15. fejezet

Szóval elindultunk az Andrássy út felé. Közben folyamatosan beszélgettünk és én nagyon jól éreztem magam vele. Azt akartam, hogy ez az este soha ne érjen véget. Ráadásul a másnaposságom már rég elmúlt, és csak egy valami, pontosabban valaki töltötte ki az agyamat: Patocska Olivér.
- Hát itt is lennénk! - mondta egy hatalmas kereszteződésnél.
- Hol is pontosan? - néztem rá kérdően.
- Ez itt az Andrássy út - mutatott előre. - Az pedig a Bajcsy. Az egyik körút Pesten.
- Hm. És ott van az Iberostar! - nyújtottam a kezemet egyenesen a távolba.
- Pontosan!

Majd újra megfogta a kezemet és tovább sétáltunk az Andrássy úton. Hirtelen az egyik pillanatban megállt és szorosan magához húzott. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy éreztem, ahogy mozog a mellkasa a lélegzéstől, miközben az édesen részegítő lehelete az arcomat simogatta. Majd az ajkait elkezdte közelíteni az enyéim felé, mígnem egy forró csókban össze nem értek. Olyan volt, mint egy hatalmas robbanás, ami az egész világot lángokba borítja. Mindenem égett és lüktetett és még többet akart. Mohón falták egymást ajkaink, amíg ki nem fogytunk a levegőből.
- Azt hiszem meghalok! - mondtam zihálva, miközben a jobb tenyeremet a mellkasán pihentettem.
Ő is ugyanúgy kapkodott az oxigén után, mint én.
- Én is - értett egyet.
- Legjobb lesz, hogy ha most hazamegyek. Későre jár. Holnap dolgoznom kell.
Nem akartam elválni tőle, de muszáj volt. Éreztem, hogy ezt kell tennem, különben még baj lehet.
- Hazakísérlek.
- Aranyos vagy, de nem kell. 2 perc és otthon vagyok - feleltem és már el is indultam.
Minél hamarabb távol akartam lenni tőle. Szerencsémre pont zöld volt a lámpa a gyalogosoknak, így átrohantam a túloldalra, ő pedig még mindig ott áll, ahol az előbb mind a ketten elégtünk egymás karjaiban. Mikor visszanéztem rá, még a sötétben a távolból is láttam az értetlenséget az arcán. Nem tudta, hogy miért szaladtam el. 
Én tudtam. Az előző csóktól még akkor is ziháltam, mikor felértem a lakosztályomba. Mi történhetett volna, ha nem jövök el? Ha még egyszer vagy esetleg kétszer összeforrnak az ajkaink. Így is fáj, hogy nincs itt mellettem. Hát akkor még mi lenne? 
Gyorsan leszaggattam magamról minden ruhát és beálltam a zuhany alá. Vagy fél óráig engedtem magamra hideg vizet, mire elkezdtem érezni, hogy fázom. Aztán felvettem a hálóruhámat és befeküdtem az ágyamba. 
Elővettem a telefonomat meg a fejhallgatómat és maximum hangerőre kapcsolva hallgattam a zenét, míg el nem aludtam.
Másnap reggel korán felébredtem és megint meglátogattam a konditermet. Gondoltam, hogy jó lesz nyugtatónak.
 
 Az edzés után, mikor visszaértem a szobámba, sokkal jobban éreztem magam. Feltöltődtem és úgy éreztem, hogy bármire képes lennék. Így hát gyorsan letusoltam és elkészültem a munkába. Egy laza sminket dobtam fel csak és a hajamat kiengedve hagytam. Ezt a kényelmes, de divatos Nanushka szettet vettem fel.
A szálloda előtt Barnabás már várt rám a kocsival.
- Jó reggelt! Rég nem láttuk egymást!
- Jó reggelt! Igen, tegnap szabadnapot kaptál.
Majd beültem és elindultunk az RTL székházához.
- És milyen volt a másnap.
- Pont olyan - feleltem mosolyogva.
- Szegény!
Nem sokkal később megérkeztünk a munkahelyemre, ahol minden a feje tetején állt. Levelek százai hevertek a portán, amiket a feldühödött ByTheWay fanoktól kaptunk. 
- Itt meg mi van? - kérdeztem Katától.
- 3. világháború. Mindenhol a ByTheWay kiesése a téma. Plusz van még egy gondunk. Bozsek Márk akar veled beszélni.
- Rendben. Várom az irodámban. De valamit kezdenünk kell ezzel a helyzettel. Nem a mi hibánk, hogy kiestek a srácok. Ha nem szavaztak rájuk, akkor nem.
