5. fejezet

- Igazából nem is tudom. Amíg Amerikában éltem, Berlint tartottam az otthonomnak, de most talán már a Harvardot.
Ya Ou nem mondott semmit, csak lehajtotta a fejét és a járdát nézegette. Láttam rajta, hogy ideges, de nem tudtam megfejteni az okát. Majd egyszer csak megszólalt:
- Mit szólnál hozzá, hogy ha holnap átjönnél hozzánk a Cordiába és együtt főznénk vacsorát?
- Hát nem is tudom. Én nem tudok főzni - feleltem szégyenkezve.
- Ugyan, én sem tudok! De legalább házi kaját eszel, és nem szállodait.
- Ne becsüld le őket! - mosolyogtam. - Ez randi lenne?
- Hát valami olyasmi.
- Nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen én elvileg a főnököd vagyok - feleltem szomorúan.
- Ne aggódj, nem csak ketten leszünk a lakásban. Ott lesznek még a fiúk is. 
- És nem fogok zavarni szerinted? - kérdeztem aggodalmaskodva.
- Dehogy! - felelte és szorosan átölelt. - Nagyon örülnék, hogy ha holnap este átjönnél hozzánk főzőcskézni. Mit szeretnél enni?
- Nem tudom. Nem nagyon ismerem a magyar ételeket.
- Tényleg? Akkor legyen rakott krumpli! Azt könnyű elkészíteni.
- Rendben.
- Rendben? Akkor jössz? - tudakolta mosolyogva.
Istenem, olyan helyes volt. Bármit kérhetett volna, nem tudtam volna neki nemet mondani.
- Igen.
Mire megbeszéltük az esti programot, a kocsim meg is érkezett.
- Hát akkor szia! - mondta Ya Ou.
- Azt hitted, hogy itt hagylak? Szállj be! Hazaviszlek!
-Köszönöm.

A Corvinnál elköszöntünk egymástól két puszival majd mentem tovább a szállodába. Csak most néztem igazán körbe a lakosztályomban. Elég jól nézett ki. Tetszett.
Hétfőn egész nap a telefonomon lógtam, mert Ya Ouval sms-eztünk. 
Egész nap alig vártam már az estét, bár be kell valljam, hogy izgultam. Nem vagyok az a házias típus. Soha életemben nem főztem még semmit. A konyhában a legnagyobb tevékenységem idáig a teafőzés volt.
A nap csigalassúsággal telt. Megbeszélések és telefonok, programtervezések, aláírások, szervezkedések. 
Este hatkor jutott eszembe, hogy nem is tudom, hogy mit kellene felvennem. Egy órám van elkészülni. Remek! Gyorsan leszaladtam az öltöztető szobába, ami tele volt Sugarbirdös ruhákkal. Kb. 5 perc alatt meg is találtam a tökéletes darabot. Alapból fekete harisnya és fekete magassarkú volt rajtam, és ezekhez tökéletesen passzolt ez a kockás ruha.(jobb oldali)

 Volt belőle egy ugyanolyan fazonú, de mintásabb darab. Az nem tetszett. Ez a kockás kicsit főnökös, de lazább.
Odafelé még beugrottam 3 üveg borért egy boltba, és már ott is álltam a lakásuk ajtaja előtt. A szívem úgy kalimpált, mint még sohasem. Bekopogtam. Ebben a pillanatban esett le, hogy azon gondolkoztam, hogy Olivér Úr mit fog hozzám szólni. Erre kinyílt az ajtó-
- Szia Elisabeth! - köszöntött két puszival Ya Ou. - Gyere beljebb!
- Szia! Köszönöm. Hoztam egy kis innivalót!
- De aranyos vagy, bár nem kellett volna. 
- Hát itt vannak a fiúk - mutatott a kanapéra. - Benny, Sziki, Oli és a Fat Phoenix.
- Sziasztok! - mondtam nekik, amire ők is válaszoltak, egy embert kivéve. Felállt és miközben elsuhant mellettem, azt mondta:
- Jó estét kívánok főnökasszony! - majd meghajolt előttem és eltűnt a szobájában.
A többiek kínos csendben ültek, míg meg nem szólaltam. Ezután olyan jó hangulat kerekedett, hogy csak na! Olyanokat nevettünk mindnyájan. Nagyon jól éreztem magamat!
- Nem kellene főznünk? - kérdeztem Ya Outól.
- De, lehet - felelte mosolyogva.
Így hát otthagytuk a többieket és bevonultunk a konyhába és elkészítettük a rakott krumplit. Közben folyamatosan beszélgettünk.
- Kivennél a fejem fölül egy fazekat, légyszíves? - kérdezte Ya Ou.
- Szerinted olyan magas vagyok?
De azért felnyújtóztam, mikor ő hirtelen megfordult, úgy, hogy összeért a mellkasunk. Éreztem, ahogy a pólója alatt dobogott a szíve, és éreztem, ahogy lélegzik. Nem mertem felnézni az arcára, de végül megtettem. Belenéztem a gyönyörű sötét barna szempárba és elolvadtam. Ő pedig ezt kihasználva még szorosabban magához húzva megcsókolt engem. Istenem! Ez a csók! Azt kívántam, hogy bárcsak örökké tarthatna.
- Khmmm . . . - krákogott valaki.
Mi erre rögtön szétrebbentünk Ya Ouval. Mikor hátranéztem, láttam, hogy a szöszi állt éppen a hűtőszekrénybe bújva. Ugyan ki más zavarhatott volna meg minket. Miután kimászott a fridzsiderből, még szúrósabb tekintettel nézett rám és azt mondta Ya Ounak intézve:
- Úgy látszik, hogy nem csak a kaja készül itt. Ajajj Ya Ou! Vigyázz, nehogy megégesd magad a főzés közben - majd elsétált a kezében egy halom ennivalóval.
Ezek után kellemesen megvacsoráztunk a többi fiúval majd visszaültünk a nappaliba és ott beszélgettünk. Este 11 körül felálltam és indulni készültem.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél! Nagyon jól éreztem magamat! Mit szólnál hozzá, hogy ha holnap este elmennénk moziba? 
- Én is nagyon jól éreztem magamat! Ennyit nem is tudom, hogy mikor nevettem legutoljára. Amúgy nem tudom, hogy miket adnak a moziban, de szívesen elmennék veled - feleltem.
- Nagyszerű! - mosolygott. - Akkor holnap hétkor a Corvin mozi előtt.
- Megbeszéltük!
Ezután lekísért engem az autóig és mikor épp be akartam szállni, hirtelen elkapott és magához húzott. Olyan forró csókot váltottunk, hogy beleborzongtam.

Mikor lefeküdtem az ágyba aludni, a sötétben azon gondolkoztam, hogy alig várom a másnap estét.