21. fejezet

A Katával töltött ebéd után folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy vajon mi lehet Olival. Tényleg nem érdeklik a cikkek? Plusz amiatt is aggódtam egy kicsit, hogy nem vette fel a telefonját. De megnyugtattam magam, hogy csak azért nem, mert alszik. Hisz én utasítottam őt arra, hogy pihenjenek a srácokkal.

Az Oli miatti aggódás azt hozta ki belőlem, hogy egész délután telefonálgattam az ügyükben és az összesnek lekiabáltam a fejét, de semmit sem értem el.

Este hatkor ott ültem a székben és bámultam kifelé az ablakon. A tegnapi estém valahogy sokkal jobban tetszett!

Nagy nehezen arra jutottam, hogy ellátogatok a Cordiába, annak ellenére, hogy egész nap nem vette fel nekem a telefonját a szőkeségem.

A kocsiban azon gondolkodtam, hogy amennyire tiszta és egyértelmű volt tegnap minden, ma annyira aggasztó és ködös.

A jármű megállt, én pedig kiszálltam. A szívem a torkombam dobogott. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, így hát felrohantam a lépcsőn, hogy minél hamarabb szembe nézhessek vele.

Kopogtam, amire rögtön léptek zaja válaszolt. Ya Ou nyitott ajtót.

- Szia! - köszöntött világfájdalmas arccal.

- Szia! Itt meg mi a nyavalya van? Azt mondtam, hogy kollektív pihenést tartsatok, nem azt, hogy kollektív búslakodást!

Ugyanis amint beléptem, a bú és komorság hangulata rögtön megcsapott. Körbenéztem, és meg is találtam az én Olivéremet, aki éppen a terasz korlátjának támaszkodva bámulta a péntek esti Corvin sétányt. 

Kimentem hozzá, és hátulról átkaroltam, a fejemet pedig a hátára hajtottam. Kezeivel megszorította az enyéimet.

- Mi a baj? - tettem fel a világ leghülyébb kérdését, mert meg akartam törni a kínos csendet.

- Minden! - felelte ingerülten, majd megfordult, hogy velem szemben legyen, és fájdalmasan folytatta. - Részben igazuk volt a mai cikkeknek.

- Mégis miben? - tudakoltam tőle értetlenül. - Miben lett volna igazuk azoknak a hülye haszonleső firkászoknak?

- A Patocska-átok! Harmadszorra indultam és megint veszítettem! Érted? Mindent feladtam a zenéért, és úgy néz ki, hogy hiába. Pincérkedtem Németországban meg Angliában is, és minden egyes reggel mikor felkeltem, csak az járt a fejemben, hogy a zene miatt csinálom. De nem kellek az embereknek! Nem kíváncsiak rám! Már rég észbe kellett volna kapnom! 

- Ne csináld ezt! - intettem le. - Ne ostorozd magad, mert valahol mélyen te is tudod, hogy ez nem igaz. Te egy csodálatos ember vagy! És tudod mit, az emberek a bolondok, amiért nem veszik észre, hogy milyen kincs is vagy te valójában! Mert az vagy!

Nem felelt semmit, csak becsörtetett a nappaliba és ledobta magát a kanapéra. Utána mentem, és odaültem hozzá. A fejét felrakta az ölembe, ezért a bal kezemmel elkezdtem cirógatni a haját, míg a másikkal a hasát simogattam. A tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, de nem szólalt meg. A többiek a szobájukban csinálták ugyanezt a szótlan, búslakodós játékot.
Hosszú ideig egyikünk sem mozdult. Csak ültem, ő pedig feküdt. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Mit lehet ilyenkor? Fogalmam sem volt, így hát inkább nem mondtam semmit. És egyszer csak megcsörrent a telefonom, mire mind a ketten összerezzentünk Olival. Ő gyorsan felült, én pedig az Iphone-om után nyúltam, amelynek a kijelzőjén egy külföldi szám volt. Németországból kerestek.
Rövid beszélgetés zajlott le németül, majd gyorsan le is tettem. Oli kérdő tekintettel nézett rám.
- A lényeg az, hogy azért nem született meg eddig a döntés, mert az egyik tulajdonos a hatalmát fitogtatta a többiek előtt. De végre sikerült döntenie, miszerint VISSZAKERÜLTÖK A VERSENYBE!
Szóval gyerünk, kapd össze magad! Hát nem megmondtam, hogy pihenjetek! Úristen! Este 9 óra van! Holnapra össze kell rakni 2 számot! Riadóztasd a többieket! Hát én tudtam, én tudtam, hogy az utolsó pillanatban fognak dönteni! Oli?! Itt vagy?
A szőkeség még mindig ugyanott ült a kanapén, és mereven bámult maga elé.

