17. fejezet

Szerda reggel mosolyogva és erővel telve keltem ki az ágyból. Boldog voltam, úgy igazán!
Valahogy nem volt kedvem sokat bajlódni a készülődéssel, ezért amit elsőként megláttam a szekrényben, azt ki is kaptam. Éppenséggel egy hosszú, bővebb szürke pulcsit. Felvettem alá egy fekete leggingset és egy pár combig érő zoknit meg egy bakancsot. 
Kicsit sminkeltem meg megigazítottam a hajamat, de nem időztem vele. Végül beledobáltam a cuccaimat egy fekete táskába és már kaptam is fel az egyik hosszabb kabátomat, amit szokás szerint nem gomboltam be.
Barnabás már ott várt rám az autónál és láttam rajta, hogy meglepődött a szerelésemen.
- Nem lehetek mindig csajos! - mondtam neki mosolyogva.
- Szerintem tetszeni fog Olivérnek.
- Remélem! - feleltem nevetve.
Miután beült a kocsiba, újra megszólalt:
- Milyen jó kedved van ma reggel.
- Pontosan! - válaszoltam mosolyogva.
Nem firtatta tovább a témát, inkább elindította a motort.
Ebédig az egész napom ilyen pozitívan telt, bár semmi újat nem sikerült megtudnom. A vezetők és tulajdonosok konferenciákat tartanak, hogy közös döntést hozhassanak. Remek. Ennek ellenére nem tört le a lelkesedésem meg a jó kedvem, mert már nagyon vártam az Olival való találkozást.
Ebédszünet előtt pár perccel kisiettem a mosdóba, és mire visszaértem az íróasztalomhoz, a helyem foglalt volt. A szőkeség terpeszkedett benne.
- Szia! - köszöntöttem egy apró csókkal, mire ő az ölébe rántott engem.
- Hello! - felelte utána.
- Pontos vagy! - mondtam mosolyogva.
- Csak érted! 
Mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki a korábban történtek miatt, amikor Oli folyamatosan elkésett.
- Akkor mehetünk a büféhez? - tudakolta.
- Hát ez lehet, hogy hülyén fog hangzani - kezdtem. - Nem lehetne, hogy inkább átsétáljunk a Camponába? 
- Persze, miért ne?
- Akkor menjünk! - mondtam és felkaptam a kabátomat meg a táskámat.
- Ugye tudod, hogy mindegy, hogy mi van rajtad, akkor is gyönyörű és szexi vagy?
- Most már tudom - válaszoltam mosolyogva és átöleltem.
- De tényleg nagyon tetszik a mai szerelésed! - mondta, miközben az arcát a hajamba fúrta.
- Naná, hogy tetszik!
Nagy nehezen felkeltünk a székemből és elindultunk kajálni a Camponába, ami kb. 10 percre van az irodámtól gyalog.
- És most merre? - tudakolta Oli a pláza étterem részlegénél.
- Gáz lenne, ha azt mondanám, hogy McDonald’s?
- Nem, de hogy! - felelte mosolyogva.
Láttam rajta, hogy tényleg tetszik neki az ötlet. Gondolom, azt hitte, hogy valami puccos helyre akarok menni. De nem!
- Képzeld, az idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára Mekiben, pedig Amerikában minden sarkon van, de nem szoktam.
- Mert egészségesen étkezel - felelte.
- Ja, vagy annyira lusta vagyok, hogy nem sétálok ki a sarokig sem, hanem inkább rendelek valamit.
Ezen csak nevetett, én pedig vele.
- Kedvellek! - mondta komolyan, a tekintetét az enyémbe fúrva.
Számomra nem volt kérdés, hogy mit válaszolok.
- Én is kedvelek téged! De nehogy ettől elbízd magad most már, hogy tudod, hogy kedvel a nagyfőnök meg hasonlók.
- Nem vagy a főnököm! - válaszolta nevetve.
- Félfőnök akkor.
- Nem akarom, hogy félbe vágjanak téged. Túl tökéletes vagy ahhoz.
Erre nem tudtam mit felelni, ezért inkább csak nagyon-nagyon közel húztam magamhoz és hosszan és érzékien megcsókoltam, amit ő viszonzott is. 
Miután megvettük a kajánkat és leültünk enni, odajött hozzánk két 14 év körüli lány egy-egy füzettel. Nagyon meg voltak illetődve, de erőt vettek magukon. Hát igen, nem mindennap találkozhatnak össze Patocska Olivérrel, nem úgy mint egyesek. Pl. ÉN!
- Szia Oli! Aláírnád nekünk? - mondta a bátrabbik lány.
- Sziasztok! Persze! - felelte a szőkeség mosolyogva.
- És egy képet is kérhetnénk?
- Naná. Beth?
- Csinálom - válaszoltam.
Elkészítettem a képet és a lányok hálát rebegve, örömittasan vonultak vissza a helyünkre, minket kettesben hagyva.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Oli Úr.
- Hát ott, hogy találkozunk-e ma még.
- Oh, igen! - felelte és megfogta a kezemet.