- Igen, de mindenki azt hiszi, hogy bunda volt - mondta Kata.
- Hagyjuk már! Szia Márk!
- Jó reggelt Elisabeth! Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte.
- Hát persze! Gyere be! - invitáltam az irodámba. - Foglalj helyet! Miben segíthetek?
- Ki akarok szállni az X-faktorból! 
- Hogy micsoda? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Nem érzem helyesnek, hogy a srácok kiestek, mert nekem kellett volna. Fele olyan jó sem vagyok, mint ők. Azt szeretném, hogy a ByTheWay visszajöjjön.
- Márk, ez  nagyon becsületre méltó, de ez nem így megy. Nem szállhatsz csak úgy ki!
- Dehogynem! Feladom. Kiszállok! Remélem, hogy el tudod intézni, hogy a srácok visszajöhessenek - mondta majd felállt a székből. - Ma már ki is költözöm a Corvinról és eltűnök egy kicsit vidéken.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen. A Facebookra kiírok egy posztot és már el is tűntem.
- Mielőtt kiírnád, kérlek küldd át nekem. Ugye tudod, hogy most nagyon nagyra becsüllek téged?
- Köszönöm! Én csak azt teszem, amit helyesnek érzek - felelte mosolyogva. - Nekem ott van a Barátok Közt, de nekik nincs semmijük, csak a tehetségük.
Majd kisétált az irodámból, én pedig elkezdtem telefonálgatni. Sajnos én egyedül nem dönthetek arról, hogy visszajöhet-e a ByTheWay. Bár megtehetném, de nem tőlem függ, hanem az X-Faktor tulajdonosaitól meg apától. 
Miközben nagyban értekeztem a vezetők asszisztenseivel, az jutott az eszembe, hogy Oli nem is keresett engem, és ez rosszul esett. Hisz a tegnap este olyan csodálatos volt. Nem értem. Talán megharagudott rám, hogy ott hagytam. De meg kell értenie. Remélem, hogy azt teszi.
Nem volt sok időm a szomorkodásra, ugyanis órákon keresztül kellett azzal foglalatoskodnom, hogy mindenkit elérjek, aki kell. Végül Katát hívtam.
- Kérlek, hívd be a ByTheWayt. Jöjjenek olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudnak!
- Meglesz! - felelte.
Majd 2 perc múlva bejött hozzám az irodámba és leült a velem szemben lévő székre.
- Hogy vagy? - tudakolta.
- Olira gondolosz?
- Rá is.
- Nem sok időm volt gondolkozni rajta. Rajtunk. Tegnap este randiztunk - feleltem.
- Na és? - tudakolta kíváncsian.
- Csodálatos volt, de azóta sem keresett. És én sem keresném őt, ha nem lenne muszáj.
- Ugyan. A srácok az első randi után nem szoktak rögtön keresni. Hagynak 2-3 napot.
- De Ya Ou nem tette. És ha tényleg érdekelném őt, akkor nem érdekelné a 2-3 napos játék.
- Touché!
- És veled meg Szikivel mi van? - érdeklődtem.
Mielőtt válaszolt volna, egy sokat sejtető mosolyt véltem felfedezni az arcán.
- Áh, értem! - mondtam.
- Én még nem találkoztam ilyen sráccal! Egyszerűen hihetetlen! Hol volt eddig? Hisz már mióta ismerjük egymást, mint kollégák. És most egyszer csak elkezdtem érdekelni őt. És fordítva.
- Ilyennek kell lennie a szerelemnek! Egyik pillanatról a másikra kell jönnie és könnyűnek kell lennie. Nem aggódni, hogy most mi van.
És ekkor kopogtattak az ajtómon.
- Tessék! - válaszoltam.
- Megjöttünk! - nyitotta ki az ajtót a szöszi mögötte a 3 sráccal.
- Gyertek, üljünk le a kanapéhoz!
Kata közben rám kacsintott majd kisomfordált az irodámból.
A fiúk pont elfértek a kanapén, én pedig az egyik piros székre ültem.
- Hivatalos ügy miatt hívtalak ide titeket, ugyanis úgy gondoltam, hogy tőlem kell, hogy először halljátok a történteket. Az igazit.
- És pedig? - kérdezte Oli.
- Márk ma délelőtt bejött hozzám és kilépett a versenyből, a ti javatokra.
A fiúk teljesen ledöbbentek. A vámpírfogacskás ocsúdott fel először.
- Akkor ez azt jelenti, hogy még sem estünk ki? - tudakolta.