- Oli! - ráztam meg egy kicsit a vállát.
- Igen? - nézett rám kérdőn.
- Hallottad, amit mondtam? 
- Igen - felelte.
- Akkor szólj a srácoknak! Én hozatok kocsit meg embereket!
Mire ő eltűnt a folyosón, addigra én már riadóztattam is Katát és rendeltem egy kisbuszt. Aztán felhívtam a két mentort, Alföldi Róbertet meg Szikora Robit. Ekkor jelent meg előttem a 4 srác a nappaliban. Nem tudtam eldönteni az arcukról, hogy Oli elmondta-e már nekik a jó hírt, aminek úgy néz ki, hogy csak én örülök.
- Oli? - tudakoltam.
- Még nem mondtam semmit. Azt hiszem, hogy ez a te érdemed.
Ya Ou, Sziki és Bence szeme egyszerre ragyogott fel.
- Én nem csináltam semmit. Szerintem neked kellene.
- Hát skacok, a bíróság döntött. Holnap este újra színpadra állunk.
A három srác egyszerre tört ki örömujjongásba és kaptak fel engem, de Oli még mindig komor volt. Nem tudtam ezt hova tenni, de sajnos időm sem volt rá. Elő kellett még kerítenem Péterffy Lilit is, ugyanis ő lesz a srácok duettpartnere holnap este.
- Megyek, szólok Lilinek, ti addig szedjétek össze a cuccaitokat. Szerintem hajnalig bent leszünk.
Majd kiléptem az ajtón és elindultam a lányok lakásához. 
- Szia! A fiúk tovább mehetnek. Szóval gyorsan kapd össze magad, mert megyünk próbálni. A kocsi már vár ránk.
- Mi? Most? De épp fürödni akartam! Jaj, ne már! - nyafogott.
- 5 perced van. Siess!
Utána sarkon fordultam és ott hagytam. Nem volt kedvem a hisztijéhez. Sokkal inkább aggasztott az előttünk álló éjszaka plusz Oli viselkedése. Miért nem örül? Miért nem?
Mire visszaértem hozzájuk, már kabátban álltak a bejárati ajtónál.
- Hú, de gyorsak vagytok! - mondtam mosolyogva.
- Hát persze! Hisz te ezt elintézted! És ezért örökké hálásak leszünk neked! Hihetetlenül köszönjük neked! - szólt Benny.
- Én nem sokat tettem! De nagyon szívesen! Most viszont menjünk! Sok dolgunk van.
- Jössz te is? - tudakolta meglepődve Oli.
- Hát persze!
Elindultunk lefelé, én pedig bekopogtam Lilihez, aki felcsapta az ajtót.
- Jaj, Istenem, mit kell engem sürgetni?! Még nem vagyok készen.
- Dehogynem! Kabát, cipő és mehetünk.
- Hát persze! Lehet, hogy nálad, de nálam nem - felelte hisztizve.
Erre bementem, levettem egy kabátot és odadobtam a kezébe. 
- A cipőt magadtól is fel tudod venni? - tudakoltam tőle indulatosan.
- Igen! - felelte erélyesen.
- Akkor mehetünk!
Meg is indultunk. Ő ment elől a lépcsőn, én pedig jó hajcsár módjára utána.
Nagy nehezen végül elértünk a kocsihoz. Gyorsan bepattantunk és már siettünk is az RTL-be. Útközben felhívtam Katát.
- Szia! Minden kész van? - tudakoltam.
- Igen, mentorok, minimális stáb. Van egy énektanárunk, de koreográfusunk nincsen.
- Az nem baj, arra úgy sincsen idő. De amúgy mindenki van, aki kell?
- Igen. Én már itt vagyok - felelte.
- Rendben. Mi is érkezünk hamarosan. Amúgy valami ennivalót meg innivalót kéne még szerezni. Meg tudnád oldani?
- Hát persze! - válaszolta.
- Okés. Köszönöm. Szia!
- Szia!
Majd leraktuk, én pedig hátrafordultam az anyósülésről a többiekhez:
- Eléggé hosszú éjszaka elé nézünk. Először a duettel kezdünk, hogy Lili hamarabb végezhessen. Viszont gyorsan ki kellene találni, hogy mit fogtok énekelni.
- Mit énekeljünk? - kérdezte Ya Ou.
- Valami olyan kellene, ami alapból duett - mondta Benny.
- Igen, az jó lenne - helyeselt Sziki.
- Broken strings? - dobtam be az ötletemet.
- Hé, az tök jó! - mondta Benny.
- Szerintem is! - felelte Ya Ou.
- Egyetértek - szólt Lili.
- Tökéletes! - örvendezett Sziki.
Mindenkinek tetszett az ötletem, kivéve Olit.
- Szerintem nem jó, de mivel a többség dönt, azt hiszem lényegtelen, hogy én mit mondok.
Hát meg kell mondjam, hogy nagyon rosszul esett, amit felelt. Nem értem, hogy mi ütött belé, de nem tetszett a változás.