19. fejezet

Habár az egész délutánt végigdolgoztam, ebéd szünet nélkül, közben folyamatosan a menedzser téma járt a fejemben. Mivel nem tudtam, hogy mitévő legyek, Katától kértem segítséget.
- Figyelj, szerintem apukád Németországból nem sok mindent tudna tenni, viszont én tudok pár nagyon jó menedzsert. Például ott van Rubin Kata, ő a legjobb a szakmában. Hívd fel és kérdezd meg tőle, hogy mit csinálj.
- Igazad van. Köszönöm! - feleltem hálás mosollyal.
Rögtön ki is kereste nekem a számát és én felhívtam. Igazából nem tartott sokáig a beszélgetés, ugyanis egy fő kérdést tett fel: együtt vagyok-e Olival vagy nem. Persze nem tudtam erre válaszolni. Azt mondta, hogy amíg erre nem vagyok képes felelni, addig ő nem tud segíteni. Remek! Biztos, hogy nem fogok odamenni Patocska Úrhoz és megkérdezni, hogy most akkor járunk-e. Úgy, hogy jegelem a dolgot és nem fogok foglalkozni azzal, hogy mit írnak rólam a firkászok.
Ma este is a szokásos időben hazamentem a szállodába, ahol rögtön le is tusoltam és megmostam a hajamat. Beletekertem egy törülközőbe és felkaptam magamra egy köntöst, majd megálltam a szekrényem előtt. Semmi elképzelésem sem volt arról, hogy mit kellene felvegyek. Valami félig csini kellene. De szoknya vagy nadrág? Vagy esetleg valami ruha? 
Gyorsan felmentem az internetre ötletet gyűjteni.

Végül egy egyszerű farmeringet kaptam fel egy fekete szoknyával meg egy fekete magassarkú csizmával. Majd kikerestem a kedvenc Louis Vuitton táskámat, amit jó ideje nem is hordtam. 
Visszamentem a fürdőbe, ahol kicsit begöndörítettem a hajamat és megcsináltam egy alap sminket. 7 órára már végeztem is, ezért leültem az egyik fotelba és a kezembe kaptam az egyik kedvenc könyvemet, a Büszkeség és balítéletet. Kicsit beleolvastam fél nyolcig, amikor is megszólalt a csengőm.
Én, mint egy kamaszlány rohantam az ajtóhoz, amin nagyon meglepődtem. 
- Szia! - rántottam fel a közénk álló fadarabot.
- Hello! - felelte Oli és átölelt, majd egy apró csókot lehelt az ajkaimra. - Mehetünk? - tudakolta.
- Persze, csak felkapom a kabátomat meg a táskámat. Gyere addig be!
Én közben hátra rohantam a szekrényemhez, és mire visszatértem, a szőkeség már a kedvenc könyvemet bújta, pont ott, ahol nyitva hagytam, a kedvenc idézetemnél. "
Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát. "

 - Te is szereted ezt a könyvet? - tudakoltam tőle.
- Igen - felelte némi szünet után.
Nem akartam, hogy félreértse a dolgot, de tudtam, éreztem, hogy már megtette. 
- Akkor mehetünk! - mondtam.
- Okés! - felelte elgondolkozva majd elindult az ajtó felé.
Némán sétáltunk ki az esti belváros forgatagába. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom vagy miről kéne beszélnem. Semmi normális téma sem jutott akkor az eszembe.
- Bocsi, csak egy kicsit elgondolkoztam - szólalt meg félúton Oli. - És még nem is mondtam neked, hogy milyen gyönyörű vagy ma este is!
Közben pedig megállt és a derekamnál fogva egyre közelebb húzott magához. Alig pár centire voltak az ajkaink egymástól. Figyeltük a másik lélegzetét és mind a ketten ziháltunk. Majd megcsókolt és megint elolvadt körülöttem a világ. Nem létezett semmi más csak ő meg én. Én meg ő. 
- Azt hiszem, hogy egy kicsit sietnünk kell, hogy odaérjünk! - szólalt meg a csók után.
- Igen! - feleltem, mert láttam az órámon, hogy 10 percünk maradt csak.

A hely már kívülről is nagyon tetszett, hát még belülről! Kicsit sejtelmesen volt megvilágítva, de szerintem csak a mai élő zenés est miatt.
Amint beléptünk, Oli elkérte a kabátomat és eltűnt vele, majd visszatért egy sráccal, aki a haverja. Ő fog énekelni. Elvileg még a középsuliból ismerik egymást. Sajnos nem nagyon figyeltem oda arra, amit mondott, mert a gondolataim valahol máshol jártak.
- Képzeld, szereztem VIP helyet! - mondta Oli és a kezemet megfogva húzott maga után. Egy gyönyörű sarok lett a miénk, rögtön az első sorban. 
- Szép munka! - válaszoltam mosolyogva. - Nincs véletlenül egy ismerősöd a bandában?
- Hát az egyiket láttam már valahol.
Jól éreztem magam vele. Sőt, jobban, mint jól. Kezdtem úgy érzékelni, hogy vele voltam csak egész. És ez 3-4 nap után szerintem nem volt a helyénvaló, de nem érdekel. Nem hagyom, hogy bármi is elrontsa ezt, ami most van, mert tetszik.

-Mit együnk? - tudakolta tőlem a szőkeség, miközben az étlapot böngészte.
- Nem tudom. 
Minden olyan finomnak tűnt.
- Én inkább azon gondolkozom, hogy mit igyak - mondtam.
- Ott a pont! - válaszolta Oli egy hatalmas mosoly kíséretében.
Nem sokkal később megjelent a pincér, mi pedig leadtuk a rendelésünket. Közben pedig lassan elkezdődött a zene.
Miután megvacsoráztunk, pont szünet lett, így kicsit beszélgettünk. 20 perc múlva Oli ismerőse újra visszaült a színpadra játszani, de akkor már nem egyedül. Az én szőkeségem is vele tartott. Azt mondta, hogy a mosdóba megy, de úgy látszik, hogy nem talált vissza hozzám. Vagy csak én nem tudok valamiről?