- Sajnos ezt még nem tudom megmondani nektek. Ez nem tőlem függ. Ezt sokkal nagyobb emberek fogják eldönteni. Mint magánember, elmondhatom nektek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek értetek. Folyamatos kapcsolatban vagyok több igazgatóval és tulajdonossal is.
- És mikor fog kiderülni? Hiszen ha visszajöhetünk, akkor készülnünk kellene - mondta Benny.
- Nem tudom. Lehet, hogy ma, de lehet, hogy szombat reggel. De az is lehet, hogy csak a jövő héttől tértek vissza. De az is elképzelhető, hogy nem töltjük be Márk helyét. De én tényleg mindent, de mindent megteszek értetek.
- Köszönjük - válaszolta Oli egy halvány mosoly kíséretében.
- Én tudom, hogy ez így most sok volt egyszerre, szóval mehettek nyugodtan. Ha bármi fejlemény van, szólok nektek. Viszont ne nagyon hirdessétek a dolgokat, ha kérhetem.
- Persze, ez érthető - felelte Sziki.
- Hát akkor kellemes napot nektek! Én megyek vissza dolgozni! Nyugodtan maradhattok még itt egy kicsit, ha gondoljátok.
Felálltam tőlük és visszamentem az íróasztalomhoz. Hallottam, hogy valaki követ. Nem csodálkoztam, hogy Oli volt az. Leült oda, ahol az előbb Katával beszéltem ki őt meg a kapcsolatunkat. Kapcsolatunkat? Inkább viszonyunkat vagy helyzetünket.
Hosszú percekig nem szólt egy szót sem, csak engem bámult, ahogy dolgozom. Idegesített, ezért én törtem meg elsőként a csendet.
- Segíthetek valamiben? - tudakoltam.
- Igen. Képzeld, csak te segíthetsz - felelte mosolyogva.
- Hűha, akkor nagy gond lehet.
- Mit csinálsz ma este? - kérdezte.
- Az e-mailjeimet fogom nézni minden percben. Ezenkívül semmit.
- Jó, mert átjössz hozzánk - jelentette ki.
- Tényleg? És miért gondolod te ezt ilyen biztosan? Ha nem hívlak ide titeket, akkor mikor kerestél volna engem?
- Akkor? Idejöttem volna érted 6 órakor.
- Jó válasz - feleltem nevetve.
- Akkor jössz?
- Nem tudom. Sok munkát okoztatok nekem a kiesésetekkel. Még nyilatkozatot kell kiadnunk Márkról meg kértek tőlem egy milliónyi interjút. Szóval nem tudom. Fáradt leszek.
- Nincs kedved? - kérdezte tőlem szomorúan.
Összeszűkített szemekkel néztem rá, amin ő csak elmosolyodott. Istenem, mennyire helyes!
- Akkor ezek szerint van. Jó! Pontban hétkor várlak téged.
Nem válaszoltam, de ő igennek vette a hallgatásomat és visszaballagott a fiúkhoz. Negyed óra múlva távoztak az irodámból. 
A délután csak a nyilatkozat kiadásról meg a különböző napilapok kérdéseire való válaszolgatásról szólt. 
Este hatra összehívtam egy értekezletet a stábtagoknak meg a döntősöknek, ahol elmondtam a helyzetet. Persze ott is mindenki ledöbbent, de utána mindenki ment tovább a dolgára.
Fél hétkor megfogtam a kabátomat és Barnabás segítségével pontban hét órára oda is értem a Corvinra. Ott álltam az ajtójuk előtt a kezemet a csengőjükön pihentetve, de mégsem tudtam megnyomni. Valami nem engedte. Csak az járt a fejemben, hogy egy hete még Ya Ouhoz jöttem így, ma meg Olihoz,
A hirtelen elbizonytalanodástól leültem a lépcsőre és kibámultam a fejemből, mikor valaki kijött a lakásból és leült mellém. Sziki volt az.
- Mi a baj? - tudakolta.
- Nem tudom - kezdtem, de végül elmondtam neki, hogy mi bánt.
- Szerinted volt valami közted meg Ya Ou között? Tényleg volt valami? Valami igazi?
- Nem tudom. Szóval éppen ezért nem is volt.
- Pontosan - mondta Sziki.
- Mennyire bölcs vagy! Ez hihetetlen!
- Az évek! - felelte mosolyogva és közben felállt, majd a kezét nyújtotta felém, hogy engem is felsegítsen.
- Köszönöm - mondtam, majd félve ugyan, de bementem vele azon az ajtón.