- Mit szólnál egy kis edzéshez? Látom, hogy gyúrsz! - mondtam, miközben a bicepszét simogattam.
Persze ő erre rögtön megfeszítette azt.
- Hát ez egy remek ötlet. És hol tudnák edzeni? Azt hiszem a Cordiában van.
- Van nálam is. És ott csak mi ketten lennénk - válaszoltam sokat sejtetően.
- Megbeszéltük! - mondta Oli rögtön.
Miután végeztünk, visszasétáltunk az irodába. A szőkeség még egy ideig nálam maradt, de utána mennem kellett a szerdai színpadi próbákat nézni, ahová ő nem akart jönni. Nem mondja, de tudom, hogy nagyon szomorú a kiesésük miatt. Ráadásul ez a bizonytalan helyzet sem segít rajta.
Este pontban hat órakor kirontottam az RTL épületéből és hazasiettem a szállodába. Még edzés előtt gyorsan le akartam tusolni és keresni valami szexi ruhát a mozgáshoz.

Tusolás után ezt a rózsaszín Nike szettet húztam elő a szekrényből. A hajamat laza kontyba kötöttem. Gyorsan felvettem még rá egy bő nadrágot meg egy felsőt. Külön öröm lesz majd az edzőteremben levetkőzni előtte. Milyen kis izé vagyok! És pont ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. 
Az ajtó felé menet megnéztem magam a tükörben. Tökéletesen néztem ki.
- Helló! - köszöntöttem egy apró csókkal a szöszit.
- Neked is szia! - mondta és végigmért.
- Valami gond van? - tudakoltam tőle.
- Nem, semmi, dehogy. Csak nem gondoltam, hogy ilyen ruhában szoktál edzeni. Tényleg, szoktál egyáltalán?
- Ezt sértésnek veszem! Benne voltam a Harvard röplabda csapatában. Plusz futóversenyekre is jártam.
- Gondolom, te voltál a csapatkapitány.
- Khm... - válaszoltam mosolyogva. - Majd meglátjuk, hogy te hogyan bírod tartani velem az iramot.
- Meglátjuk! - felelte sokat sejtetően.
Benyitottunk a terembe, ahol rögtön fel is kapcsoltam a villanyokat.
- Hát íme! - mutattam körbe.
- Ez igen! És ez mind a miénk? Meddig is?
- Igen, este 10 óráig. 
- Este 10-ig? - tudakolta tőlem tágra nyílt szemekkel.
- Nem kell addig maradni. Csak addig a miénk! - válaszoltam nyugtatásképen. 
Majd direkt előtte megálltam és pucsítva lehajoltam, hogy lehúzzam magamról a nadrágot. A velem szemben lévő tükörben láttam, ahogyan elkerekednek a szemei. Utána a pulcsit is levettem és elhajítottam.
- Hát akkor kezdjünk! - mondtam és benyomtam a zenét majd felugrottam a futópadra. 
Kezdésként csak sétáltam, majd beerősítettem 12 km/h sebességre.
Oli is felpattant és ő is futni kezdett. Láttam rajta, hogy nagyon küzd, szóval lejjebb vettem a sebességemből és 40 perc után abba is hagytam.
- Hühh, ez nagyon jól esett.
- Te tényleg nem túloztál! - konstatálta.
- Hát nem!
Ezután jött csak az igazi munka. Egyik gépről a másikra mentem. Bicepsz, tricepsz, lapocka, hát, has, belsőcomb, külsőcomb és vádli. Oli pedig közben hasazott és karra gyúrt. A tükörben folyamatosan egymást bámultuk. Már az edzés vége felé jártam, mikor ezt a gyakorlatot csináltam, amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem hallom, ahogy Oli zörög mellettem.
Felpislantottam a tükörbe, és diadal ittasan nyugtáztam a látványt, ugyanis a szőkeség megbabonázva bámulta a fenekemet, miközben én emelgettem a jobb lábamat. Pár perc múlva szóltam csak rá.
- Tetszik? - tudakoltam tőle.
- Hogy micsoda? - nézett rám csodálkozva.
- Hát ez a gyakorlat! Nagyon nézted. Te is szeretnék fenékre gyúrni?
- Khmm... jaja, igen. De legközelebb. Szerintem ennyi elég volt mára. Nagyon durván tolod.
- Csak azért, mert itt vagy! - válaszoltam és megcsókoltam.
Ő kapva kapott az alkalmon és vagy 5 percig nem is engedett el. A karjaiba zárva tartott és az ajkai az enyéimmel vívtak édes csatát.
- Azt hiszem, hogy le is nyújtottunk. Van kedved feljönni egy kicsit? Mert még csak negyed 10 van.
- Persze, szívesen - válaszolta mosolyogva.
Miután felértünk a szobámban, leheveredtünk a kanapéra és ott feküdtünk egymásba gabalyodva.
- Nem akarom, hogy hazamenj! - szólaltam meg fél 12-kor.
- Én sem. De mennem kellene.
- Igen. Kellene...