29. Fejezet

Hétfőn reggel kiélveztem, hogy addig aludhatok, ameddig csak akarok, így 10 órakor keltem fel majd lementem egyet úszni a hotelben. Nagyon jól esett, mert amióta idejöttem, nem volt rá időm. Utána pedig felöltöztem (bőr leggings, póló, kabát) és rendbe szedtem magam és elmentem ebédelni, mert már nagyon éhes voltam. Egy olasz étterembe ültem be, ami a közelben volt.

Nagyon finom pizzát ettem és valahogy annyira jól éreztem magam. Tetszett a szabadság. Élveztem. Az ebédelés után pedig célba vettem az új lakásomat, ami lehet, hogy nem is az új lakásom. Még meglátom. Kb. fél három körül értem a Cordiába a fiúkhoz. Épp a liftben voltam, mikor megcsörrent a telefonom. 
- Halló.
- Elisabeth Rudas? A Bors újságtól keresem Önt.
- Igen, tessék - feleltem.
Nem értettem, hogy mit akarnak, hiszen tegnap 28 millió interjút adtam.
- Gondolom látta a mai címlapját a Blikknek. Mit fűzne hozzá?
- Sajnálom, de nem láttam a mai címlapot - válaszoltam és egyre kíváncsibb lettem, hogy mi lehet már megint.
- Akkor felolvasom Önnek a cikket.
Miután elolvasta, nem kaptam levegőt pár percig. Teljes lefagyás. A lényege az volt, hogy a fiúk miattam nem nyertek. Azért, mert együtt vagyok Olival. És ha ők győztek volna, akkor az bunda gyanús lenne.
- Ez vicc - mondtam az újságírónak és kinyomtam.
A lift közben már rég felért, de én még mindig ott álltam ledöbbenve. Nagy nehezen összeszedtem magam majd bekopogtam a fiúkhoz.
Oli mosolyogva nyitott ajtót és átölelt.
- Azt hittem, hogy már sohasem jössz.
- Sajnálom - válaszoltam neki és elmeséltem az imént történteket.
- Ne aggódj! Tudom, hogy nem azért nem nyertünk. Ennek így kellett lennie és kész. Ne is törődj velük! Este party! Már nagyon várom!
- Én is!
A délutánt azzal töltöttük, hogy a városban sétálgattunk. Nagyon jól éreztem magam, de 6 körül haza kellett mennem készülődni. 
Most kivételesen saját magamnak csináltam meg a hajamat meg a sminkemet majd felvettem a mesés ruhámat.

Rávettem egy bundát, természetesen nem eredeti szőrből készültet és már mentem is vissza a Corvinra. Fél 8-kor már ott is voltam.
Oli annyira el volt foglalva, hogy engem nem is nagyon vett észre, de nem törődtem ezzel. Inkább Katával beszélgettem, aki Szikiről áradozott. Aranyosak nagyon együtt. 
Nem is tudom, hogy hány óra telt el az érkezésem óta, mikor kimentem friss levegőt szívni a teraszra. Pár perce voltam már ott, mikor valaki odajött mellém. Oli volt az.
- Szia! - mondta.
- Hello! - feleltem.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm.
Tudtam, hogy valami nincs rendben, de nem értettem, hogy mi történhetett pár óra leforgása alatt. Mert amikor elköszöntünk egymástól délután, akkor még minden rendben volt.
- Beszélnünk kell! - kezdte.
- Hallgatlak - feleltem nyugodtan, de közben a szívem úgy dübörgött a mellkasomban, mintha most futottam volna 600 km-t, a gyomrom pedig fel-alá liftezett.
- Szeretnék egy kis szünetet tartani. Te úgy sem leszel itthon, nekem pedig át kell gondolnom, hogy hogyan is lesz az életem ezentúl.
- Te is azt hiszed, hogy miattam nem nyertetek? - kérdeztem tőle néhány pillanatnyi hallgatás után.
- Nem, szó sincs erről.
- Légyszíves ne hazudj nekem! 
- Lehet, hogy van benne valami igazság - válaszolta.
- Szóval szünetet akarsz - összegeztem.
- Igen.
- Nálam a szünet szakítás. Így is ezt akarod? - tudakoltam miközben a szemembe könny csordult, a szívem pedig apró darabokra tört.
Nem válaszolt erre már szóval, csak bólintással. Én pedig nem tudtam tovább visszatartani a zokogást, így elrohantam, ki a szakadó esőbe.