31. Fejezet

Szerda reggel viszonylag korán felkeltem és teljesen máshogy éreztem magam, mint kedd este. A fájdalom helyét átvette a düh és a közöny. Utáltam Olit, amiért gyenge, sírós kislányt csinált belőlem. Utáltam azért, mert az életemben először a szívem irányított és pofára is estem. Arra gondoltam, hogy levezetem az indulataimat egy kis edzéssel, úgyis tegnap egész nap csak feküdtem. Éhes még mindig nem voltam, így csak gyorsan letusoltam és felvettem a meleg Nike futóruhámat, mert a Margitszigetre készültem futni. 2-3 szigetkör jót fog tenni.

Feltettem a karomra az Iphone tokot és elindítottam a futós zenémet. A szigetre tömegközlekedéssel mentem el, de a 3 kör futás után úgy döntöttem, hogy jó levezetés lesz, ha hazasétálok a Duna-parton. Nincs olyan messze.
Már a Jászai Mari térnél jártam, mikor a sarkon megláttam az újságárus standot. Az összes napilap ugyanazzal a fotóval volt borítva. Mindegyiken ugyanaz a szőke srác volt és ugyanaz a barna hajú lány, amint éppen csókolóznak. Hallottam, amint a mellkasomban a szívem még apróbb darabokra törik és éreztem, hogy milliónyi könnycsepp tódul a szemeimbe. Odaszaladtam az újságoshoz, hogy közelebbről is megnézzem. Lehet, hogy messziről nem láttam jól. Lehet, hogy mégsem jól ismertem fel az embereket a képen. Lehet... de nem. Oli volt az, amint éppen Péterffy Lilivel csókolózik a Cordiában. És rájöttem, hogy ez hétfőn este történt, miután Oli kidobott engem. Megvettem egy újságot és leültem a legközelebbi padra. Hosszú percekig bámultam, azt az átkozott képet, miközben forró könnycseppek folytak le az arcomon. Hát ezért szakított velem, ráadásul sokat nem is várt. Mennyit jelenthettem akkor neki? Semmit! Nem kellett volna idejönnöm. New Yorkban minden tökéletes volt, boldog voltam és erős. Ott voltak a barátaim. Előkaptam a telefonomat és kikapcsoltam a repülő üzemmódot, amit azért állítottam be, hogy futás közben senki se zavarjon. Ezernyi nem fogadott hívást jelzett a készülék. A legtöbb Olitól, de volt pár Katától is meg egy csomó ismeretlentől. Gondolom újságíróktól. Mindegyiket kiikszeltem és tárcsáztam annak az embernek a számát, akit a világon a legjobban szeretek és aki engem is ugyanúgy szeret. Azt az embert hívtam, akire bármikor számíthatok. Egy csöngés után fel is vette.
- Apa...
- Tudom, szívem.
Majd két bőgés között elmondtam neki, hogy mi történt.
- Tudod mit? Most azonnal intézek neked egy jegyet Berlinbe. Még ma estére. Tudom, hogy autóval szerettél volna jönni, de szeretném, hogy minél hamarabb idegyere.
- Rendben apa! Úgy hiányzol!
- Este látjuk egymást.
- Igen! Szeretlek apa!
- Én is szeretlek Bethi! 
Majd letettük. Gyorsan felhívtam Barnabást és Katát, hogy jöjjenek át hozzám. Én pedig gyorsan hazafutottam a szállodába. Mire ők odaértek, én már el kezdtem összepakolni a bőröndjeimbe a cuccaimat.