belőlük, hogy az utolsó pillanatban írnak majd, hogy visszajöhettek. Szóval, ha visszamész a Cordiába, kollektív alvást tartotok a srácokkal.
- Ha nagyon szeretnéd, akkor legyen. Bár nem látom sok értelmét.
Az evés után rohantunk le a kocsihoz, ugyanis már háromnegyed 10 volt. Barnabás ma reggel is újságokkal a kezében várt.
- Nem érdekel! - mondtam mosolyogva.
- Ma nem te vagy a téma! Hello, Oli.
- Szeva! - köszönt a szőkeségem is.
- Hanem kicsoda? - tudakoltam értetlenül.
- Ő - mutatott az én Olivéremre.
- Én? - kérdezte csodálkozva.
Majd beszálltunk a kocsiba és elkezdtük bújni a lapokat. Hát nem kellett volna!
" Patocskának harmadszorra sem sikerült az X-Faktor " meg " Döntöttek! A ByTheWay nem térhet vissza a versenybe! Patocska-átok? " végül " Patocska robbantotta szét a Ya Ou-Elisabeth párost, ezért kellett távozniuk "
Próbáltam rájönni, hogy mit érezhet Oli, de úgy láttam rajta, hogy egyáltalán nem érdeklik a cikkek, aminek nagyon örültem. Mikor megérkeztünk a Cordiához, megfogtam a kezét.
- Minden rendben van?
- Igen! - felelte mosolyogva.
- Hívlak, hogy ha megtudok valami újat! És aludjatok! Érzem, hogy hosszú éjszakánk lesz!
Utána kiszállt az autóból, én pedig mentem dolgozni. Annyira büszke voltam rá, hogy ilyen jól tudja kezelni ezt a helyzetet. Kár, hogy én tegnap nem tudtam így.

A mai napom teljesen átlagos volt. Szokásos megbeszélésékkel és teendőkkel telt el. Az ebédszünetemet Katával töltöttem. Olyan jót beszélgettünk! 

- És mizujs veletek? - tudakolta tőlem.

- Hát tegnap éjjel először aludtunk együtt.

- Hűha! - mondta mosolyogva.

- De nem történt semmi olyan! Csak aludtunk! De olyan jó volt! Meg az egész este! Képzeld, elvitt engem egy kávézóba, ahol az egyik régi barátja énekelt tegnap. Egyszer csak kiment a mosdóba és utána a színpadon bukkant fel és elénekelte nekem a Little Things című számot!

- Ne már! Akkor most már tényleg elhiszed, hogy komoly köztetek a dolog? 

- Igen - feleltem mosolyogva. - És veletek mi a helyzet?

- Még csak a távolról ismerkedünk résznél tartunk, de azt elmondhatom, hogy nagyon kedvelem. Olyan aranyos és kedves meg figyelmes!

- Oda sem figyelünk, és ByTheWay csajok leszünk! - mondtam neki viccelődve.

- Jaja! És amúgy Oli mit szólt a ma reggeli lapokhoz?

- Konkrétan semmit! Olyan büszke vagyok rá, hogy ő ilyen könnyedén tudja venni a dolgokat! Bezzeg én tegnap!

- Tényleg nem zavarja? Mert azért elég rendesen lehúzták.

- Tényleg nem - feleltem könnyedén, de az agyamban a kerekek elkezdtek forogni.

Mi van, ha csak álca volt ez az egész " könnyedén veszem, nem érdekel" dolog? Bízom benne, hogy nem.